A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-01-28 / 5. szám
— Mindent, amit családjaink egészséges és harmonikus fejlődéséért teszünk, a közös jövőnkért tett legértékesebb hozzájárulásként is értékelhető — mondotta egyebek mellett újévi beszédében Michal Kováč köztársasági elnök. Az idén valószínűleg több rendezvényen központi téma lesz a családnak mint a társadalom alapsejtjének a pótolhatatlan szerepe. A család nemzetközi éve jó alkalom arra, hogy a szülők elgondolkodjanak vajon minden, amit tesznek, gyermekeik egészsége fejlődését szolgálja-e, s a reggeltől estig való robotolás, azért, hogy csemetéiknek valamennyi kívánságát teljesíteni tudják, nem bosszulja-e meg magát. Ez a gondolat akkor jutott eszembe, amikor a szomszédlány tragédiájáról hallottam. Andreát újév napján találták holtan a lakásán. Állítólag túl sok altatót vett be és túl sok pezsgőt ivott hozzá. A nagyszülők találtak rá, s a nagymama sírás közben csak egy kérdést ismételgetett: Istenem, miért tette? Mint később kiderült, Andrea egyetlen lányuk egyetlen gyermeke volt. Három évvel ezelőtt végezte el a prágai Károly Egyetem Jogi Karát, amikor visszatért Pozsonyba, a nagyszülők szó nélkül elköltöztek a lányukhoz, Andrea pedig "betelepedett" a kétszobás öröklakásba. Most, hogy már meghalt, közvetlen szomszédjai állítják: a lány meglehetősen furcsán viselkedett. Soha senkinek nem köszönt, ha valamire megkérték, durván visszautasította, s lakásában gyanúsabbnál gyanúsabb alakokkal randizgatott. A hajnalig tartó dorbézolásokat a lakók csak Andrea nagyszülei iránti tiszteletből tűrték. Egy darabig... Aztán állítólag leveleket dobáltak a postaládájába, amelyekben közölték vele, hogy halkabban vigadjon. Sőt, az egyik szomszédasszony még a nagymamáját is felhívta, aki egyszerűen nem akarta elhinni azokat a híreket, amelyek az unokájáról keringtek, s váltig állította: Andrea rendes lány, tudja mit tehet, s mit nem. Mint kiderült, a nagymama rosszul ismerte az unokáját. Most már valószínűleg senki sem fogja megtudni, szándékosan dobta-e el magától az életet a huszonhat éves lány, vagy véletlen baleset volt az egész. Mindenesetre Andrea édesanyja egyre gyakrabban kérdezi önmagától: hol rontottam el? Hiszen mindent megadtunk neki. Nyugodtan tanulhatott, bármit megvehetett magának, anyagi gondjai sohasem voltak. Még egy szalmaszálat sem tett keresztbe azért, hogy lakása és autója legyen, mindkettőt ajándékba kapta, és mégis, akik ismerték, azt mondják, Andrea mindig mindennel elégedetlen volt, nem becsült meg semmit. A lány lakása mindössze pár napig volt üres. Egy fiatalember jött Andrea helyére. Mint kiderült: ő is a családhoz tartozik, a lány második unokatestvére. A tragédia után sem Andrea szülei, sem nagyszülei nem akarnak még a környék felé sem nézni. A fiú megígérte, hogy rendbe teszi a lakást, és ennek fejében mint albérlő, korlátlan ideig használhatja azt. A srác teljesen más, mint megboldogult rokona volt. Kedves és előzékeny. Közgazdaságtant tanul, s emellett vállalkozik. Állítólag jól mennek az üzletei, és már tizennyolc éves kora óta — szavai szerint — anyagilag teljesen független a családjától. Ha valaki Andreát hozza szóba, róla csak annyit mond: az a lány annyira el volt kényeztetve, hogy nem lehet csodálkozni azon, amit tett. Ő bezzeg egészen más. Tanulmányai mellett dolgozik, megtanulta becsülni és beosztani a pénzt, nem várja a sült galambot, hanem tesz is érte valamit. Mindezt a fiú állítja saját magáról. Tény viszont, hogy sokkal szimpatikusabb jelenség, mint néhai unokanővére volt. KAMONCZA MÁRTA Európa biztonsága 1991-ben alakult meg Szlovákiában az AISA elnevezésű magáncég, amely szociológiai felméréseket végez a társadalmi élet valamennyi területén. Legutóbbi felmérésük Közép- és Kelet-Európa biztonságával foglalkozott. Európa biztonsága — ezt a címet viseli az a tervezet, amelynek készítésében tizennégy szervezet vett részt. A munkát az Amerikai Egyesült Államokban székelő Watson Intézet és a Brown Egyetem szociológiai tanszéke irányította. Több országban: Csehországban, Németországban, Magyarországon, Oroszországban, Ukrajnában és Szlovákiában végeztek felméréseket. A két évig tartó kutatást 1993 november elején fejezték be. Az eredményekről Stanislava Chmelíková, a cég igazgatója számolt be az újságíróknak. Rámutatott, hogy a megkérdezettek leginkább a létbizonytalanságtól, a szociális feszültségektől, a munkanélküliségtől tartanak. Az emberek jobban félnek az atomerőművek esetleges katasztrófáitól, a környezet nagymértékű szennyezésétől, a migráció és a bűnözés következményeitől, mint a katonai konfliktusoktól, amelyeket szinte teljességgel kizártnak tartanak. A felmérésekből kiderült: az embereket nagyon nyugtalanítja a térségben egyre nagyobb méreteket öltő nacionalizmus. Figyelemre méltó viszont, hogy a megkérdezettek meg vannak győződve arról, hogy a nacionalizmus nem alulról, az egyszerű emberektől ered, hanem a politikusoktól. Oroszország kivételével valamennyi országban a megkérdezettek biztosak abban, hogy a jelenlegi országhatárok megváltoztatására nem kerülhet sor. Az embereket az említett országokban nem nagyon érdeklik az atomfegyverek. Ez alól kivételt képez Ukrajna, ahol az embereket komolyan foglalkoztatja az atomfegyverek számának kérdése. A vizsgált országokban a polgárok többsége úgy véli; országuk további sorsára kihatással lehet az, hogy Oroszországban milyen erők kerülnek hatalomra. Az említett ország közül egyedül Ukrajna tart attól, hogy a jövőben esetleg konfliktusokra kerülhet sor az ukránok és az ország területén élő oroszok között. A megkérdezettek remélik, hogy az, ami most a volt Jugoszlávia területén történik, tanulságul szolgál Közép- és Kelet-Európa politikusai számára, és sikerül majd olyan mechanizmusokat kiépíteni, amelyek a béke megőrzését szolgálják a térségben. A NATO-tagságot az oroszokon kívül valamennyi vizsgált ország polgárai üdvözölnék, egyértelműen támogatják országuk csatlakozását az Északatlanti tömbhöz, és remélik, hogy az Egyesült Államok továbbra is aktív politikai-katonai befolyással bír majd Európában. A felmérés utolsó kérdése az atomfegyverek további sorsát érintette. Ezzel kapcsolatban az oroszok úgy vélik, hogy Oroszországnak kellene ellenőriznie azokat az atomfegyvereket, amelyek az egykori Szovjetunió területén vannak. (kamoncza) A HÉT 1 1994 — a család nemzetközi éve
