A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-04-08 / 15. szám
LÁTOGATÓBAN Egy magyar orvos Prágában Beszélgetés dr. Szántó Györggyel Néhány esztendős tapasztalatom alapján mondom, hogy a prágaiak nagyon gyorsan reagálnak a természet, változásaira, nyomban kihasználják a jó időt. így volt ez az idei tavaszelőn is, a Vencel téren megjelentek az ékes tavaszi divatkreációk, barátaim pedig érzékenyen jelezték, hogy a hétvégén vidékre szeretnének utazni. így hát dolgaimat úgy terveztem, hogy senkinek ne legyen velem gondja, és az ügyeimet is elintézhessem... Dr. Szántó György orvosi tanácsadói írásaira, Prágáról vagy Anton Strakáról szóló tanulmányaira, nyilván emlékeznek olvasóink. Találkozásunk — mint kiderült —, már régebben is megeshetett volna, mondjuk a hatvanas évek elején, amikor dr. Szántó György Privigyén, illetve Nyitranovákon volt bányaorvos, jómagam pedig "botcsinálta" bányász, akihez hasonló érettségizett, főiskolát végzett ifjoncok akadtak szép számmal. Nem a munkanélküliség vitt oda bennünket, hanem az akkori "káderpolitika" amely nemigen kedvelte a paraszt (kulpk) és értelmiségi (burzsuj) szülők csemetéit. A bányában azonban jól megfértek az akkori társadalom különböző rétegei. Nos, Szántó György írásait már abban az időben is olvastam az Új Szó és a Hét hasábjain. Ám azóta bizony elszaladt felettünk jó néhány esztendő, és Szántó György már több mint két évtizede Prága polgára, része ennek az ódon cseh fővárosnak, mint írásai is, amelyek a cseh egészségügyi és napilapokban megjelennek... Ezúttal a gyönyörű tavaszelőn nem mulasztottam el lapunk munkatársával, a dr. Szántó Györggyel való találkozást. Ballagtunk komótosan a Nemzeti sugárúton (Národní tfida), felemlegettük a Magyar Kultúra fénykorát, és szinte parancsszóra megálltunk üresen tátongó kirakatai előtt. Aztán Szántó György invitálására betértünk egy Spálená utcai kis vendéglőbe. Miután letelepedtünk aziránt érdeklődtem, hogy rokona-e a húsz esztendeje elhunyt dr. Szántó László akadémikusnak? — Nem vagyok a rokona. Dr. Szántó László úgy tudom eredeti "Szántó", mivel a legtöbb Szántó, akit ismerek, mind magyarosított név. Prágában is van belőlük néhány, sőt Szántó György is akad. Az én őseim sem eredeti Szántók, de a nagyapám már Szántó volt. — Milyen állomásokon keresztül vezetett dr. Szántó György útja Prágáig ? — Nagyon hosszú lenne elmondani, de röviden talán annyit, hogy Tótmegy éren, a mai Palárikovón születtem, ami szlovák falu volt a magyar tengerben. Az apám magyar származású, ugyan Vágszentkereszten született, de az összes testvére Magyarországon élt. Szlovák lányt vett feleségül, így neveltetésem is felemás, de mondhatom, hogy háromnyelvű neveltetésben részesültem. Az elemit szlovákban végeztem, de magyar gimnáziumba Érsekújvárba jártam, ám a háború után szlovák lett. A pozsonyi Orvostudományi Egyetemen végeztem, fogorvos lettem és végigjártam fogorvpsi minőségben Szlovákia majdnem minden járását kelettől egészen nyugatig. Működtem Királyhelmecen, öt évig Zsolnán és tíz esztendeig Privigyén. Huszonkét esztendővel ezelőtt, nősüléskor kerültem Prágába. A feleségem szlovák nemzetiségű, de az ötvenes évektől Prágában él, újságíró és rádióriporter, főként az angol adást szervezi. — Mióta publikálsz? — Az egyetemi években, az Ifjúsági Szemlében kezdtem Zsilka Lászlóval együtt. Körülbelül az ötvenes évek derekától dolgozom az Új Szónak, majd az induló Hétnek. — Mi vonzott a Héthez? — Baráti kapcsolatok, mert lényegében azok lettek a lap szerkesztői, akikkel ifjúsági vonalon dolgoztam. — Olvasóink legalább az egészségügyi témakörből merített cikkeidet ismerik. Vannak más témájú írásaid is? — írásaim leginkább a hivatásomból fakadóak, de fogorvosi munkám mellett mindig fontosnak tartottam az egészségügyi felvilágosítást. Foglalkoztam egészségügyi neveléssel, és nagyon fontosnak tartottam, hogy ott, ahol hiányzik ez a munka, segítsek. Örömmel látom, hogy fiatal magyar orvosok friss, modem dolgokat publikálnak az orvosgyógyászat terén. A fentieken túlmenően mindig érdekelt a kultúra, különösen a két háború közli magyar—cseh irodalmi kapcsolatok. Anton Strakával is foglalkozom, azzal a szlovák származású, kassai születésű íróval, aki diplomata munkája mellett hivatásának tartotta, hogy magyar írókat, költőket és művészeket mutasson be a cseh közönségnek és együttműködésre hangolja. — Hogyan érintett az ország kettéválása? — Nagyon közeli hozzátartozóim élnek Szlovákéban, sajnos határvonal áll közöttünk, de külföldnek azért mégsem tartom. Amikor Szlovákiában éltem, nem tartottam Magyarországot sem külföldnek, mivel szellemi kapcsolataim mindig Budapesthez kötöttek. Ugyanez a helyzet áll fenn Szlovákiával kapcsolatban is. Barátaimmal, szellemi társaimmal nem szakítottam meg a kapcsolatot, csak a helyzet lett kissé bonyolult. — Egy idő óta dr. Szántó György keveset írt a magyar lapoknak. Mi történt? — Különösebb dolog nem történt, csak nyugdíjba mentem, és azt hittem, hogy sokkal több lesz az időm, de nem így történt. Ebben a cseh közegben már régóta újságíróként és közíróként is ismernek, a szerkesztőségek egyre gyakrabban tárgyalnak velem, és amit az ember egyszer szóban megígér, azt írásban kell teljesítenie. Különösen a szlovákiai helyzettel kapcsolatos, meg magyar tárgyú cikkeket is kémek tőlem. Antall József halála után például az egyik napilapot (Lidová Demokracie) az érdekelte, hogy az elhunyt kormányfő miként értelmezte, hogy tizenöt millió magyarnak a miniszterelnöke. Talán sikerült az emberekkel megértetnem és olyan cikket közzétennem, amelyben személyes családi emlékeim is helyt kaptak. Például édesapám ismerte Antall József édesapját, és mindkét család a maga lehetőségéhez mérten mentett lengyel és más menekülteket a háború alatt. De lényegében arról van szó, hogy a magyar kormányfő semmi mást nem akart, mint azt, hogy ott, ahol magyarok élnek, a nemzetiségi jogokat és az emberi normákat betartsák, tehát ilyen értelemben kívánt a tizenöt millió magyarnak miniszterelnöke lenni. Az olvasói levelekből, visszajelzésekből láttam, hogy a cseh olvasók megértettek. — Végül egy személyes kérdés: mit olvashatnak olvasóink a közeljövőben Szántó György tollából? —- Visszatérek majd néhány irodalomtörténeti témához, de nem maradnak el az "egészségügyi írásaim" sem, noha varrnak más jeles orvos munkatársai is a Hétnek, akiknek az írásait nagyon szívesen olvasom. Szeretném néhány szlovákiai magyar barátomra való megemlékezésemet is közzétenni, akik közel álltak hozzám, és mindig a kisebbség ügyében fáradoztak. MOTESIKY ÁRPÁD Fotó: a szerző A HÉT 5
