A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-02-24 / 8. szám - 1994-02-18 / 9. szám
TERVEK és KESERVEK Tavaly decemberben a Komáromi járásban található Hetényben nyílt meg a Csokonai múzsájáról, Lilláról elnevezett (több mint) galéria, amelynek szomszédságában alkot, szervezget, irányítja a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságának tevékenységét NAGY JÁNOS szobrászművész. Vele a több mint négy éve létező társaság és az általa létrehozott űj kultűrcentrum működéséről — a reménykeltő eredményekről, tervekről és főként anyagi jellegű gondokról beszélgettem: — Röviddel a '89-es bársonyos forradalom után több hazai magyar képzőművészünk összefogott, és megalakította a Csehszlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságát. Mi indokolta ennek a kezdeményezésnek a szükségszerűségét, és szervező munkájuk milyen visszhangot váltott ki? — Tulajdonképpen már a hatvanas években szorgalmaztuk egy hasonló Nagy Jánossal a Lilla Galériában Nagy János szobrászművész A Lilla Galéria jellegű társaság létrehozását, ám Lőrincz Gyulának "köszönhetően” ez a tervünk kudarcba fulladt... Azután ’89-ben végre lehetőségünk nyílt a szervezkedésre. Feltételeztük, hogy közösen többet elérhetünk, mint egyenként, szétszórva Dél-Szlovákiaszerte. Egyébként is kötelességünknek éreztük képzőművészeti kultúránk ápolását, színvonalas rendezvények szervezését. Azonban a mintegy háromszáz képzőművészünkből mindössze hatvanan mutattak érdeklődést egy társaság létrehozása iránt. Közülük manapság harminc tagunkra számíthatunk rendszeresen, ami valamit jelez... Hivatalosan bejegyzett társaságként tevékenykedünk, mégis többszöri jelentkezés után is kimaradtunk a képzőművészeti társaságok katalógusából... Jelenleg teljesen független társaság vagyunk, de szerettünk volna a Csemadokhoz kötődni, ahol azzal utasítottak el bennünket, hogy a Csemadok csak amatőr képzőművészekkel akar foglalkozni. Furcsállom ezt a hozzáállást, elutasító magatartást... így a tagjainktól kapott évi százhúsz koronás tagdíjakból élünk, és időnként erkölcsi-anyagi támogatóink, szponzoraink is akadnak. Elszomorítónak tartom azt a tényt, hogy a mi társaságunk nem kap a magyarságunknak megítélt több milliós állami támogatásból! Ugyanis ha a kulturális minisztériumnoz fordulunk anyagi támogatásért, akkor a Szlovák Képzőművészek Szövetségébe irányítanak bennünket és fordítva. Ekképpen a helyzetünk megalázóvá válik. Kimerítő és nevetséges dolog állandóan koldusként kéregetni — erre nem vagyunk hajlandóak! — Úgy tűnik, hogy a vázolt nehézségek ellenére is igyekeznek bizonyítani — talpon maradni... — Valóban, hiszen már több kiállítást szerveztünk: a komáromi Duna Menti Múzeum után Pesten, Pápán, Losoncon, Dunaszerdahelyen és legutóbb Hetényben. Ebben a községben egy megértő, kultúrapártoló polgármesterre találtam (az azóta már elhunyt Lucza Imre személyében), akinek a segítségével megnyithattuk a Lilla Galériát. Ezt az épületet a helyi önkormányzattól béreljük. Egy Bécsben élő barátom, KOVÁCS KÁLMÁN hajlandó kifizetni az egy évre szóló bérleti dijat, hogy azalatt anyagilag is életképessé váljunk. Ez is elgondolkodtató, hogy egy magyar kulturális intézményünk léte egy bécsi támogatótól függ... Igaz, hogy az önkormányzatnak is sokat köszönhetünk, de nem szeretnénk teljesen a falu terhére válni, hiszen közismert a községek jelenlegi gazdasági helyzete. A galérián belül létre akartunk hozni egy butikot, ahol a kiállított műveken kívül nép- és iparművészeti termékeket is árusítottunk volna. Ám időközben megnyílt a Madách—Posonium Kft. üzletláncolata, és velük mi egy kisközségben képtelenek lennénk versengeni. Ez a vidékiségünk hátránya, de előnyt jelent az említett önkormányzati hozzáállás és az itt honoló csend, nyugalom. Ugyanis a kiállftá-Nagy János Tánc című szobra sokon kívül képzőművészeti, irodalmi, történelmi, zenei előadásokat is szeretnénk szervezni — afféle szalont kialakítani, ahová nem csak a helybeliek látogatnának el. Ezeknek a "Hetónyi estékének a legutóbbi vendége GÁL SÁNDOR és SOÓKY LÁSZLÓ köjtő, továbbá a magyarországi KALÁKA együttes volt. Egy stúdiót is szeretnénk kialakítani, ahol hazai, erdélyi, kárpátaljai és vajdasági magyar alkotótársaink dolgozhatnának, amikor — egyéb lehetőség híján — igénylik az alkotáshoz szükséges nyugalmat. Hiszen tagjaink közül többen panellakásuk egyik szobájában kénytelenek dolgozni, mert nem tudnak műtermet fenntartani. Persze e stúdió működéséhez — például a koszt és szállás biztosításához — is további anyagiakra volna szükségünk. A tehetséggondozás szempontjából is fontosnak tartanám a létét, hogy ezáltal is vonzóvá váljon a társasági tagság a fiatal alkotó nemzedék számára. A galéria ünnepélyes megnyitóján — ahol a környékbelieken kívül sok külföldi vendég is megjelent — szép ígéretek hangzottak el a további támogatásunkat illetően. Hát majd meglátjuk a folytatást... Különféle alapítványokhoz fordultunk segítségért... bizakodunk. No, de mindig ai anyagiaknál kötünk ki, pedig nem akarok panaszkodni. Visszatérve a művészethez: örülnék, ha a többi járásban is a hetényihez hasonló vidéki "kultúrcentrum" alakulna ki, hogy ne csak a járási székhelyeken legyenek művészeti központok, rendezvények. — Elégedett a galéria eddigi látogatottságával? Mit tudnak tenni a hatékony propagáció érdekében? — A megnyitó után diákcsoportok, környékbeli érdeklődők tekintették meg tizennyolc tagunk kiállítását. A
