A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-04-15 / 16. szám
OTTJÁRTUNK lehetővé tennék számunkra ennek az autonómiának a megvalósítását. A vitában felszólaló A. Nagy László — az MPP elnöke — sokat sejtetően megjegyezte: pártjának tulajdonképpen volna is már egy oktatási autonómiatervezete, amelyet nagyon szívesen egyeztetne a többi magyar párt, illetve a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége hasonló tervezetével vagy elképzeléseivel. Hogy mégis melyek az MPP-tervezet legfontosabb elemei — nos erről szinte semmi sem derült ki. Léván azt is megtudhattuk, hogy Nyitrán a helyzet továbbra sem javult, sőt Liba rektor azt szeretné, ha a Nemzetiségi Kultúrák Karának beindítását legalább két évre elhalasztanák, s egyúttal javasolta az egyes karokon belül működő ún. magyar tagozatok létrehozását. Ilyesmi mintha már korábban létezett volna, s talán átmeneti megoldásként még elfogadható is lenne, csak az a bökkenő, hogy ennek a tagozatnak a jogi státusa nem egyértelmű. (Itt jegyezném meg, hogy a Szlovákiai Magyar Tudományos Társaság felsőoktatási szakcsoportja elkészí-SZAVAK HELYETT TETTEKET Egy év elteltével — 1994. március 19-én — ismét Léván találkoztak a szlovákiai magyar értelmiség képviselői, hogy megvitassák oktatásügyünk legégetőbb problémáit, megkeressék a kiutat abból az ingoványból, amelybe a Meóiar-kormány juttatta a nemzetiségi iskolaügyet és a szlovákiai magyar pedagógusképzést. Az értelmiségi fórumon elhangzott szakavatott és tényfeltáró elemzésekből félreérthetetlenül kiderült: a helyzet több mint riasztó — egyenesen kétségbeejtő. Az iskolákat általában nyomasztja a súlyos gazdasági helyzet; a legtöbb helyen még március derekán sem ismerték az ez évben felhasználható pénz összegét, s az igazgatóknak fogalmuk sem volt arról, miből fedezik a legsürgősebb javításokat vagy a diákok étkeztetésének többletköltségeit. A magyar iskolákban emellett további gondok is nehezítik a tanárok dolgát. Hetente általában két órával többet kénytelenek tanítani, mint szlovák kollégáik, ugyanakkor a túlórákért járó díjat nem kapják meg. Állandó pszichikai nyomás is nehezedik rájuk, mivel a tanügyi hatóságok különböző ürügyekkel zaklatják őket; az egyik nap azt vizsgálják, ki terjesztette a magyar gyerekeket magyar iskolákba toborzó felhívásokat, a másik nap viszont azt mérik fel, hogy milyen folyékonyan használják a magyar gyermekek a matematika- vagy a kómiaórán a szlovák szakkifejezéseket. Ideje lenne már rendet teremteni az oktatásügyben — ez volt a végkicsengése minden hozzászólásnak. Nyilván az volna a tisztességes megoldás, ha mi magunk dönthetnénk a bennünket közvetlenül érintő kérdésekről, s ez csakis az oktatásügyi önkormányzat keretei között valósítható meg. Ezzel máris elérkeztünk ahhoz a témához, amelyről ugyan sokat beszélünk, de a gyakorlati megvalósítását csak nagyon homályosan tudjuk felvázolni, mivel ez idáig még egyetlen kézzel fogható tervezet sem készült el. Ez a szomorú tényállás Léván is szóba került, sőt többen önkritikusan meg is jegyezték, hogy bizony nagyon kínosan éreznénk magunkat, ha valami csoda folytán Cservenka János és Hecht Anna A fórum résztvevői tette a majdan létesítendő magyar egyetem tervezetét, amely alapján akár már 1994 őszén megkezdődhetne az önálló magyar tanárképzés.) Többen is rámutattak arra a riasztó demográfiai tényre, hogy a magyar falvak fokozatosan elöregednek és elnéptelenednek, a magyar iskolákba egyre kevesebb elsőst íratnak be, s nem csupán azért, mert sok szülő (ahogy Léván kiderült: kb. 25—26 százalékuk) szlovákba adja a gyermekét, hanem azért is, mert egyszerűen kevés a gyermek. A városi magyar iskolák túlzsúfoltak, a lakótelepeken (lásd pl. Rimaszombat esetét) a hatóságok ígérgetései ellenére a magyar iskola helyett szlovák iskola nyílik, szóval a régóta ismert trükkök és módszerek ellen kellene Don Quijote módjára hadakozni, ha lenne még elég akarat és elszántság hozzá. Sovány vigasz számunkra, hogy az oktatásügyi tárca irányítóinak dilettantizmusától a 2 A HÉT
