A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-01-28 / 5. szám
Településlexikon MAGYAROK NYOMÁBAN -NAGYMEGYER (Veľký Meder) Ősi, honfoglaláskori település. Némely szerző a hét vezérek egyikétől, Megyertől származtatja nevét. Nevével először IV. Béla király egy 1268-ból származó oklevélben találkozunk villa Meger alakban. Nevének további megjelenési formái: 1369-ben Megere, 1379-ben Megyer, 1471-ben Naghmegyer, 1786-ban Megyer, 1920-ban Veľký Meder, 1948-ban Óalovo, 1991-ben Veľký Meder. Az 1268. évi oklevélben mint komáromi várbirtok van említve, melyet nem sokkal később, 1287-ben Parabuch comes kapott adományként. 1421-ben Zsigmond király a községet elcseréli Kanizsay Istvánnal és Jánossal más birtokért. 1460-ban újra komáromi várbirtok. 1466-ban I. Mátyás királyi mezővárosi rangra emelte, és három országos vásár tartására adott jogot lakosainak; híresek voltak marhavásárai, valamint pallosjoggal ruházta fel a már mezővárosi rangra emelt települést. E privilégiumaiban megerősítették: 1534-ben I. Ferdinánd, 1568-ban Miksa, 1578-ban Rudolf, 1607-ben II. Mátyás, 1631-ben II. Ferdinánd, 1666-ban Leopold. 1532 novemberében a Szapolyai-párti főnemesek itt tanácskoztak a Katziánerrel kötendő fegyverszünet feltételeiről. A kiváltságokkal rendelkező mezőváros gyorsan gyarapodni kezdett; erről tanúskodik az 1559. évi adójegyzék, mely szerint a községben 70 jobbágy- és 17 féljobbágytelek találtatott. A XVI. és XVII. század birtokviszonyainak alakulásáról gazdag adattár maradt fenn. Az okiratok tanúsága szerint e két században többek között földbirtokosok voltak itt: 1547-ben Nagy László, Vitény vár kapitánya; egy évvel később Horváth Péter; 1550-ben Bajusz András; 1553-ban Zsemlyési István; 1559-ben gróf Zichy István; 1561-ben Nagy Lázár és Zakal András; 1573-ban Kovács János fia, Lőrincz és két nővére; 1578-ban Hiers János erőszakkal elfoglalta Eördögh István itteni nemesi kúriáját; 1579-ben Hundert János, a komáromi vár alparancsnoka; 1582-ben Kapornaky Ferencz; 1585-ben Keresztes Bálint; 1599-ben Patak Tamás, János, Ferencz és György; 1609-ben Dénes György; 1616-ban Hermann Márton; 1619-ben Bereczky Pál; 1632- ben gróf Esterházy Miklós nádor a község legnagyobb birtokosa, aki itteni birtokát özv. Nagymíhályi Ferencznének, szül. Amadé Ilonának zálogosította el, de négy évvel később ugyanezt a 10 A HÉT DUNASZERDAHELYI JÁRÁS birtokot már Szapári András Csat Annának adta zálogba; 1635-ben Nagy Mihálynénak volt itt nagyobb birtoka, melyre a királyi kamara tette a kezét, majd a birtokot a Császáry-család kapta, akiktől id. Zichy István elperelte; 1651-ben Bartal István és Spáczay Katalin, 1654-ben Vásárhelyi Mihály és Halácsy István, 1657-ben Varga Jakab, Mátyás és István, valamint Patak István és Lőrincz, 1662-ben Csajághy György és fia, Mihály jutnak itt királyi adomány, vétel és örökösödés útján nemesi kúriához és birtokhoz; a későbbiekben a gróf Waldstein-család is birtokos itt. A mezőváros gazdag levéltára mindezeken kívül még további érdekes és értékes okleveleket is őrzött, mint pl. egy oltalomlevelet Bocskay Istvántól, továbbá II. Mátyás királynak a község szabadalmait megerősítő oklevelét, valamint Bethlen Gábor oltalomlevelét stb. Itt volt található a Toknak elosztása az 1789-i esztendőre című jegyzék is, mely felsorolta a község határában található összes tó nevét. A török hódoltság alatt a török csapatok Nagymegyert többször kifosztották, sőt fel is gyújtották, és a község úgyszólván teljesen elpusztult. Minderről hiteles és részletes leírást ad Hoffkirchen, a hírhedt komáromi várkapitány 1683. november 6-án kelt oltalomlevele, melyben a töröktől majdnem teljesen elpusztított községet oltalmába vette, s megparancsolta, hogy tekintettel a lakosság nyomorára, katonaságot oda senki se szállásoljon be, a lakosságot semmiféle módon ne zaklassák, és tőlük élelmet, fuvart vagy más szolgálatot ne követeljenek. Amint már fentebb említettük, a mezőváros pallosjoggal is rendelkezett. 1701 -ben két ízben is élt ezzel a jogával, amikor is egy boszorkányperbe keveredett asszonyt és egy férfit tűzhalálra ítélt. 1710-ben II. Rákóczi Ferenc is megerősítette a mezővárost eddigi jogaiban és kiváltságaiban. A hajdanán uralkodó közállapotokból adódóan sokszor fordultak elő pusztító járványok. Az 1710-ben dühöngő pestisjárvány a nagymegyeri polgárok közül 362 személyt ragadott magával, az 1831. évi kolerajárvány 218 személy halálát okozta, az 1848-ban újra kitört kolerajárványban pedig közel háromszázan haltak meg. Az 1848-as törvények értelmében 1848. május 6-án itt is megalakult a nemzetőrség, illetve "Nemzeti Őrsereg" a megyei küldöttek jelenlétében; öszszesen 180 egyénből, kiknek nevei a "A Nemzetőrök jegyzőkönyvé"-be írattak. A szabadságharc alatt a Csallóköz sokat szenvedett a hullámzó harci tevékenységek miatt. Néhányat felidézünk: 1849 januárjában 1400 horvát határőrt szállásoltak el a községben, akik 13 napig fosztogatták és teljesen kirabolták a lakosságot. A hadiszerencse fordultával Kosztolányi Móricz ezredes, majd Kazinczy Lajos alezredes csapata táborozott itt, ők sem kímélve a lakosság élelmiszerkészleteit. Ez alkalommal ítélték el és végezték ki az azóta Akasztófahegynek nevezett helyen 1849. június 19-én Torma Károly szökött honvédet. A mezőváros az 1828-as Nagy Lajos-féle összeírásban 205 házzal és 1723 lakossal szerepel. Az 1852-ben kitört tűz 96 házat pusztított el. 1867- ben alakult meg a Nagymegyeri Olvasó- és Társaskör. A század elején alakult kaszinója, takarékpénztára és hitelszövetkezete. Az első világháború szomorú emlékét őrzi a nagymegyeri temető, ahol több mint hatezer szerb hadifogoly alussza örök álmát. Római katolikus temploma 1460 körül már fennállott, de a sok pusztulás következtében annyira megrongálódott, hogy újat kellett építeni, így eredeti stílusa teljesen eltűnt. Az új templomot kései klasszicista stílusban 1900-ban építették. A református templom 1785- ben épült fel. Híres volt a Szent Vince-rend apácazárdája, mely leányiskolával volt egybekötve. A városhoz tartoznak Nagydürlak, Sárkány, Tájiak, Tiszota és Újmajor puszták, illetve Bubics és Bucsuháza majorok, valamint Erdészlak, Gátőrház, Kórósziget, Millér, Rostástanya stb. dűlők; a régi jegyzőkönyvek szerint Sajházán, Papszigeten, Tiszotán, Csordautban, Böndőben, Tormásban nagy erdőségek voltak; Papsziget és Méhessziget pedig a több tucat tó emlékét őrzi A város területe 5555 ha, lakóinak száma 9247, felekezeti megoszlás szerint: róm. kát. 4186, ev. ref. 1567, gör. kát. 10, gör. kel. 4, egyéb 3480. A város polgármestere Lojkovics Sámuel, a Csemadok-alapszervezet elnöke Varga László, az 1—8. évfolyamos iskola igazgatója Raffay Mária. Népszámlálási adatok: Év összesen ebből magyar % 1900 3483 3469 99,60 1921 4004 3816 95,30 1941 4424 4377 98,94 1970 7299 6143 84,16 1980 8063 6901 85,59 1991 9247 8087 87,46 (1976-ban Izsap községet közigazgatásilag Nagymegyerhez csatolták; az 1980-as és 1991-es adatok már ezt a tényt tükrözik.) Összeállította: dr. Zsigmond Tibor (Folytatjuk)
