A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-04-08 / 15. szám
Élt egyszer egy fejelőművész Ha egyszer lesznek unokáim — és csak egy picit is fognak konyítani a focihoz — akkor én Kocsis Sanyi csodálatos fejeseiről fogok nekik mesélni. Tragikus sors az övé. 1956 októberének vihara őt is messzira sodorta. A fejelés fortélyait — legyen az csuka- vagy felhőfejes — művészi szintre emelte. De nemcsak fejelni tudott, hanem a füvön is elkápráztatta technikai tudásával a közönséget. Hanyattvetődéses (focinyelven "ollózva") góljait a mai napig emlegetik az öreg futballrókák. 1948 és 1956 között 68-szor volt válogatott. A nemzeti tizenegyben 75 gólt lőtt. Már leírni is felesleges, mert elért góljainak majdnem a felét fejjel szerezte. Pályafutását mint minden valamirevaló focista, a Fradi kölyökcsapatában kezdte. Amikor a Ferencvárost 1949 őszén szétszedték, Kocsis Sanyit is a Bp-Honvédba vezényelték. Ekkor került ide "ikertestvére" Budai László, akivel mesterien megértették egymást, majd később Czibor Zoltán is. 1949-ben Prágában a Sparta elleni mérkőzésen 15 (!) m-ről fejelt gólt a hazaiak kapujába. Ekkor történt meg — talán focitörténelemben először —, hogy a közönség az ámulattól elfelejtett tapsolni. Az 1954-es foci vb-n gólkirály lett 11 góllal. A civil életben már nem volt annyira praktikus. Amikor 1956 után Spanyolországba került az FC Barcelona csapatához, bizony sokszor gyötörte a honvágy. Érzékeny, nehezen alkalmazkodó típus volt. Neki hiányzott leginkább Budapest és vele együtt a citadella, az Üllői út, a Halász-bástya és persze a Népstadion. A katalánok közt meg kellett szokni azok vérmérsékletét, életmódját, és ami a legnehezebb, meg kellett tanulni a spanyol nyelvet. A fia 1989 nyarán Magyarországon járt (amúgy focizott egy alacsonyabb osztályú spanyol csapatban), de ő már nem beszéli Petőfi nyelvét. Neki talán ez is tragédiát jelentett. Az akkori híres Barcelona csatársorában rajta kívül Czibor és Kubala László is szerepelt. Együtt focizott azzal a Kubalával, aki (különben lengyel vér csordogál az ereiben) 1947-ben 19 évesen lehúzott egy fél szezont az ŠK Bratislava csapatában. A honi sportújságírók "nagy szlovákként" írnak Kubaiéról. Mikor lllovszky Rudolf (Kubala legjobb barátja) három évvel ezelőtt Pozsonyban járt, volt szerencsém Kubalával elbeszélgetni. Szlovákul még csak gagyogni sem tudott, ellenben kitűnően beszélt magyarul. Hát erről ennyit. Amikor a "megspanyolosodott" Puskás és Kocsis a mesteredzői vizsgán gyúródott, a zsűri elnöke nem volt más, mint Kubala László. Puskás "Öcsit" egy kicsit megdolgoztatta, gondolván, hadd gyötörje magát a magabiztos "sváb". Amikor Kocsisra került a sor, "Kuksinak" (ez volt Kubala beceneve) valahogy elment a kedve a vicceléstől. Ez szerény, rendes gyerek — gondolta —, keresek neki egy olyan feladatot, amelyet könnyedén megoldhat. Kubala azt kérte az "aranyfejűtől", hogy mutasson be a táblán egy jobboldali támadást, amely a beadás után fejessel (!) végződik. Elméletben kérte azt, amit Kocsis Sándor a valóságban felülmúlhatatlanul művelt. Ezt a feladatot mások úgy oldották meg, hogy Kocsis helyezkedését és fejelőmozgását utánozták. Kocsis nekilátott a töprengésnek, aztán magyarázott valamit, de belebonyolódott az egészbe. Vesződött egy darabig, majd dühösen rámordult Kubaiéra: — Miért pont nekem kell ilyen nehéz kérdésre válaszolnom? Bécsben, egy szokásos, nagyszabású "cuccolás" alkalmával Kocsis egy pompás svájci karórát vásárolt. Régi karóráját is magán tartotta, nehogy elcsórják. Az újat, a "menőt" meg felcsatolta a jobb kezére. A díszvacsora egy pompás hotelben volt, ott eszegettek és kortyolgattak az aranyfiúk. Valamelyik sólyomszemű osztrák újságíró felfigyelt a "kettőzésre". — Herr Kocsis, miért hord két karórát? Kocka (ez az ő beceneve volt) rövid töprengés után felvilágosította a "sógor" toliforgatót. — Miért, miért?! Az egyikkel a keleti, a másikkal a nyugati időt mérem... Negyvenfokos melegben, 1960 táján négyes tornát rendeztek Malagában. A Barcelona már 3:1-re vezetett az Inter ellen, de az olaszok feltámadtak, és ki is egyenlítettek. Aztán a hosszabbítás következett. Puskás, aki ott volt a találkozón Real játékosként fogadott játékostársaival, hogy 4:3-ra győz a Barcelona, és a "Barca" győztes gólját Czibor lövi. Úgy is lett. — Tudtam, hogy "Kockára" nemigen számíthatok — emlékezett vissza Czibor —, a hosszabbítás első perceiben azt kiabáltam neki: "Na szedd össze magad "Kocka", és fuss egy kicsit!" — Kocsis visszanézett, és elkeseredett arccal nyöszörögte: "Ellopták a levegőt, érted, ellopták!" — így kénytelen voltam én visszalopni. 1954-ben, a svájci vb idején, a csapat szálláshelyén Solothurnban, edzőmeccset játszott a magyar gárda a helyi együttes ellen. A csatársor 17 szép góllal szórakoztatta a szép számú közönséget. Különösen Kocsis Sanyi nehéz szögből lőtt "ollózó" gólja aratott páratlan sikert. A mérkőzés után az egyik külföldi újságíró megkérdezte a kitűnő csatártól: — Hogyan lőtte ezt a csodálatos gólt? — Olyan volt a helyzet, hogy abból csak ilyen gólt lehetett rúgni — vonta meg a vállát egykedvűen "Kocka". A Barcelona csapatában 1962-ig focizott, és ekkor sérült meg az angol kupagyőztes elleni meccsen. Ezután állandóan orvosi kezelésre, majd kórházi ápolásra szorult. Az orvosi eredmény lesújtó volt. Az érszűkület annyira elhatalmasodott Kocsis jobb lábán — azon a lábon, amely annyi csodálatos gólt szerzett —, hogy lábfejét amputálni kellett. Ez az állapot ugyancsak megnyirbálta Kocsis amúgy is labilis idegrendszerét. 1982 nyarán hazalátogatott. Végigsétált az Üllői úton, meglátogatta egykori játékostársait, bedobott egy-két üveg kéknyelűt, elbúcsúzott és visszautazott Spanyolországba. Később jött a szomorú hír: Kocsis Sándor tragikusan — kiugorva az ablakból — elhunyt. Temetésén kevesen voltak. A híres spanyol sportláp a "Don Balon" is csak három sor erejéig emlékezett meg a FEJELŐMÜVÉSZRŐL. BABIÁK LÁSZLÓ Azok a híres Kocsis fejesek... Kocsis gólja az 1955-ös magyar—skót mérkőzésen V
