A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-01-28 / 5. szám
— LEPOROLT HISTÓRIÁK -A zöld gyepen nem ismert tréfát Lóránt (Lipovics) Gyula roppant keménykötésű labdarúgó volt. Gránitkeménysége nemcsak a focipályán, hanem a civil életben is közismert volt. Ő akkor és oda küzdötte fel magát, amikor és ahová akarta. Ez a fanatikus és fantasztikus akaraterő edzői pályafutása során is megmutatkozott. Sokáig csatárt (többnyire jobbszélsőt), majd fedezetet, aztán szólsőhátvédet játszott. Végül Sebes Gusztáv megtalálta "Lóri" igazi posztját, mégpedig a védelem tengelyében — ahogyan annak idején nevezték —, a centerhalf szerepében. Ragyogó fizikai felépítése, mintaszerű állóképessége jelentette azt az alapot, amelyre labdarúgó-tulajdonságai épültek. Igaz, néha játékának keménysége átlépte a megengedett határt. A magyar nemzeti tizenegyben 1948 és 1955 között 37-szer szerepelt. Lóránt Gyula labdarúgó-pályafutását a Szombathelyi FC csapatában kezdte. Innen került Erdélybe, a.híres Nagyváradi AC-hoz 1943-ban. A NAC volt az első magyar vidéki együttes, amely 1943—44- ben megnyerte a magyar labdarúgó-bajnokságot. Tizenhárom ponttal végeztek a híres Fradi előtt, amelyet Nagyváradon 5:1 arányban győztek el. Ezen a meccsen Lóránt Gyula jobbszélsőt játszott, és ő szerezte a találkozó első gólját. Olyan kitűnőségek fociztak akkor a váradi csapatban, mint Vécsey (később Voinescu-ra románosították a nevét), Perényi, Bodola, Barna, Sárvári, Deményi, Bonyhádi. Belőle is Badescut akartak "csinálni", de valahogy nem jött össze a dolog. "Lóri" 1946-ban a NAC-ból Aradra került, és itt úgy futballozott, mint az álom. Az 1946—47-es román bajnokságban 11 pontos különbséggel az első helyen végeztek a bukaresti Carmen együttese előtt. Az aradi gárda pénzeszsákja Neumann báró volt, aki rövid időn belül az aradi textilgyárral (még az államosítás előtt) a háttérben, Románia legjobb csapatát hozta össze. így az aradi focisták az ország legjobban fizetett labdarúgói (sportolói) voltak. Ennek ellenére a báró irodája előtt mindig várakozott egy játékos — mégpedig "Lóri". El-eljárt a báróhoz egy kis plusz pénzért, érezvén, hogy a főnök szimpatizál vele. Amikor Lóránt megkapta a jussát, a következőket felelte a dúsgazdag Neumannak: "Báró úr, adja nekem az összes pénzét, úgyis rövidesen elveszik magától". El is vették... Különben a román nemzeti tizenegyben 1948-ban, a Csehszlovákia elleni mérkőzésen (2:1), kilenc (I) magyar nemzetiségű játékos játszott. De ezen a meccsen Lóránt nem szerepelt a csapatban, hanem egy játékostársáyaí, Tóth Matyival feljöttek Budapestre. Útjuk egyenesen a "Kádár-csapatba" (vagy munkáscsapatba), a Vasasba vezetett. A magyar válogatott címeres mezét 1948-ban húzta magára és éppen a románok ellen, Bukarestben. A románok balszélsője lordache, amikor megtudta, hogy ellenfele Lóránt Gyula lesz, inkább helyet cserélt a jobbszólső Barthával. Persze neki sem termett sok babér a sziklakemény "Lóri" mellett. 1953-ban Rómában szerepelt stadionavató mérkőzésen a magyar válogatott. Ilyenkor úgy "szokás", hogy a vendéglátó csapatnak illik győznie. A magyarok előtte 28 évig nem tudták legyőzni — sem otthon sem idegenben — az "azzurikat". Az olaszok a 90 ezres közönséggel a hátuk mögött óriási erővel támadtak. Különösen a középcsatár Galii "csipkedte" magát. Egy ízben 16 m-ről olyan sistergő bombát eresztett meg, hogy Grosicsnak keze-lába összegabalyodott védés közben. Puskás ingerülten kurjantott hátra: — Lóri! Megmondtam, hogy a taliánnak el lesz törve a lába! Lóránt nem késett a válasszal: — De azt nem mondtad, hogy melyik... — A jobb lába, te... — Kösz, így már minden tiszta. Tényleg minden tisztázódott. Galii egy negyedórán belül visszahúzódott fedezetnek, s ha Lóránt csak egy lépést tett feléje, nyomban le is passzolta a labdát. A stadionavatót pedig 3:0-ra a magyarok nyerték. Az ötvenes évek agyba-főbe ajnározott válogatottjai a bajnokságban "külön" elbánásban részesültek. így aztán többen és sokszor elszabadultak "láncaikról". Sztálinvárosban (ma Dunaújváros) játszott bajnokit a nagy Honvéd. Lóránt folyamatosan "értékelte" a játékvezető teljesítményét. Mást, negyedennyi szemtelenségért régen kiállítottak volna. De Lóránt — és nem csak ő — külön kategóriába tartozott. A játékvezető végül megsokallta a dolgot: — Lóránt úr, elválunk ha ilyeneket mond! De Lóránt a helyzet magaslatán trónolt: — Micsoda?! Le akar menni? Arról szó sem lehet! Ki vezeti akkor a meccset? Hát ilyen volt Lóránt Gyula stílusa. És ha odahaza bajnoki meccsen egymás ellen játszottak, akkor sem ismert irgalmat. Egy Honvéd—Vörös Logobó meccsen könyökkel orrba verte Palotás Pétert — "véletlenül". Palotás nem volt olyan állapotban, hogy tiltakozhasson, és helyette Kovács I. Imre, a csapatkapitány rohant oda Pósa játékvezetőhöz. A bíró pedig ekképp hárította el az igazságszolgáltatást: — Láttam, persze, hogy láttam. De Palotás megérdemelte. Miért megy Lóránt közelébe, amikor jól ismeri... 1954 szeptemberében játszott Budapesten a román válogatott. A mérkőzés előtt Sebes Gusztáv felhívta játékosainak figyelmét arra, hogy szocialista ország fiai ellen mérkőznek, és annak rendjemódja szerint viselkedjenek a pályán. A II. félidő közepéig minden a "regula" szerint működött. 5:1 -es magyar vezető« után, a magyar 16-os előtt egyszerre ütközött a románok balösszekötője Ozon és a gránitkemóny Lóránt... A nagy csattanás még a díszpáholyban helyetfoglaló Rákosi Mátyásókhoz is felhallatszott. Két hordágy sem volt elegendő, hogy a román játékost "letakarítsák" a pályáról. A találkozó után Sebes kérdőre vonta Lórántot. — Guszti bácsi — felelte habzó szájjal Lóránt —, képzelje el, a román szidta a kommunista anyámat. A jól értesültek még hozzátették a történethez a következőket is. Még az Erdélyi-bajnokság során — úgy 1944-ben — Ozon egyszer csúnyán betartott Lórántnak. "Lóri" tíz évet várt arra, hogy visszafizesse a kölcsönt. Kivárta... Külföldön, különösen az NSZK-ban ért el jelentős edzői sikereket. Sok pénzt keresett. Látszatra minden úgy festett, hogy egyenesbe jött. Elhatározta, hogy 1981-ben Pestre jön, és meglátogatja Eszter lányát, akivel szemben adósnak érezte magát. Ekkor érte a halál a görög bajnokcsapat kispadján. Babiák László "Világéletemben nem játszottam ilyen kemény védő ellen." Bemard Vukas 59-es jugoszláv válogatott
