A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)

1994-01-28 / 5. szám

INTERJÚ

(Beszélgetés CSÖRSZ RUMEN ISTVÁNNAL, a Musica Historica Együttes művészeti vezetőjével)

A király muz/íku/oi

Csörsz Rumen István, Sudár Balázs, Szabó Dániel, Széplaki Zoltán, Vető Júlia — ez a jelenlegi összetétele a Musica Historica Együttesnek, amely nemrég az ötödik születésnapját ünnepelte. Az együttes tagjai kivétel nélkül egyetemisták, és a közös zenélés öröme hozta őket össze.

A Csemadok meghívására tavaly léptek föl először Szlovákiában. Rimaszombatban, Füleken és Losoncon koncerteztek — sikerrel. Ez alkalomból beszélgettem az együttes művészeti vezetőjével, Csörsz Rumen Istvánnal.

— Emlékszel még a legelső népzenei élményre?

— Azt hiszem, hogy egy Muzsikás vagy Téka táncházban hallgattam először elmélyülten azokat az embereket, akik később a tanáraim lettek, ifj. Csoóri Sándort, Lányi Györgyöt és a többieket. Az egész úgy kezdődött, mint “hallgatnivaló" zene, aztán később elvégeztem az óbudai zeneiskolában a koboz-duda szakot. Rengeteg magyar népzenét játszottunk, egyedül meg alkalmi zenekarokban is, ami sokat segített a rutin megszerzésében. Nem beszélve arról a rengeteg kalandról, ami ezekkel az utcai zenélésekkel járt. Végigmentünk az Attila úton, és mint hajdanában a király muzsikusai, nagy regöléseket csaptunk. Ezek a betlehemes játékaink a mai napig is élnek, és nagy örömmel fogadják karácsony táján a gyerekek.

Mára az együttes teljesen kicserélődött, egyedül én maradtam meg hírmondónak. Az együttes jelenlegi összetétele a Radnóti Gimnáziumban alakult ki, ahol a legkülönbözőbb programokba vágtunk bele, és műsorainkkal végigutaztuk Magyarországot. Legújabb műsorunk egy Petrarca-est, ahol egy leány fogja szavalni Petrarca verseit, de a prózai írásaiból is elhangzanak részletek, mi pedig XIV. századi olasz zenét fogunk játszani. Ezzel is szeretnénk rácáfolni, hogy ez egy elavult, halott zene, ahogy oly sokszor emlegetik.

mi dolgozunk. Velünk egyező korosztályú régi zenei együttes nagyon kevés van.

— Létrejöhet szerinted egy zenei középeurópai kiegyezés? Manapság erről ugyanis csak "beszélni" szoktak.

— Én azt gondolom, hogy kulturálisan mindenképpen kell, hogy tudjon létezni, hiszen ennek hagyománya van, írásos és hallható bizonyítékaink, s egymástól átvett dallamok, szokások és rengeteg minden bizonyítja. Lehet, hogy vannak kérdések, amelyekben nem értenek egyet egyesek, de azok, akik egymás közelében élnek, hatnak egymásra. Csak a múlt században jöttek divatba ezek a nagyon izolált gondolkodásmódok, hogy csak magyar van és csak szlovák van, és igazából nem figyelünk egymásra. Ez ellentmond több évszázad zenei, irodalmi és mindenféle történelmi gyakorlatának is, mert igenis kőkeményen hatnak egymásra a dolgok, és azt gondolom, hogy az mond igazat irodalmi, zenei és történelmi hagyományokról, aki szerint igazából nincsenek nemzeti kultúrák. Minden sokkal nemzetközibb, mint ahogy elgondoljuk. Most azért mondok magyar példákat, mert nekünk, magyaroknak ez a megközelítési alapunk, de nyilvánvalóan fordítva is igaz ez. Ugyanúgy magyar témáról énekel a Magyarországon harcoló török katona, mint a Murány várát védő szlovák katona, vagy a Délvidéken harcoló szerbhorvát katona. Teljesen elszigetelt zenei és nyelvi kultúrák régebben nem léteztek, ezt csak egyes nemzeti beállítottságú politikusok találták ki.

— Ha most visszatekintesz az elmúlt őt évre, mi volna az, amit a legnagyobb sikernek tartasz?

— A legnagyobb sikernek azt tartom, hogy nagyon sokrétű közönségnek tudtunk élményt nyújtani, hisz sikereket értünk el a különböző zenei fesztiválokon, ahol a szakma apraja-nagyja összejött, és egymás munkáját keményen bíráltuk, ugyanakkor vettük a fáradságot, és elmentünk olyan kis falvakba is, ahol évtizedek óta semmilyen koncert nem volt, a szokásos lakodalmakat és diszkókat leszámítva.

— Magyarország területén kívül koncerteztetek már valahol?

— Én egy táncegyüttest kísérve tavaly kint voltam Sevillában, a világkiállításon. Az együttes most jutott el először Szlovákiába, de ez a koncert is csaknem meghiúsult a szlovák vámhatóságok fellépése miatt.

— Vannak terveitek a közeljövőben más magyar területekre is kijutni?

— Terveink vannak, támogatóink viszont nincsenek. Mi örömmel megyünk bárhová, ha hívnak és ha akadnak olyan lelkes szervezők, mint Böszörményi István Losoncon.

— Tavaly megjelent egy kazettátok Protestáns énekek címmel, amelyet Kobzos Kiss Tamással készítettetek közösen. Lesz ennek folytatása?

— Reméljük, igen. Közeledik' a Balassiévforduló (a költő halálának a 400., születésének a 440. évfordulója), és van rá esélyünk, hogy a Balassi-koncertünket meg tudjuk jelentetni. Balassi személye is magába foglal több különböző nemzetiségű zenét, hisz egyáltalán nem okozott neki gondot, hogy magyar, román, lengyel dallamra vagy akár olasz táncdalra is írjon.

— Ha volna sok pénzetek, akkor Ti mivel készülnétek erre az évfordulóra?

— Természetesen koncerttel készülnénk, de nagyon örülnénk annak is, ha valakik bemutatnák a Szép magyar komédiát,

6 A HÉT

— Halott zene csak azért lehet, mert nem játsszák és nem ismerik.

— Igen, ami papíron marad, az mind halott zene, és sajnos rengeteg marad papíron, de így még legalább mi hozzájuthatunk. Ennek köszönhetően rengeteg ősbemutatót összehoztunk. Felújítottunk egy evangélikus és egy gregorián passiót a XVII. századból egy régies zenei hagyomány szintjén az eperjesi graduálból. Tavaly volt a bemutatója annak a gyöngyösi, 1776-os pásztormisének, amely különösen fontos emléke a közös szlovák—magyar zenetörténetnek, mert egy szlovák műből lett összenyírva és lefordítva egy magyarul alig tudó szlovák Ferencesrendi orgonista által. Mint műfaj is egyedülálló — betlehemes játék misében komponálva. Emellett rengeteget kutatunk, én például a magyar és a környező népek (szlovákok, lengyelek) zenetörténeti kapcsolatainak a bemutatásán dolgozom.

— A hangszereket magatok készítitek vagy vásároljátok őket?

— Több olyan hangszerünk is van, amelyet Balázs és én készítettünk. Valahogy úgy, ahogy az régen természetes lehetett.

— Vannak még együttesek rajtatok kívül, akik foglalkoznak régi /epével?

— Elsősorban a Vagantes-t tudnám említeni mint a közéfr-európai reneszánsz zene egyik legavatottabb zenekarát, vagy a Camerata Hungarica-t, de ezek az együttesek már több mint húsz éve csinálják, és van egy igen nagy generációs űr, amelyben