A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)

1994-04-15 / 16. szám

OTTJÁRTUNK szlovák iskolák éppúgy szenvednek; ha jobbra fordul a helyzet, a szlovák iskolák ismét elindulhatnak a felemelkedés útján, az idő közben megszűnt magyar iskolát azonban senki sem fogja tudni már feltámasztani. A nacionalista ma­gyarfalók pontosan tudják, hogy minden elvesztegetett perc csak nekünk árthat, csak a mi esélyeinket rontja, s ha a kilátástalan anyagi helyzet miatt a magyar pedagógustársadalmat meg le­het osztani, esetleg bizonyos képvise­lőit korrumpálni lehet, akkor ne kétel­kedjünk benne, hogy ezt igyekeznek majd megtenni. Léván különböző statisztikákat is hallhattunk a pedagógustársadalom korösszetételéről, s ezek a már régóta gyanított tényt igazolták: tanáraink je­lentős hányada tíz év leforgása alatt nyugdíjképessé válik, a fiatal pedagó­gusok számaránya pedig jóval elmarad a hasonló korosztályba tartozó szlovák pedagógusoké mellett. A diagnózis tehát ismert, most már azt kellene tudni, hogyan orvosolhatjuk a bajokat. Mint kiderült, a múlt év szeptemberében megalakult Oktatásü­gyi Tanács (tagjai között ott vannak a Csemadok, az SZMPSZ, az SZMTT, a politikai pártok, az ifjúsági szervezetek stb. képviselői) nem nagyon működik, pedig az lenne a dolga, hogy különböző tervezeteket dolgoztasson ki és vitas­son meg. Ebből a célból most Léván kineveztek egy bizottságot, amely vé­leményem szerint ugyanolyan műkö­désképtelen lesz, mint a hozzá hason­lóan életre hívott többi bizottság. Egyéb­ként is egy tervezet kidolgozása komoly szakértelmet igényel, arról már nem is szólva, mennyire időigényes, s ha ezt valakikkel társadalmi munkában, vagyis ingyen kívánjuk elvégeztetni, az csak olyan is lesz. Sok okos és hasznos elképzelés éppen azon bukott meg, hogy mindenki a másiktól várta a megvalósítását. Be kell már végre látnunk, hogy az önkéntesek, a szíves­ségből és köszönömért dolgozók ideje végleg lejárt. Mivel sajnos nincsenek megfelelő intézményeink, olyan szervezeteknek kell felvállalniuk a tervezetek megren­delését és kidolgoztatását, amelyeknek ez nem vág a profiljukba. Az SZMPSZ nyilván a legilletékesebb az oktatással összefüggő ügyekben, de alig rendel­kezik anyagi forrásokkal, így legfeljebb csak alapítványi támogatással tudná finanszírozni a szakértői munkát. Kár, hogy a legutóbbi lévai fórumon senki nem vetette föl egy olyan speciális alapítvány ötletét, amely kizárólag ilyen tevékenységeket támogatna. Az is el­szomorító, hogy a Simonyi Alapítvány helyzetéről sem hangzott el semmiféle információ. Úgy érzem az elmúlt négy év alatt nagyon sokat beszéltünk; a szavak helyett most már jó lenne tetteket felmutatni... Lacza Tihamér (Fotó: a szerző) A Szőttes Budapesten Székelyföldi táncok A színfalak mögött Március 21-én első alkalom­mal szerepelt Magyarorszá­gon egész estét betöltő mű­sorral a Szőttes Kamara Nép­táncegyüttes. Annak ellené­re, hogy Budapesten folklór­­programokból nagy a kínálat, szép számú közönség gyűlt össze a nézőtéren. A ma­gyarországi közönség valami olyasmit láthatott ezen az estén, ami kicsit más, mint az ottani együttesek műsorai. Lazább, kötetlenebb. A "Bál” című műsoruk is erről szól. Hégli Dušan, Richtarčik Mi­hály, Németh Ildikó és Szabó Szilárd koreográfiái nem pró­bálnak mindenáron üzenetet, mondanivalót közölni, ezek inkább bemutató jellegű tán­cok. Életízűbb is az egész attól, hogy a táncosok, ha éppen nem táncolnak is, ott vannak a színpadon, üldögél­nek, beszélgetnek, természe­tes résztvevői a műsornak. A táncosok nem "artisták". Nem az a legjobb, aki a legmagasabbra ugrik, vagyis nyoma sincs a mojszejevista felfogásnak. E helyett egy szerves mozgás- és zenei kultúra bemutatására törek­szenek, ami talán a magyar táncház visszatükröződése a néptáncszínpadon. A "Bál” tehát egy megkoreografált, helyére tett dolog, mindenféle sallangok és "kicsinált", kimű­velt feldolgozások, erőltetett eszmei mondanivalók nélkül. Ha mégis üzenetet, monda­nivalót keresünk benne, az a természetesség lehetne. Itt a táncos nem más ember, ami­kor kilép a színpadra, nem szerepel, nem "előadja ma­gát", hanem mulat. Persze mindezt egy színpadi formán keresztül, amit azért mégis meg kell tartani. Szlovák táncok bemutatá­sára kevés felvidéki magyar együttes vállalkozik. A buda­pesti közönség — mivel ritkán láthat ilyet —• iathatóan él­vezte, hogy ezen az estén a bemutatott magyar és román táncok között ilyen csemegé­hez is hozzájuthatott. Klein Melinda Fotó: Prikler László A HÉT 3 Gömöri rátócska

Next

/
Thumbnails
Contents