A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)

1994-01-07 / 2. szám

ÉGTÁJAK

GERGELY ÁGNES

Sinfonietta

Vénusz-nap. Péntek. A hegytetőn se fii, se pára. Semmi.

A negatív esetlegest minek versbe emelni?

Péntek. Esetleges ez is.

Hosszú hétvége. Kezdet.

Vége sosincs. A hegytetőn viszik a keresztet.

Évről évre feltámadás.

Agyaglábú az óra,

A várrom fölött porlik az idő. Romnak nincs passiója.

A kő kétfelől látható.

Ki rombolta? Ki engedte romolni?

Az a pillanat végleges, amelyben van kit okolni.

Letarolt tájon sorakoznak a fogódzók: a vétkek.

Harminc ezüstért ándók.

Fegyvert letevő hadvezérek.

A mítosz hamis. A mítosz igaz.

A mítosz makacsabb a gyomnál.

Mind több a szövegmagyarázat.

S kevesebb, aki gyomlál.

Ki áll be őrült kertészinasnak?

A bölcs, az angyalok karából?

Vagy a tagadás szelleme?

Vagy ő, aki a mélységből kilábol?

Kagylóban? Pókfonálon érkezik? Hullámhegy. Vénusz napja. Péntek.

Szétvetett kézzel, latrok közt álmodik. Vasárnap tankcsapdára ébred.

Legenda legendával összeér.

Szakadék fölött hidat ver a vétek.

Szögek és lánctalpak alatt süt a mentség:

Szeretném, hogyha szeretnének.

SZABÓ OTTO GRAFIKAJA

Ezen a kopár hegytetőn ha egyszer kimásztál alóla,

szétnézhetsz, nem tudod eldönteni, hogy otthonod volt-e vagy állat óla,

Pedig ez lett volna a fii, a pára, a kalendáriom.

A lenni. Esetlegesből a párlat.

Tagadásból tudás. A megmaradni. Hírhedett zenésze a világnak!

Volt ideje a Sacher-katonának, Novoszibirszknek, MacDonaldnak —

van-e hangod e beteg hazának a velőket rázó húrokon?

Volt ideje futásnak, maradásnak, Mittel-Europának sötét titka vagyon.

Száguldanak a féktelen mozdonyok. Itt ülök csillámló sziklafalon.

A magasban péntektől vasárnapig minden kis mozgás jelent valamit.

BenépesiÜ a hegy. Az vagy, aki. Várad. Vársétány. Mikó. Logodi.

És fű. És pára. Valamennyi árny átfészkelődik, át a tűfokon.

Vénusz-nap. Péntek. Minden végleges. A kő készen áll, mindig hű rokon.

A HÉT 13