A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-04-15 / 16. szám
OTTJÁRTUNK szlovák iskolák éppúgy szenvednek; ha jobbra fordul a helyzet, a szlovák iskolák ismét elindulhatnak a felemelkedés útján, az idő közben megszűnt magyar iskolát azonban senki sem fogja tudni már feltámasztani. A nacionalista magyarfalók pontosan tudják, hogy minden elvesztegetett perc csak nekünk árthat, csak a mi esélyeinket rontja, s ha a kilátástalan anyagi helyzet miatt a magyar pedagógustársadalmat meg lehet osztani, esetleg bizonyos képviselőit korrumpálni lehet, akkor ne kételkedjünk benne, hogy ezt igyekeznek majd megtenni. Léván különböző statisztikákat is hallhattunk a pedagógustársadalom korösszetételéről, s ezek a már régóta gyanított tényt igazolták: tanáraink jelentős hányada tíz év leforgása alatt nyugdíjképessé válik, a fiatal pedagógusok számaránya pedig jóval elmarad a hasonló korosztályba tartozó szlovák pedagógusoké mellett. A diagnózis tehát ismert, most már azt kellene tudni, hogyan orvosolhatjuk a bajokat. Mint kiderült, a múlt év szeptemberében megalakult Oktatásügyi Tanács (tagjai között ott vannak a Csemadok, az SZMPSZ, az SZMTT, a politikai pártok, az ifjúsági szervezetek stb. képviselői) nem nagyon működik, pedig az lenne a dolga, hogy különböző tervezeteket dolgoztasson ki és vitasson meg. Ebből a célból most Léván kineveztek egy bizottságot, amely véleményem szerint ugyanolyan működésképtelen lesz, mint a hozzá hasonlóan életre hívott többi bizottság. Egyébként is egy tervezet kidolgozása komoly szakértelmet igényel, arról már nem is szólva, mennyire időigényes, s ha ezt valakikkel társadalmi munkában, vagyis ingyen kívánjuk elvégeztetni, az csak olyan is lesz. Sok okos és hasznos elképzelés éppen azon bukott meg, hogy mindenki a másiktól várta a megvalósítását. Be kell már végre látnunk, hogy az önkéntesek, a szívességből és köszönömért dolgozók ideje végleg lejárt. Mivel sajnos nincsenek megfelelő intézményeink, olyan szervezeteknek kell felvállalniuk a tervezetek megrendelését és kidolgoztatását, amelyeknek ez nem vág a profiljukba. Az SZMPSZ nyilván a legilletékesebb az oktatással összefüggő ügyekben, de alig rendelkezik anyagi forrásokkal, így legfeljebb csak alapítványi támogatással tudná finanszírozni a szakértői munkát. Kár, hogy a legutóbbi lévai fórumon senki nem vetette föl egy olyan speciális alapítvány ötletét, amely kizárólag ilyen tevékenységeket támogatna. Az is elszomorító, hogy a Simonyi Alapítvány helyzetéről sem hangzott el semmiféle információ. Úgy érzem az elmúlt négy év alatt nagyon sokat beszéltünk; a szavak helyett most már jó lenne tetteket felmutatni... Lacza Tihamér (Fotó: a szerző) A Szőttes Budapesten Székelyföldi táncok A színfalak mögött Március 21-én első alkalommal szerepelt Magyarországon egész estét betöltő műsorral a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes. Annak ellenére, hogy Budapesten folklórprogramokból nagy a kínálat, szép számú közönség gyűlt össze a nézőtéren. A magyarországi közönség valami olyasmit láthatott ezen az estén, ami kicsit más, mint az ottani együttesek műsorai. Lazább, kötetlenebb. A "Bál” című műsoruk is erről szól. Hégli Dušan, Richtarčik Mihály, Németh Ildikó és Szabó Szilárd koreográfiái nem próbálnak mindenáron üzenetet, mondanivalót közölni, ezek inkább bemutató jellegű táncok. Életízűbb is az egész attól, hogy a táncosok, ha éppen nem táncolnak is, ott vannak a színpadon, üldögélnek, beszélgetnek, természetes résztvevői a műsornak. A táncosok nem "artisták". Nem az a legjobb, aki a legmagasabbra ugrik, vagyis nyoma sincs a mojszejevista felfogásnak. E helyett egy szerves mozgás- és zenei kultúra bemutatására törekszenek, ami talán a magyar táncház visszatükröződése a néptáncszínpadon. A "Bál” tehát egy megkoreografált, helyére tett dolog, mindenféle sallangok és "kicsinált", kiművelt feldolgozások, erőltetett eszmei mondanivalók nélkül. Ha mégis üzenetet, mondanivalót keresünk benne, az a természetesség lehetne. Itt a táncos nem más ember, amikor kilép a színpadra, nem szerepel, nem "előadja magát", hanem mulat. Persze mindezt egy színpadi formán keresztül, amit azért mégis meg kell tartani. Szlovák táncok bemutatására kevés felvidéki magyar együttes vállalkozik. A budapesti közönség — mivel ritkán láthat ilyet —• iathatóan élvezte, hogy ezen az estén a bemutatott magyar és román táncok között ilyen csemegéhez is hozzájuthatott. Klein Melinda Fotó: Prikler László A HÉT 3 Gömöri rátócska
