A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-02-24 / 8. szám - 1994-02-18 / 9. szám
ßorravalohoic Határ Győző Patriciának ez volt a harmadik házassága (egyszer elvált, egyszer megözvegyült), Lenny viszont, a St. Patrik College krikett-válogatottja, alighogy kikerült az egyetemről, beleszédült ennek a termetes, opulens szépasszonynak a barnavörös sörényébe, és fülig szerelmesen kettőig se számolt, és azon vette észre magát, hogy. Hogy ne is mondjam. Lenny ír-katolikus családját vérig bosszantotta, hogy a Kölyök ezzel az elvált özveggyel játssza el az üdvösségét, hiszen ha hetvenhétszer oltárhoz vezeti, akkor is "bűnben él", különben is, miféle pap az, aki dispenzáció nélkül a kárhozat poklában égőkre feladja a házasság szentségét? Mintha nem volna elég, hogy egy nála tíz évvel idősebb nő horgára akadt. De se Lennek, se Patnek ez a tíz év korkülönbség eszébe se jutott, Patricia ruganyos testű, viharzóan „bájos, édes dublini debella volt, a mézmosolyos akaratosság maga; Len, azzal a krikettkapitányi fogreklámvigyorával, mint újdonsült férj, a boldog belenyugvás maga. Hogy idilli békében élnek, hogy egymás mellett leélik életüket, és hogy kettejük között soha nem lesz se ferde megjegyzés, se villámterhes csend, se szemek párbaja, se szóváltás, de még csak hangos szó se — ezt el se kellett határozniuk, oly befejezett ténynek tűnt, a csókos esti bolondozással, az ájulásig önfeledt hangos hajnali közösülésekkel naponta megpecsételve. A közép-angliai Tóvidékre mentek nászútra, és a nászúton kezdődött; az ifjú férjnek megütötte fülét opulens nejének duruzsoló pártfogása reptéren, vasútállomáson, szállóban, étteremben, csak épp hogy a férfiilemhelyre utána nem settenkedett, hogy ott is anyagilag pártolja a vécés nénit vagy a fehér köpenyes vizeldeellenőrt: — Ugyan, édeském, adj már duplát annak a szegénynek, Lenny, nem látod, hogy hadirokkant? Az ilyenek a borravalóból élnek... — Angyalka, ne sajnáld, jó pincér volt, idemosolygott és alánk tolta a széket: az ilyenek hazaviszik az anyjuknak, aki úriasszony, és csak a fiától fogadja el a támogatást... — Len, te csak ne légy szűkmarkú azzal a borravalóval, szivi, amilyen nehezek azok a bőröndök és amilyen ennivaló öreg hordár a pipás bácsi... — Len, Lennyke, ne hozz zavarba azzal, hogy fösvénynek higgyenek egy ilyen zenés helyen, ez nem illik az előhűtött pezsgőhöz, sem az ötcsillagos izéhez, ambianszhoz, ahol a karosszéktől a csókos függönyökig minden csupa plüss... — Én nem fogadnám el, drágám, a műsorárusító csitritől, aki kelengyére gyűjti, azt a csekélységet, ami viszszajár... — Adj valamit annak a páholynyitogatónak, nem látod, hogy áll és csak azt várja? Len! Lenny-iií! Ne hozz szégyenbe unos-untalan azzal, mucuska, hogy a borravalóról megfeledkezel... így ment ez a Tóvidék minden nagyszállójában, bárjában, söntésében-cukrászdájában. Kinek azért kellett megduplázni, mert őt is anya szülte, kinek mert bizonnyal most vesztette el gyámját(bácsikáját)szüzességét, kinek mert öregecske, és a nyugdíjból, amivel hazazavarják, abból csak felfordulni lehet, kinek meg mert lerí róla, hogy most lépett be, kezdő és a kezdőfizetéssel nemhogy ezt a csinos fehér zakót, de nem keresi meg a meleg vizet. Len, az újdonsült férj, kezdte idegesen kapkodni az üstökét, állát felszegte, ádámcsutkája fel-le szaladt, amikor a mérgét visszanyelte; fel-felhorkant, de belemarkolt az aprópénzbe, és elhatározta, hogy azért se mondja, ami erről a sűrű intelmezésről a borravaló-osztogatásra eszébe jut. Hogy a konzumnők szokták így ösztökélni, mézmáz gumimosollyal bizgatni a palikat a lokálokban, a konzumnők, akik a fogyasztásból százalékot kapnak, és zenészeknek-mixereknek minél több borravalót igyekeznek kifejni baráti fele-fele alapon az ürgéből. Valahányszor Pat a borravalózás jónevelésére figyelmeztette, Len igencsak palinak, ürgének, baleknak érezte magát. Még krikettbajnok egyetemista korában, amikor a lokálokat járta, akkor tapasztalhatta ezt a konzumnő-tempót, de csak méla undorral nagyot nevetett rajta; hagyta, hogy megkopasszák: tudta, hol van, nem várt egyebet. Történt, hogy egy ízben, végezetre, maga se tudja, hogy eshetett, elvesztette önuralmát, és kipöffent belőle a méreg. Az asszony épp a szobalányt állította meg az ajtóban, aki a hotel tisztítójából a mosott holmival bekopogtatott. — De Len, Kisangyal, csak nem engeded el borravaló nélkül, egy ilyen szegény lányt, aki látástól vakulásig a mások mosott gönceivel rohangál, nem lehetsz ilyen lelketlen! Szaladj utána, most már legalább a duplájával, vagy azt akarod, hogy kisüljön a szemem?! — Ej, Pat — fakadt ki Lenny. — Úgy beszélsz, mint valami konzumnő a lokálban, aki a fogyasztásból százalékot kap, és a zenészekkel meg a mixerrel, aki mind haverja, felezkedik a borravalón. Csak azért feji az ürgét. Sokszor úgy gondolom és igazán nem értem. Hogy honnan veszed. Nem akarlak megbántani, de miért nem bízod rám a borravalót? — Nem akarsz megbántani: Hát ki csinál kázust minden borravalóból, én csinálok kázust?! Csak mert vigyázok rád?! Ki osztogatja a borravalót olyan zsugori módra, hogy kisül a szemem ország-világ előtt, ez a férfi velem van és még jó, ha nem feledkezik meg róla végképp! — De Patricia! Mikor volt úgy, hogy megfeledkeztem róla?! — A szegényről! Aki kiszolgálja és pitizik neki, mint a pincsikutya, de ő nem-és-nem-és-nem szánja meg! Ahelyett hogy hálás lenne a feleségének, aki figyelmezteti! — De Patricia, de drágám, hát mit mondtam én, hát rosszat mondtam én?! Én csak azt mondtam... — Ezt soha-de-soha nem bocsátom meg! Nézzenek oda! Mert ezt soha-de-soha nem kaptam meg a férjemtől, sem akitől elváltam, sem aki rámhalt, egyiktől sem, isten nyugosztalja, soha-de-soha! — De mit mondtam én, jóságos isten, hogy úgy a szívedre veszed?!... Angyalkám! — Hogy konzumnő-tempó! Hogy én egy közönséges konzumnő vagyok! Csak azt! Még jó, hogy nem kurva; mert hogy lekurvázzák a feleségüket, az majd csak azután következik! És mindezt a nászutamon!... Előkerült a zsebkendő, de kicsinek bizonyult, a könnynek áradata eláz-
