A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-01-28 / 5. szám
OTTJÁRTUNK 8 Rárósmúlyad, (hivatalosan Mul’al?) az Ipoly menti kisközség több szempontból is a határon fekszik: egyrészt az országhatáron, másrészt a magyar—szlovák nyelvhatáron (északi szomszédja Alsósztregova), sőt két járás — a Nagykürtösi és a Losonci határán. Egyike azoknak a közelmúltban visszafejlődött, visszafejlesztett, elöregedett, elnéptelenedő magyar falvaknak, ahol már se iskola, se kultúrház, se Csemadok... Bár nem anyaegyház, temploma még összetartja a hajdan pezsgő életű palóc falu közösségét. A templom, a történelmi Magyarország első vasbeton szerkezetű egyházi épülete, Kőrfy Rudolf helybeli birtokos adományából, Medgyaszay István tervei alapján épült 1918-ban. A híres templomon kívül van azonban a falunak egy élő nevezetessége is Vámos József személyében. Az 1905- ös születésű, hála Istennek jó testi és szellemi frissességnek örvendő, tősgyökeres múlyadi parasztember egész életében a földet művelte, ugyanakkor tudatosan művelte önmagát, majd pedig másokat is. Az 1930-as évek elejétől a közelmúltig aktív kultúrmunkása, lámpása volt szülőfalujának. Tehetségének, céltudatosságának és a pesti Zeneakadémiától rendelt szakkönyveknek köszönhetően vált zenészszé, zenekarvezetővé (prímásként hegedült, cimbalmozott, harmonikázott). Kántorként is művelte a zenét, sőt A rárósmúlyadi r. kát. templom szecessziós homlokzata ' műveli a jelenben is. Az eke szarva és a vonó mellett a toll is kezébe került, és — erről még lesz szó — ott van ma is. Több népszínművet, egyfelvonásost írt, melyeket nemcsak falujában adtak elő az akkortájt lelkes műkedvelők, hanem például a "Rádióadás a faluból" című darabjának 1937-ben Érsekújváron volt a bemutatója. Műveit a negyvenes években Budapesten meg is jelentették. Azt már csak az érdekesség kedvéért jegyzem meg, hogy ő alakította meg 1928-ban az akkori Kékkői járás első önkéntes tűzoltó testületét, hogy volt falujában bíró, agronómus, szövetkezeti elnök is... A Csemadok megalakulása után természetesen Vámos József volt az, aki magasra emelte és sokáig vitte a magyar kultúra fáklyáját. A múlyadi népi zenekar, az éneklő és színjátszó csoportok a járás élvonalában működtek. A Csemadok KB 1959-ben oklevélben ismerte el Vámos József érdemeit. Aztán "... az irigység fullánkja megsebezte a dicséretes szorgalmat. Hogy úgy mondjam: kisemmizően megsebezte: Elnémult a dal a múlyadi kis kultúrházban, szétzüllött a jól működő szervezet. Aztán még a kis kultúrházra is kimondták a megsemmisítő ítéletet, ma már gaz borítja helyét... Mindezt azért írtam le, hogy megvilágosodjon, milyen káros a kultúrátlanság. Bár elszomorító igazsgág: Engem is megtanított arra, hogy a modern világ nagyravágyó irigysége károsabb, mint a Múlt egyszerűsége volt..." Ezeket a szavakat annak a pályaműnek a lírai zárszavából idéztem, melyet a 88 éves Vámos József írt és küldött be a Losonc, Fülek és Vidéke Alapítvány és a Scherer Lajos Alapítvány által 1993 júniusában meghirdetett pályázatra. Ennek célja elsősorban nógrádi dűlőnevek, család- és ragadványnevek gyűjtése volt. Vámos bácsi ezen túlmenően egy kisebbfajta falumonográfiát írt, a helyi hagyományok, saját megfigyelései és tapasztalatai alapján, eleget téve a pályázat Ipolyi Arnoldtól származó mottójának: "Őrizzük meg emlékeinket, Gyűjtsük össze töredékeinket, nehogy végleg elvesszenek..." A pályázó Vámos József faluja történetének falvázolása után ismerteti a leggyakoribb családneveket; köztük első helyen a "Vámos" állott, melynek eredetét elődeink így magyarázták: "Hajdan az Ipoly-völgy víz és mocsár volt. A Múlyadtól délre lévő jelentősen szélesebb részen nem volt átkelő hely egyik oldalról a másikra. A Rárós pusztai szűkületnél csónakon közlekedtek. A csónakos pedig vámot szedett. A nép elnevezte hát vámos-nak..." A Vámos-had tagjait persze itt is ragadványnevekkel különböztették meg. Vámos József és családjának tagjai a "Bóbás" nevet "viselik". A pályamű legterjedelmesebb, bár nem tudományos szakszerűséggel feldolgozott, mégis nagyon értékes része a dűlőnevekkel foglalkozik. A változatos megnevezések magyarázatában szinte megelevenedik a falu rég-, illetve közelmúltja. Egy példa a sok közül: "Patakmelléki rétek — így jelzi a kataszter, viszont a nép ezt a részt »Remerenciás« néven ismeri. Az idősebbek szerint ily esetből ragadt rá e név: Egy özvegyasszony szlovák emberrel egyezett meg a rét lekaszálására. Utána az ember ily módon akart nagyobb bért: »Oly keskeny és hosszú ez a rét mint egy rémén (nadrágszíj) az anciását!« Ebből egyszerűsítette a népi nyelvjárás »remerenciás« névre." A dűlőkön kívül hidak és források, "a mező elfelejtett helyei" is megmenekíttettek a feledéstől. Külön fejezet foglalkozik a falusi nép táplálkozásával is. Nemcsak a vidékre jellemző ételeket, azok megnevezését írja le a krónikás, hanem az állandósult heti étrendet is. A "Múlyadon és környékén használatos állatnevek" felsorolása, valamint a gabonatermesztés módjának és szókincsének ismertetése után ízelítőt kapunk — bíráló megjegyzésekkel persze — a mai nyelvhasználatból is. A megmosolyogtató idézetek sajnos jellemzőek — és nem csak nyelvi szempontból —, dokumentumértékűek: "Megkaptad-e má‘ te a bezvládnosztyot? — Igaz, hogy új obcsanszkát adnak? — Vótam az okreszon, hogy mé‘ vonták el tőlem a cukorpízt? — A te vedúcíd is soviniszta?..." A fent említett pályázatra sajnos kevés dolgozat érkezett, Vámos József munkája annál értékesebb, hogy magas kora ellenére — vagy éppen ezért? — kötelességének érezte megörökíteni a múltunkat, gyökereinket képező népi kultúra kevésbé látványos, veszendő emlékeit. Vámos bácsi élete és tevékenysége ott a maga helyén, egy adott faluközösségben példaértékű. De példát mutatott jelen munkájával ez az idős parasztember a jó palócok utódainak, hogy (is) lehet és kell(ene) egész Nógrádban (persze nem csupán ott) megörökíteni, átörökíteni mindazt, ami a miénk, aminek okán mi itt itthon vagyunk. És nem csak azért, hogy pályadíjat nyerjünk! Böszörményi István Cgy jó palóc Róíó/múty ódról 2 A HÉT
