A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)

1994-02-24 / 8. szám - 1994-02-18 / 9. szám

ÉGTÁJAK — Furcsa nevetek van. És mit akartok, jó gyermekek? Nem felelhettünk, mert Maggie hirtelen eltűnt. Az ő száma követke­zett. Varjútoll meg én izgatottan járkáltunk föl-alá. — Mit gondol a Fekete Borz — kérdezte Varjútoll —, beleegyezik Maggie a szökésbe? — Ha szeret, követ. Azután hallgattunk és vártunk. Ne­gyedóra múlva Maggie érdekes feje megint megjelent az ablakban. — Itt vagytok még? — Itt vagyunk, és nem mozdulunk, amíg válaszát nem hallottuk. Szereti a Prérik Gyöngye a Fekete Borzot? — Prérik Gyöngye nem szereti a Fekete Borzot. A Prérik Gyöngye a Fürge Sast szereti! Le voltunk sújtva. Az apacs törzsből származó Fürge Sasra, a késeket hajigáló, rosszképű fiatalemberre nem is gondoltunk. Ő volt a szeren­csés vetélytárs! — A Fekete Borz szomorú — mondtam tompán. — Pedig elkészí­tette már wigwamját a nagy folyó mentén, a kis sziget közepén, hogy oda vezesse szíve hölgyét... De a Nagy Szellem nem akarja... — Sajnálom, jó gyermekek — mondta Maggie —, de nem segíthetek rajtatok... — Nem akar velem megszökni? Maggie a fejét rázta: — A Prérik Gyöngye nem szökik meg (megtanulta tőlem az indián stílust). A Fürge Sas nagyon búsulna. Ebben a pillanatban megjelent a Fürge Sas, és amikor az öltöző ablaka alatt minket, nyurga kamaszokat meg­látott, igen-igen haragos arcot vágott. — Ne bántsd őket — csitította Maggie. — Ez a Fekete Borz, a másik meg a Varjútoll. Nagy törzsfőnök mind a kettő... Elnevették magukat. Rajtunk nevet­tek. Szégyentől és haragtól pirosán indultam a hűséges Varjútollal a város felé. Csak egyszer néztem vissza búsan, szemrehányóan. A Prérik Gyöngye éppen akkor csókolta meg a Fürge Sast... — A Prérik Gyöngye megölte a Fekete Borz szívét — mondtam szomorúan Varjútollnak. — Lopjatok mindent vissza a kunyhóból. Látod, milyen kár lett volna a zongorát kivinni. Varjútoll szomorúan bólintott, de láttam rajta, hogy kárörömét alig tudja leplezni. Másnap haditörvényszék elé állítottam az árulót, harmadnap im effigie agyonnyilaztuk. Valakin ki kel­lett töltenem mérgemet. Még hat esztendeig boldogtalanul szerelmes voltam a szép Maggie-ba, aki az érkező fecskékkel együtt minden tavasszal hűségesen és mind gömbölyűbben tért vissza. Nem be­széltem többé vele, de mindig elne­vette magát, valahányszor meglátott. Azután fölkerültem a fővárosba jo­gásznak. Hamarosan elfelejtettem a szép Maggie-t, a Fürge Sast meg azt is, hogy valamikor nem egészen dicstelenül viseltem a Fekete Borz nevet. Vagy két héttel ezelőtt termetes asszonyság borult a nyakamba a Körúton. — Jézusom, a Fekete Borz! — mondta igaz örömmel. Rögtön ráismertem Maggie-re. Szép volt még, de kövér, nagyon kövér. Elmesélte, hogy kénytelen volt a művészi pályáról lemondani, mert úgy elhízott, hogy az ujjait nem tudja többé szétnyitni, nem lehet közéjük késeket hajigálni. Diadalmasan fölordítottam: — Van nemezis! Ez a visszautasí­tott szerelem átka. Mit gondol, Maggie asszony, ha megismételném ajánla­tomat, még mindig búsulna a Fürge Sas? Gyöngén elpirult. Elnevette magát. — A Fürge Sasnak meg a Prérik Gyöngyének ma kávémérése van a Rottenbiller utcában. Nagyon boldo­gok. Ha a Fekete Borz meg akarja tekinteni a fióksasokat, szívesen látjuk wigwamunkban. Nagy József metszete Zs. Nagy Lajos Ragyogó kazlak alatt "Látja Isten, hogy állok a napon. Látja árnyam kövön és kerítésen Léleklel nélkül látja állani árnyékomat a levegőtlen présben " (Pilinszky János) És nincsenek még háztetők, se vonatok, se trambulinok se hó, se jég, se alkonyat, nincs villanyfény, csak vad sugárzás. S nincs Éva még, nincs filozófia, nyoma sincs semmi szerkezetnek, egyedül vagyok, mint az Isten, párducok és virágok között, s csak a hűvös szellők szeretnek... i Hiába magyarázom az Urnák, hogy jót megvagyok én itt egyedül, együtt a tigrisekkel és a verseimmel. Azt mondja, 6 ezt nem hiszi. tudja, átérzi, mi az a Magány, végtelen benne az empátia. ô is egyedül van örök idők óta, vagyis mióta megalkotó maga köré az időt s tereket. Azt mondja: időközben rájött, hogy a kankalinok tengeri malacok elefántok és kolibrik citerák és egyéb hangszerek mellől nagyon hiányozhatnak nekem az Évák Julcsák Marcsák Borcsák még ha nem is tudatosítom, mert nem tanulhattam eddig költészettant s eszmetörténetet. És azt mondja: most pediglen mély álmot bocsát reám s az egyik bordámat kioperálja. S megtevé, hiába tiltakoztam hadonászva. S immáron vannak fényes kazlak, Évák Terézek háztetők bombavetők és villanypóznák bárkák barátok verstanok. Örül az Isten: "Nem vagy egyedül!" A százszorszépet tépdesem: •Vagyok?" ’Nem vagyok?” "Vagyok?" "Nem vagyok?" Gál Sándor két lehetséges határán valami visszaköveteti az elműt időt valami megnevezhetetlen erő hullámverése csapódik a tegnap falához s a szétröppenő vizpermet cseppjei megdermednek s tovagurulnak a hajnal fényküllői közé távoli mezők mélységeiből elöügetnek lobogó sörénnyel a gyermekkor meghajszolt lovai fekete tündérek ' két lehetséges határán _____________________________ A HÉT 13

Next

/
Thumbnails
Contents