A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)

1994-02-24 / 8. szám - 1994-02-18 / 9. szám

INTERJÚ

A MENNYBŐL A POKOLBA

Beszélgetés Z. Németh Istvánnal

— Amikor beléptem, az igazgató és helyettese megkérdezte, hogy összeegyeztethető-e az, ha valaki tanít és egyúttal az irodalommal foglalkozik és ír. Azt mondtam, hogy igen, mert az ember energiáinak nagy részét az iskola és a tanítás elhasználja, csak hétvégeken írhattam.

— Szerettél tanítani?

— Nagyon. Éppen ezért nehéz is volt a döntés, amikor láttam, hogy ez a kettő együtt nem megy, s úgy éreztem, hogy minden energiámat az irodalomra kellene fordítanom. Mert egész más, ha valaki vidéken él, vagy pedig ott, ahol a szerkesztőségek, kiadók vannak. ’92-ben Tőzsér Árpád felajánlott egy szerkesztői állást az Irodalmi Szemlében, de akkor azt mondtam, hogy tanítani akarok, ám ’93 őszén úgy gondoltam, hogy kihasználom az újabb lehetőséget.

— Hogy érzed magad Pozsonyban?

— Úgy látom, jól döntöttem, hiszen rengeteg emberrel megismerkedtem, sok mindent megtanultam, s ez a változás a javamra vált. Olyasmikre is jutott időm, amiket csak tervezgettem idáig.

— Például?

— Belefogtam egy regénybe, de elbeszéléseket is írok, ugyanakkor kritikát és tanulmányokat is szeretnék írni. A regényem a posztmodemhez áll közel, két síkon fut, különösebb cselekménye nincs, vagyis a cselekménye nem foglalható össze.

— Az, hogy te Pozsonyba kerültél, társaságba jársz, írókkal, költőkkel találkozol, segített-e az írás szempontjából?

— Sokat. Hiszen Komáromban nemigen kérhettem ki hozzáértők véleményét, és soha nem volt, akihez futhattam volna. Itt sok mindenkitől tanácsot kérhetek. Meg is mondják a véleményüket a kollégák és azok az írók, költők, akiket ismerek. Erre szükségem is van.

— Irodalmi színpadot vezetsz Komáromban.

— Minden pénteken visszajárok az iskolába, amelyet úgymond hűtlenül elhagytam, a gyerekekhez. Egy újabb zenés darabot próbálunk. A tavalyit már néhány helyen bemutattuk, és az idei Duna Menti Tavaszra készülünk vele.

— Ki a darabok szerzője, rendezője?

— Tulajdonképpen mindkettő én vagyok, hiszen sokkal egyszerűbbnek tűnt színdarabot írni, mint találni olyat, ami megfelel, így sokkal jobb. A tavalyi darabot a saját osztályomnak írtam, ismertem már a gyerekeket, s szinte testre szabott szerepeket kaptak. Azért is fontos ez nekem, mert mint zeneszerző is bemutatkozhattam. Azt tervezem, hogy ezt a két zenés darabot, sőt ezeken kívül még hármat könyv alakban is megjelentetem. Azt hiszem, lenne rá igény.

— Gyerekversköteted is jelent már meg.

— Igen, '92 decemberében a Lilium Aurum gondozásában, a címe Hétre hét,

1969-BEN SZÜLETETT, KOMÁROMBAN JÁRT KÖZÉPISKOLÁBA. A NYITRAI PEDAGÓGIAI FAKULTÁSON 1991-BEN SZERZETT DIPLOMÁT. A FŐISKOLA ELVÉGZÉSE UTÁN KÉT ÉVIG ÉS EGY HÓNAPIG TANÍTOTT A KOMÁROMI MUNKA UTCAI ALAPISKOLA ALSÓ TAGOZATÁN.

hóra hó. Vékony könyvecske, füzctecske inkább. Visszhangról — pl. kritikáról — nem nagyon tudok beszámolni. Ám a lényeg az, hogy a gyerekek tetszéssel fogadták.

— Mivel tanítottál, naponta találkoztál gyerekekkel. Amikor megírtál egy verset, érdekelt-e a gyerekek azonnali reakciója?

— Hogyne. Ez előny volt. Voltak olyan órák, amikor arra is jutott idő, hogy a verseket felolvassam, és rögtön felmérhettem, melyek azok a versek, amelyek a gyerekeknek tetszenek, s milyen irányban kell továbbhaladnom. Azóta már egy másik gyerekverskötet vár kiadásra.

— Nagyon termékeny vagy.

— Ezt állandóan a fejemhez vágják, vagy legalábbis megemlítik. Az a baj, hogy a termékenységgel kapcsolatban negatív dolgok is eszébe jutnak az embernek. Aki sokat ír, az nem lehet jó, mert sokat ír. Vagy aki nemcsak verseket vagy prózát ír, hanem sok minden mást is — pl. paródiát, színdarabot, verset, elbeszélést — az szintén gyanús. Ha valaki ennyi mindennel foglalkozik, mondják, az nem lehet jó. De akik ilyet mondanak, azok általában nem is ismerik az írásaimat. Ám kaptam sok levelet, és olyan levélírók is akadnak, akik vadásznak az írásaimra, kivágják és albumba rakják őket, s ez jól esik.

— A gyerekversköteteden kívül két további köteted is megjelent.

— Elsőként a Rózsa és rúzs című kötetem látott napvilágot, ’92 végén a Nap Kiadóban. Amikor ugyanis kiadót kerestem a verseimnek, az éppen olyan időszakra esett (1989—1990), amikor nagyon sokat politizáltak, és a Madáchon kivül más kiadók még csak próbálkoztak — tehát a kultúra területén sem volt semmi kialakulva. Akkoriban a Nap Kiadóban Balia Kálmán volt a főszerkesztő, az ő ötlete volt, hogy a szerelmes verseimet kellene összegyűjteni, mert egy ilyen kötet népszerűbb lenne, mint általában a verskötetek. Kit nem érint a szerelem? De talán egy évet késett az egész dolog, ráadásul a borítót is elrontották, s a cím se tőlem származik. Könnyűnek hitt ébredés címmel *93 decemberében jelent meg a legutóbbi kötetem a Kalligram Kiadó gondozásában. Ez öt év terméséből nyújt válogatást. Szerintem grafikailag és kivitelben is tetszetős. Szigorúan lett szerkesztve és szigorúan lett válogatva. Remélem, felfigyelnek rá a kritikusok és az olvasók. Ha nem, vessenek magukra, mert hosszú ideig nem fogok jelentkezni verskötettel. Hiszen van egy olyan jogos elvárás a szerzőkkel szemben, hogy a következő kötet legyen sokkal jobb és más.

— En úgy érzem, hogy nálunk egyfajta ízlésterror uralkodik. Sokszor csak az az érdekes, hogy az író stílusbravúrokat "kövessen" el. A cselekmény egyáltalán nem fontos. Szerintem a te verseid eltérnek ettől a divattól.

— Nem tudnék olyan verset írni, ami a semmiből indul... A lényeg a tartalom. Verseim formái nagyon változatosak. Alig akad két olyan vers, amelyik ugyanabban a formában íródott. A rímeket sem száműztem. A szonett pl. nagyon érdekel mint forma.

— Mennyire fontos számodra a visszajelzés ?

— Nagyon fontos. Meglepődtem, amikor egyes költők azt hangoztatták, hogy őket ez nem érdekli. Én nem hiszem, hogy nem érdekli őket, hiszen akkor nem imának. Persze az is igaz, hogy egy kicsit magának is ír az ember, hogy tisztában legyen a dolgokkal, de a visszajelzés fontos.

— Mennyiben segíthet a kritika és mennyit ronthat az agyonhallgatás ?

— Az agyonhallgatásnál még a negatív kritika is jobb. De a negatív kritika is veszélyes. Lehet jogos, és akkor tényleg meg kell mondani a dologról, hogy fehér vagy fekete, de többször előfordult, hogy tehetséges költők a negatív kritika miatt hallgattak el.

— Te hogyan viseled el a kritikát?

— Ez aktuális kérdés, mert a januári Irodalmi Szemlében éppen a Rózsa és rúzs című kötetemet tűzték tollhegyükre néhányan. Ezt jól viseltem. Hiszen nemcsak azt kell megnézni, hogy mit mondanak, hanem

6 A HÉT