A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-04-08 / 15. szám
BEMUTATÓ GOLDONI: KÉT ÚR SZOLGÁJA avagy Kacagórák a Komáromi Jókai Színházban Kétségtelen: műfajok tekintetében (is) színes a komáromi színtársulat idei repertoárja. Rögvest megjegyzem: az eddigi produkciók láttán — a mondanivalót, a "koszorús" szerzőket, az előadások születése felett bábáskodó alkotókat illetően is — alig lehet okunk panaszra. És bár javarészt kitűnően kamatozott az átgondolt, egységes csapatmunka, olykor-olykor mégis beszámolhattam(-tunk) kiugró egyéni teljesítményről. Akárcsak legutóbb Carlo Coldoni "Két úr szolgája" című, három felvonásos komédiája kapcsán... C. Goldoni (1707—1793), az ügyvédi pályával szakító, rendkívül termékeny olasz "komédiakirály" jelentősége egy újfajta komédia megteremtésében van: az állandó szerepekkel, rögtönzött szövegekkel jellemezhető korabeli vígjátékok (commedia dell’arte) helyett teljesen kidolgozott, árnyaltabb karaktereket felvonultató komédiákkal mutatkozott be. Kiváló művei közül legismertebbek: A régiségkereskedő családja (1750), A fogadósné — Mirandolina (1753), A terecske (1756), A bugrisok (1760), A nyaralás-\ú\ógm (1761), A chioggiai csetepaté (1762), A jótékony zsémbes (1771) stb. A szerző szerint: "A komédiát arra találták ki, hogy kijavítsa a hibákat, és nevetségessé tegye a rossz szokásokat." Ezért darabjai a szórakoztatás mellett jó alkalmat kínálnak az emberi gyarlóságok és társadalmi jelenségek kipellengérezésére, éles kritizálására is. A "Két úr szolgája" című komédiájában több tekintetben visszautal a commedia dell'artéra: így az improvizációs lehetőségekkel, félreértéseivel, váratlan fordulataival, az álruhával mint fontos kellékkel. A Beke Sándor által rendezett komáromi produkció jellemzője a háromórás játék pergő ritmusa, a kitűnő jellemábrázolás, a helyzetkomikumok kiaknázása, a fölösleges, bugyuta röhejreceptek mellőzése. Benkő Géza negyedéves főiskolai hallgató Jelenet az előadásból: (balról jobbra) Varsányi Mari, Agócs Judit, Ropog József, Reiter Zoltán, Fellner Gréti, Vincze Emőke, Mokos Attila és Bor ár os Imre számára nagyszerű megmérettetési lehetőség ez a vizsgaelőadás, illetve Truffaldino szerepe. Miközben két urat — Beatricét (az ál-Federigo Rasponit) és annak kedvesét, Florindo Aretusit — szolgál egyszerre, az egyaránt agyafúrt és együgyű természetének meg a különféle bonyodalmaknak köszönhetően számtalan lehetősége adódik eddigi szakmai ismeretei, tehetsége, kidolgozott fizikuma kamatoztatására. Miközben hol aggódva szisszenünk fel meggondolatlan cselekedetei láttán, hol pedig szívünkbe zárjuk rátermettsége, ötletessége miatt, vagy éppen azon kapjuk magunkat, hogy a fejünket csóváljuk az önzéséből, rosszindulatából fakadó turpisságai folytán, az ifjú színész sziporkázik, keljfeljancsiként mozog, száguldozik, viháncol a színpadon... és már zúg is a vastaps! Beatrice szerepében Dósa Zsuzsa szinte meggyőz bennünket "férfiasságáról", ekképpen komédiázó képességeiről. Hálátlan feladat a látotthoz hasonló nagyszerű csapatmunka során egyéni teljesítményeket értékelni. Hiszen egyaránt pozitív kritika illeti a Pantalonét alakító Ropog Józsefet, Boráros Imrét Lombardi doktor, Mokos Attilát Silvio, Skronka Tibort Florindo, Varsányi Marit Smeraldina szerepében, és bár a Claricét játszó Vincze Emőkének (a színház stúdiósa) még jócskán akad csiszolnivalója, mégis igyekezett megfelelően helytállni első nagyobb szerepében. Ha válaszolnom kellene arra a kérdésre, hogy ki az előadás legkacagtatóbb, vérbeli komikus-figurája, valószínűleg Benkő Géza mellett, a Brighella hadarás fogadóst alakító D. Németh Istvánra voksolnék. A már említett szereplőkön kívül Bugár Gáspár, Kukola József, Ferencz Bálint, Tóth Gábor, Reiter Zoltán, Darázs László, Agócs Judit, Keserű Márta, Fellner Gréti a kisebb szerepekben tették színesebbé az előadást, akárcsak a zenei kísérettel szolgáló Zsákovics László és Rapos Zsolt. A rendezésben Boldoghy Kató működött közre, a kor hangulatát idéző díszletet Suchánek Vladimír, a jelmezeket pedig Bezáková Helena tervezte. A három "kacagórát" Szögi Csaba koreográfiája, Zsákovics László zenéje tette még élvezetesebbé, a vívás fortélyaiba pedig Peter Koza vívómester avatta be a színészeket. Ja, hogy miről szól a látott velencei történet? Miről is szólhatna a gondolák városában? Hát természetesen a szerelemről és a nagy érzésből fakadó bonyodalmakról! — felelném először, az első tavaszi napsugarak hatására... Azután belátnám, hogy kissé elhamarkodott volt a válaszom, és Truffaldino helyébe képzelném magam, magunkat. Hiszen közöttünk is sokan vannak, akik életük során két vagy több urat szolgálnak egyszerre. Ugye, milyen komikus helyzet... vagy mégsem...? MISKÓ I. Fotó: Szűcs J. 2 A HÉT
