A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-02-24 / 8. szám - 1994-02-18 / 9. szám
teljesség igénye nélkül említem meg kiállító művészeink nevét: Kovács Kálmán, Barta Gyula, Mézes Árpád, Kopócs Tibor, Kocsis Ernő, Hajnal Gábor, Szkukálek Lajos, Janiga József, Szilva József, Nagy József... Sajnos, nem mindegyik tagunk élt ezzel a kiállítási lehetőséggel, ezért nem vagyok teljesen elégedett a kiállított anyaggal. Komolyabban kellene venni e galéria létét, mert nem mindegy, hogy alkotóink milyen terméssel mutatkoznak be a nyilvánosság előtt. Főleg nem mindegy a közelgő világkiállítás előtt, amelynek a rendezvénysorozatába társaságunk is szeretne bekapcsolódni. Csütörtök kivételével hétköznapokon délután háromtól hat óráig, vasárnapokon pedig délelőtt tartunk nyitva. Ä rendezvényeinkre meghívókat küldünk szét az általunk ismert művészetbarátoknak, de sajnos, egyéb reklámra nincs pénzünk. Ezért a propagáció terén az újságírók segítségére számítunk... Bízom a látogatottság növekedésében és problémáink orvoslásában is. Amit elkezdtünk, folytatni kell, nemcsak a segítőkész helybeliek miatt... — Képzőművészeink képesek megélni az alkotómunkájukból? Napjainkban milyen az érdeklődés a műveik iránt? — A képzőművészek többsége másféle munkából tartja el a családját, mivel nem eléggé kelendőek a műveink. Nálunk még nem alakult ki egy állandó vevőkör, mert az újgazdagok többsége nem művészetrajongó (tisztelet a kivételnek!), a művészetpártolók pedig javarészt kispénzű emberek, akiknek nem telik e művek megvásáriására. A községek siralmas anyagi helyzete miatt kevés az önkormányzatoktól érkező megrendelés. Kivételt inkább csak a világháborús emlékművek képeznek... — Ön még sosem gondolt arra, hogy külföldön érvényesítse a tehetségét? Hogyan érzi magát 1994-ben Szlovákiában? — Komáromból származom, és végre ismét hazai tájakon, Hetényben élek. Különféle terveket szövögetek, amelyekből minden tizediket sikerül megvalósítanom. Van sok modellem, amelyek elkallódnak, mert még a kiöntésükre sincs pénzem. Sajnos, az időm javarésze a megvalósíthatatlan álmokban őrlődik fel. Mégis azt vallom, hogy tulajdonképpen jól érzem magam, sokat dolgozom, az egészségi állapotom is megfelelő. Igen, külföldön egy púppal kevesebb lenne a hátamon. Mivel a témáim java történelmi vonatkozású, bizonyára Magyarországon erkölcsileg-anyagilag is elismertebb lehetnék. A külföldre költözött alkotótársaim anyagilag jobban élnek nálam, de hazátlanok! Ha választanom kell a "gazdagon, hazátlanul" vagy "szegényebben, de odahaza" állapot között, én inkább az utóbbit választom, választottam... MISKÓ ILDIKÓ Fotó: Czékus Péter Az Irodalmi Alap díjai BESZÉLGETÉS FONOD ZOLTÁNNAL A közelmúltban osztották ki a Szlovák Irodalmi Alap által 1993. május 6-án kiírt pályázat díjait. A végeredményt napilapunk, az Új Szó is közölte. A magyar nyelvű pályamunkákról azonban többet szerettünk volna tudni, mint amennyi egy rövid újsághírbe belefér, részletesebb tájékoztatásért Fonod Zoltánhoz, a Szlovákiai Magyar írók Társaságának titkárához, a bíráló bizottság egyik tagjához fordultunk. — A Szlovák Irodalmi Alap által kiírt pályázaton 52 magyar nyelvű pályamű vett részt, 49 pályázótól. Néhányan 2—3 pályaművel is indultak. A próza műfaját 12, a gyermekirodaimat 4, a verseket 18, a gyerekverseket 14 pályamű képviselte. Ezenkívül egy színmű, egy filmforgatókönyv, egy rádiójáték és egy operalibretto vett részt a versenyben. Egy pályamű a tényirodalmat képviselte. A magyar pályaművek két kategóriában szerepeltek. Az egyikben a prózai művek, a versek és a gyermekirodalmi művek, a másikban pedig a rádiójáték, a filmforgatókönyv és a tényirodalmat képviselő pályamű. Három díjat osztottunk ki. Az első díjat Kácz Olivér regénye, az Umberto, a király, a másodikat Hizsnyai Zoltán Hemicrania cimű versciklusa, a harmadikat ugyancsak Rácz Olivér a Kisszöcske cimű mesegyűjteménye nyerte. A díjakon kívül hét nívódíjat is kiosztottak. — Kik voltak a zsűri tagjai ? — Tőzsér Árpád volt a bizottság elnöke, tagjai pedig Szcberényi Zoltán, Garaj Lajos, A. Szabó László és jómagam voltunk. — Milyen kritériumokat tartottak szem előtt a pályaművek elbírálásakor? — Nem kizárólagos alapon bíráltunk. Elsősorban azt néztük, hogy az egyes irodalmi művek mennyire felelnek meg az esztétikai kritériumoknak. A színvonal meglehetősen gyönge volt. A díjazott pályaművek azonban kétségtelenül színvonalasak. A bizottság azt várta, hogy főleg fiatalok pályáznak, akadt is néhány fiatal pályázó, ám műveiket nem mindig lehetett irodalmi mércével mérni. Volt néhány olyan rutinosan megírt prózai mű, amely témájában annyira szélsőségesen a testiséget képviselte, hogy szinte a pornó határát súrolta. A filmforgatókönyv is ilyen volt. Úgy látszik, hogy a szex feljövőben levő "műfaj", s az igazi irodalmat megpróbálja a helyéből kiszorítani. Egészében véve ennek a tendenciának nem örültünk. A tehetség elsősorban arról ismerhető fel, hogy a legpikánsabb témát is esztétikailag értékelhetően tudja földolgozni. — Kérem értékelje röviden a díjazott pályaműveket. — Rácz Olivér regényében, amelyik az első díjat nyerte, egy hátrányos helyzetű fiatalemberről van szó, aki kisegítő iskolára szorul, a szülői háttér sem biztonságos. Egy baleset következtében kórházba kerül, és ott az orvosok félrekczelik. Rendkívül rutinosan, művészi szempontból mindvégig színvonalasan oldja meg Rácz a feladatot, s a mű egy kissé metaforikusán is értelmezhető. A társadalomba beilleszkedni akaró emberek egy részének a beilleszkedés azért nem sikerül, mert fogadtatásuk nem mindig olyan, ahogy elvárnák vagy megérdemelnék. Hizsnyai verskompozíciója egy több száz soros mű, lírai jelenetek formájában az élet és halál problémájáról meditál. Elsősorban Bulgakov A Mester és Margaritája az ihlető, ebből a műből találhatunk vendégszöveget benne. Lényegében azt mondhatjuk, hogy ez a mű lírai reflexió, egy részében zsúfolt, kissé barokkos, de mindenképpen reprezentálja Hizsnyai tehetségét. — Volt-e vita a zsűriben ? — Volt. Tulajdonképpen arról volt szó, hogy Rácz Olivér egy másik regényével is pályázott, amely szintén kiválóan megírt regény, s végül is jutalomban részesült. Persze a pályázat jeligés volt. De számunkra, akik az irodalmat már néhány évtizede műveljük, az első oldalak elolvasása után kiderült, hogy ki a szerző. Ez nem befolyásolt bennünket különösebben, tekintettel arra, hogy a bizottság minden tagja elsősorban értékközpontúan értékelte az egyes műveket. Ami a helyezést illeti, itt a vita arról folyt, hogy a jutalmazás módja milyen legyen. Végül is abban állapodtunk meg, hogy az egyes műfajokat képviselő legjobb alkotások — tehát a prózai műfajt, a költészetet és a gyermekirodaimat képviselő legjobb művek — kapjanak helyezést. Tulajdonképpen tiszta lelkiismerettel mondhatjuk, hogy a három mű kifejezte és képviselte a legjobb színvonalat. — Van-e mód arra, hogy legalább a díjazott művek a nagyközönség elé kerüljenek? — A pályázat feltétele volt, hogy meg nem jelent műveket lehet csupán beadni. Volt olyan mű, amelyet nem bírálhattunk el, mert korábban már megjelent az Irodalmi Szemlében vagy valamelyik más lapban. Sajnos, sem az Irodalmi Alapnak, sem a bizottságnak nem áll módjában, hogy befolyásolja az egyes kiadókat. A könyvkiadás az elmúlt években kiszámíthatatlanná vált, én azonban szeretném remélni, hogy ezek a pályadíjat nyert művek valamelyik kiadóban mindenképpen megjelennek. — Várható-e, hogy az Irodalmi Alap az idén is kiír egy hasonló pályázatot? — Bizonyára várható, mert az Irodalmi Alap ezt egyik fő feladatának tartja. Pillanatnyilag azonban még nem tudja pontosan, hogy milyen költségvetéssel rendelkezik. Ezért még azt sem tudjuk megmondani, hogy milyen témában és terjedelemben írják ki a pályázatot, de a kiírására mindenképpen számítani lehet. Nagyon jó volna, ha minél többen és jó művekkel pályáznának. MELAJ ERZSÉBET A HÉT 1
