A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-02-24 / 8. szám - 1994-02-18 / 9. szám
FIGYELŐ Kell a párbeszéd Január 22-én Pozsonyban a Fórum Alapítvány egynapos konferenciát tartott, amelyen a jelenlegi szlovák—magyar viszony elemzése volt a téma. A vitafórumon több neves szlovákiai politikus és közéleti személyiség mondta el véleményét a kérdéssel kapcsolatban. A konferencia védnöke, A. Nagy László, a Magyar Polgári Párt elnöke felszólalásában kifejtette: a Szlovákiában élő magyaroknak és szlovákoknak közösen kell kidolgozniuk a magyar kisebbség helyzetét meghatározó alapdokumentumot, amely nemcsak feladatokat, hanem garanciákat és szankciókat is tartalmazna arra az esetre, ha a felek valamelyike nem teljesítené a vállalt kötelezettségeit. A rendezvényen felszólalt többek között: Ján Čarnogurský, a Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke, Miroslav Kusý, a Komenský Egyetem tanára, Milan Zemko, a köztársasági elnöki hivatal igazgatója, František Mikloško, a Kereszténydemokrata Mozgalom alelnöke, Borza Erzsébet, a Demokratikus Baloldal Pártjának alelnöke, valamint Rudolf Chmel volt budapesti nagykövet, aki jelenleg a Komenský Egyetem Hungarisztikai Tanszékének vezetője. (kamoncza) FOTO: PRIKLER LÁSZLÓ Ki volt Ceausescu? Négy évvel ezelőtt fejezte be földi pályafutását nejével, szellemi társával együtt Kelet-Európa '70-es, ’80-as éveinek diktátora, a román politikai élet megalomániás vezéralakja, Nicolae Ceausescu. Amíg élete utolsó pillanatainak az egész világ tanúja lehetett, addig arról, hogy ki volt ez az eltorzult ember, honnan jött, hogyan gondolkodott és viselkedett, csak most kaphattunk hiteles képet az egykori romániai tudósító, Edward Behr Ceausescu — a mítosz mögött címmel sugárzott dokumentumfilmjéből. Ezúttal nem meghamisított pártdokumentumokból, hanem kortársak, egykori munkatársak és börtöntársak vallomásaiból állt össze a "nagy államfi" életének nem túl hízelgő valósága. Először a szülői házat mutatták, innen indult a Ceausescuról sokáig élő hazugságsor. A részeges cipész fia ugyanis egyáltalán nem abban a házban született, amelynek falán évtizedekig emléktábla hirdette az 1918-as év "nagy" eseményét, hanem egy jóval szerényebb viskóban. Már gyerekként sem csatlakozott társaihoz, nem is tanult jól, nem tapadt rá semmiféle tudomány, ellenben kora gyermekkora óta titokzatos és rendkívül agyafúrt emberke volt. 12 évesen elhagyta a falut, s Bukarestbe költözött testvéréhez. Bár susztertanoncként is lusta volt — nem is tanulta ki soha a mesterséget —, tudta már, mit akar elérni az életben: "Én leszek Románia Sztálinja!" — mondogatta. A dadogó és beszéd közben grimaszokat vágó fiú 16 évesen lépett a kommunista pártba, s 18 évesen röplapterjesztésért letartóztatták. S mert magára akarta vonni a figyelmet, gorombaságával és pimaszságával el is érte. Sokadrangú vádlottként szinte kiprovokálta a 3 évig terjedő szabadságvesztést. A börtönben találkozott először magas rangú kommunistákkal, akik pártfogolták és tanítgatták. Börtöntársa vallomása szerint Nicolae képes volt ugyan a marxista szövegeket megjegyezni, de képtelen volt pontosan értelmezni. Még ifjúkommunistaként találkozott Elenával, élete egyetlen bizalmasával, akivel később egyazon mítosz részévé váltak. Ceausescu hamar elveszítette önuralmát, tapintatlan és erőszakos volt. Bátor is volt ugyanakkor, az ügy elkötelezettje. Jól el tudta "adni magát", befurakodott még az ügyeletes vezér társaságába is. 1946-ban egycsapásra véget érhetett volna felfelé ívelő politikai karrierje, mert hidegvérrel lelőtt egy bankárt. A gyilkosságot azonban eltussolták, ügyét soha egyetlen bíróság sem tárgyalta. Amikor 1965-ben a KP akkori vezetője rákbeteg lett, Ceausescu megérezte: eljött az ő ideje, s kijátszva a lehetséges utódokat, a háttérből megszervezte saját megválasztását. 1968-ban a csehszlovákiai bevonuláskor a Szovjetunióval szemben tanúsított szembeszegülésével tekintélye rohamosan nőtt, a Nyugat is antikommunistaként üdvözölte. Kínában tett látogatásakor, 1971-ben már szinte fürdött a dicsőségben. A fegyelmezett kínaiak Mao iránti imádatát követendő modellként értékelte. Itt nőtt meg hirtelen Elena politikai hatalomvágya is. Észak-Kóreában tett látogatása még grandiózusabb élményt jelentett számára, s hamarosan "Olyan ember, mint én, 50 évenként ha egyszer születik" jelszóval köztársasági elnököt csinál magából, megkövetelve a nemzetalapítónak kijáró tiszteletet. Szolgamód be is hódol neki szinte mindenki. A negyedik elemiben szinte mindenből megbukott Elenából tudóst, akadémikust kreálnak, a kémiai kutatóintézet vezetőjét. Különös protokollszabályokat léptetnek életbe. Nicolaet pl. a nála magasabbak társaságában csak ülve lehetett fényképezni, az Elenánál szebb hölgyek vele közös képen nem szerepelhetnek, ugyanakkor Elena előnytelenebb profilja nem fotózható stb. A külföld felé előnyös képet mutató román azonban olykor képtelen leplezni arroganciáját, ösztönös tolvajságát. 1978-ban szálláshelyükről, egy párizsi palotából minden mozdítható értéket összepakoltak és elvittek. Mégis egyre többre és többre vágyott. Az egész lakosságot kézben kívánta tartani, mások legintimebb cselekedeteiről is tudni akart, s ezért megszervezte a fizikai és lelki terrorjáról hírhedt Securitatét. Még saját gyermekeit is figyeltette. Egyedül csak fukarságáról is híres Elenában bízott. Közben vagy negyven giccses stílusban épített és berendezett palotára is szert tettek. Szenvedélye a vadászat lett, ahol egy külön csapat szedte össze a diktátor számára tálcán felkínált vadakat. 1984-től várostervezőnek is felcsapott. A magát minduntalan meggondoló "építész" vezérelve a grandiozitás lett. 5000 falu felszámolását is a fejébe vette, és a parasztokat városi panelházakba kívánta költöztetni. Ceausescu halála még akkor is megváltást jelentett nemzetének, ha "öröksége" az emberek mentalitásában, szokásaiban, gondolkodásában még évtizedekig óhatatlanul megmarad. ZSEBIK ILDIKÓ Ahjr 5
