A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-01-28 / 5. szám
SZABADIDŐ Mark Hyams Nem szeretem a lovakat A számvevőségi szakértő csettintett a nyelvével — Látja ezt, Mr. Waits? Valami nem stimmel. — Mi nem stimmel, uram? — kérdeztem idegesen. — Netán hiány mutatkozik? — Dehogy, a bankja tíz dollár többlettel rendelkezik. — Vigye el az ördög! — morogtam. — Csak ne legyen kevesebb. — Mondtam magának, hogy ez így nincs rendjén, Mr. Waits. A maga bankjában eddig az utolsó centig mindig minden megvolt. — Könyörgök, uram, mindössze néhány nyavalyás dollárról van szó! Tízről, nem? — Sajnálom, az esetet nem hallgathatom el. — De hiszen akkor felügyelőket küldenek a nyakunkra?! — Na és? Nincs mitől félni, nem igaz? — A könyvek tiszták, mint a harmat. — Nem kell idegeskedni — mondta a szakértő hűvösen. — Mindössze annyi történt, hogy tíz dollárral többet találtam a kasszájában. Ezzel számolnia kell. Valaki behatolt az ön féltve őrzött szobájába. Ez pedig azt jelenti... — Ostobaság! Sleeker úr megbízható ember, és Goldberg asszonyról sem mondhatok semmi rosszat. — Csak ők ketten dolgoznak önnél? — Igen. Ez egy minibank. — Mindketten szabadon bejárhatnak ebbe a páncélszobába? — Igen. De mindketten talpig becsületes emberek. Tökéletesen megbízom bennük. — Pedig... — Nem tévedett? — Életemben még nem követtem el egyetlenegy hibát sem — mondta a szakértő hűvösen. — Ön tíz esztendeje gondozza a könyveinket. Első ízben talált valamit, ami gyanús. Igaz? A szakértő némán bólintott. — Talán kezdje élőből. Megnézheti holnap. Ne hamarkodjuk el a dolgot. — Nem bánom — válaszolta a szakértő rosszkedvűen. — Holnap kilenckor újra találkozunk. Vette a kalapját, és gyors léptekkel távozott. A munkaidő lejárt, de Sleeker és Goldberg asszony még mindig a farácsok mögött szorgoskodott. — Érdekes dolgot észlelt a patkány — mondtam nekik. Nagy szemeket meresztettek rám. — Tíz dollár többlettel rendelkezünk. Tudják, ugyebár, hogy ez mit jelent? A nyakunkra hoztuk a felügyelőket. Elterjesztik a hírt, hogy a számvevőségünk hanyagul dolgozik. A bank hitelét veszti. Nem mertek a szemembe nézni. — Nem tudom, hogy ki volt a vétkes, de mivel csak tíz dollárról van szó, úgy gondolom, hogy könnyen áthidaljuk ezt a helyzetet. Erre felderült az arcuk. — Ezt a marhát, Mr. Vargast rábeszélem arra, hogy holnap vizsgálja felül a könyveket, és számolja át a pénzt. Hát én most egyszerűen besétálok a szobába, és kiveszik a kasszából tíz dollárt. Hadd tisztázzuk a dolgokat. A munkatársak megrettentek. — Mi az? — kérdeztem. — Ez nem lopás. Elküldöm azt a tíz dollárt a Vöröskeresztnek vagy az üdvhadseregnek. Sleeker idegesen fészkelődött az asztalánál. — Nem erről van szó, uram. Éppen ebben a pillanatban programoztam be a páncélszekrényt és az órát. Holnap kilenc óráig lehetetlen kinyimi. — Holnap reggel kivehetjük azt a tíz dollárt — tette hozzá Goldberg asszony. Fáradtan legyintettem, hogy minden hiába, mert ha Vargas azt mondja "kilenc órakor találkozunk", akkor ő olyan pontosan érkezik, mint a halál. Este felkeresett Sleeker. Beszélgetni akart velem. Bevezettem a nappaliba. Leült a legkisebb székre, és a térdére csúsztatta a kalapját. — Mi gondolkodtunk — súgta félénken. — Miss Goldberg nem tehet semmiről. Azt a tíz dollárt én csempésztem vissza a kasszába. Várjon! Nem szándékosan tettem! Higgyen nekem! — Mi történt? — Lóverseny... — Micsoda? Lovak? Lóverseny? — Igen. Van egy piszkos fogadóiroda Yakettban. Távfogadásokat is kötnek. Bostoniakkal úgyszintén... Tartoztam a kórháznak, és az igazat megvallva — a fizetésem nem túl nagy. Hát... megkezdődött. Egy dollár, két dollár, tíz dollár. Néha eltaláltam a befutót, de egyre többet vesztettem. A pénzt a bankból vettem ki. Vagy kétezer dollárt sikkasztottam. Ha nem fogom ki azt a bizonyos nagy halat, soha nem nyerhetem vissza az összeget... Kétezer dollárba fogadtam. — Ezt az összeget is elvesztette? — Nem. Az én lovam elsőnek szakította át a célszalagot, és a befizetett összeg tízszeresét nyertem. Elrendeztem a számlámat a kórházzal, és a pénzt visszatettem a bankba. Tévedtem. Tíz dollárral. Nem szóltam sokáig egy szót sem. — Biztosra veszem, hogy felmond — súgta az öreg. — Hát azt kellene tennem, de a pénzt megtérítette, nem? Nézze... Meg kell előznünk azt a patkányt holnap reggel. Hm. Volna rá mód. Megakadályozzuk Vargast abban, hogy kilencre a bankba érjen. Az úr a Spring panzióban száll meg. Onnan indul gyalog a bankba. Elmegyek érte kocsival, és majd azon leszek, hogy a jelzőlámpánál húzzam az időt. Maga pedig pontban kilenckor kiveszi a páncélszekrényből azt a nyavalyás tíz dollárt. Néhány perce lesz, ne feledje... ígérje meg, hogy soha többé nem tesz ilyet. — A lecke tanulságos. Az ember ne higgyen a lónak. Másnap reggel felkeresett Goldberg aszszony. Éppen reggeliztem, amikor a koros hölgy leült mellém. — Uram — nyögte halkan —, én az éjszaka nem aludtam egy szikrányit sem. Ne higgye, hogy Sleeker bűnös... Én tettem azt a tíz dollárt a páncélszekrénybe. Hat gyerekem van, nyolc unokám. — Mennyit vett ki a kasszából? — Hát... kétezerötszáz dollárt... és 98 centet. — Ezt a pénzt a rokonság nem adta vissza?! — Ó, ön téved. Visszakaptam az egészet... és tíz dollárral többet tettem be a kasszába. Mindig becsületesen éltem, és remélem, megengedik majd, hogy az unokáim látogassanak a börtönben. — Várjunk, várjunk. Erre nem kerülhet sor. — Felmond... eljátszottam a bizalmát. — Én most megyek a szakértőért. Valahol a 45. utca sarkán majd bedöglik a motor. Ezalatt az idő alatt Sleeker kiveszi a páncélszekrényből a tíz dollárt. — Az ötlet ragyogó, de sietnie kell. — Van idő. Most nyolc óra tizenöt. — Sajnálom, de az órája késik, uram. Tizennégy perc múlva lesz kilenc. Az utcára rohantunk. A gépkocsim előtt megdermedtem. — Mrs. Goldberg — mondtam halálsápadtan —, üljön a gépkocsiba. Én addig gumit cserélek. Ezekben nincs levegő. A bankba kilenc tízkor tértünk be. Sleeker sárga volt, mint egy ázsiai rizsmunkás. Elmondta, hogy Vargas pontosan kilenckor megjelent, és a páncélszekrény is pontosan kilenckor kitárult. Leültünk és vártunk. Megbékéltünk a sorssal. Kilenc óra harminckor Vargas kijött a szobából. Arcán vörös foltokkal. Mintha valaki felpofozta volna szegényt. — Nem értem — lobogtatta a pénzköteget. — Az egyik tízdollárost összehajtogatták. így történhetett meg, hogy kétszer is beleszámoltam a végösszegbe. Az ördögbe! Ha viszont a másik oldaláról lapozom a köteget, akkor tíz dollárral kevesebbet számolok. — Vagyis minden rendben van? — kérdeztem. — Igen, az utolsó centig. Délben betértem a kedvenc falatozómba, és megrendeltem a szendvicset. Ekkor telepedett mellém Mr. Wood. Jegyzetfüzetet meg tollat tartott a kezében. — Ma melyik lóra fogad, uram? — Egyikre sem — mondtam. — Elegem van a lovakból. — Éppen most, amikor tízezer dollárt nyert a Merkúrral? — Éppen most abbahagyom — szóltam határozottan, és megismételtem Sleeker szavait: — Az ember soha ne higgyen a lónak...! 20 A HÉT
