A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-12-24 / 52. szám
FIGYELŐ £gy tortomóny, ahol a nemzeti kisebbség kormányoz A közelmúltban az Együttélés küldöttségével, a Dél-tiroli Néppárt meghívására Dél-Tirolban jártam. Az osztrák—olasz határt átlépve rögtön a szemünkbe ötlött, hogy minden útjelző tábla kétnyelvű — olasz és német. Természetesen így van ez a festőién szűk völgyekben, magas hegyek között kanyargó autópályán is, és érdekes módon a kétnyelvű táblák az igencsak sűrűn megforduló külföldi turisták között nem okoznak tájékozódási zavart... A tiroliak anyanyelve a jellemzően erős tiroli tájszólású német, így ha idegenekkel beszélnek, azonnal az irodalmi németre váltanak. Szokatlan a településrendszer: a tartományban az osztrák falvak általában a völgyek fölötti, magas fennsíkokon találhatók, így az autópályáról feltekintve, gyakran láthattunk "hozzáférhetetlen" ormokon templomokat. Dél-Tirol további népcsoportja a ladin (rétoromán). Ez a latin nyelvcsaládba tartozó kis nép egyik része völgyekben lakik Dél-Tirol pontosan behatárolható területén. Dél-Tirolban a lakosság 66,4 százaléka német anyanyelvű osztrák, 4,21 százaléka ladin és 29,38 százaléka olasz. A dél-tiroli olaszok a városokban élnek. A két világháború között, a fasiszta időkben, megkísérelték beolvasztani, nemzetiségi összetételben felhígítani, nemzetiségileg vegyes területté lefokozni az Ausztriától elcsatolt, osztrák lakosságú területet. Ezt legkönnyebben a hivatalok átvételével tudták megkezdeni, így a városokba jelentős számú többségi (olasz) lakos került. A helyzet nagyon ismerős... A tényleges autonómia kivívása óta — az erről szóló tárgyalások a római központi hatalommal húsz esztendőt vettek igénybe — az osztrák lakosság aránya a tartományban nő. Vajon miért? Ugyanis minden közhivatal betöltésénél bevezették a nemzetiségi arányossági kötelezettséget, tehát a hivatalokban a legutolsó népszámlálásnál megállapított nemzetiségi arányban vannak képviselve az egyes nemzetiségek. Olaszországban a nemzetiségi hovatartozást egyedül Dél-Tirolban veszik számba. A hivatalra pályázónak természetesen vizsgával kell bizonyítania, hogy a német és az olasz nyelvet is rendesen bírja. Emiatt sem érkeznek újabb hivatalnokok Olaszországból, míg a leglévők kiöregszenek: a dél-tiroliak gyakorlatilag mindenütt fokozatosan maguk látják el a terület igazgatását. Az autonómia illetékessé teszi a Dél-tiroli Tartományi Gyűlést, hogy törvényt vagy döntést hozzon általános ügyekben, iskolaügyben, mezőgazdaságban, környezetvédelemben, sportban, forgalom- és közlekedésben, pénz és vagyonügyekben, közmunkákban, iparban, kereskedelemben, idegenforgalomban, munkaügyben, építészeti ügyekben és térrendbeli ügyekben. A tartományban beszedett adók pontosan meghatározott hányada (adónemek szerint megkülönböztetve) a tartományban marad. Minden lépésen látható, hogy a befolyó pénzt az arra illetékesek okosan fektetik be: meglátogattunk két szakiskolát (ugyanis a gimnáziumok nem tartoznak a tartomány illetékességébe), láttuk a tartományi utakat, a városok, a falvak képét... Visszatérek a szakiskolákhoz. Itt nemcsak a szeretetteljes légkört kell megemlítenem, amelyet a diákok és a tanárok között tapasztaltam, hanem az iskola újnak ható, megkímélt épületét, berendezését. Meggyőződésem, hogy bármelyik ottani iskola műszaki felszereltsége nálunk a tanárokat is ámulatba ejtené. Oldalszámra lehetne sorolni a Dél-Tirolban látottakat, tapasztaltakat. Röviden összefoglalva talán a felszabadult, öntudatos, emberi méltóságú kisebbségi életérzésben lelhető fel ennek a jogi rendezésnek a lélektani hatása. A felszabadult lélek csodákra képes: a szorgalmas nép anyagi jóléte szembeötlő. Tárgyalópartnereinkkel megannyi területen fedeztük fel a közös lépések megtételének szükségességét. Utunk első gyakorlati eredménye minden valószínűség szerint az, hogy gyermekeink a közeljövőben dél-tiroli szakiskolákban tanulhatnak. A dél-tiroli osztrák kisebbség sorsának kedvező alakulása lehetővé teszi, hogy a Dél-tiroli Néppárt erejéhez mérten felvállalhassa a harcot Európa nemzeti kisebbségeinek a jogaiért. Az ember látva a dél-tiroli viszonyokat és ismerve a közép-európai politikai helyzetet, elábrándozik a jövendő Felvidéki Önkormányzó Tartományról, mint magyarságunk megmaradásának, a terület fejlődésének és nyugalmának a biztosítékáról. Balta István ként helyezkedett el, nem akarván az irodalomból megélni, nehogy kénytelen legyen politikával foglalkozni, s pénzkereset gyanánt olyasmit leírni, amit különben soha nem tenne. 1950-ben született a magyarság öt nagy versének egyike Illyés tollából, az Egy mondat a zsarnokságról. A verset mindketten megtanulták, mert kéziratát otthon tartani veszélyes lett volna. 1956. október 23-án Illyés újból lejegyezte, s 1956. november 2-án az az Irodalmi Újságban látott napvilágot. Ezt a kéziratos példányt Szabó Lőrincnek ajándékozta, s ma is az ő ieszármazottainak a tulajdona. 1956 után Illyést — néhány évvel nyugdíjba vonulása előtt — elküldik állásából. A felmondást követően tihanyi házukban alkotott, pihenésképpen pedig kertet művelt. Hogy öregkorában termékenyebbnek bizonyult, teljesen természetes volt, hiszen a hivatal már nem vette el idejét. Flóra asszony ma ismét dolgozik, férje halálának 10. évfordulójára kívánta megjelentetni a beteg Illyés Szent János Kórházban töltött utolsó hat hetének történetét A semmi közelít címmel. Ha ma élne, a feleség szerint újra azt tenné, amit életében: segítene a bajba jutottakon, harcolna az igazságtalanság ellen, beváltaná azt, amit annyiszor mondott: "Erkölcsi felháborodásból lettem író." Azzal, hogy elment, pótolhatatlan űrt hagyott maga után az irodalmi és a társadalmi életben egyaránt. ZSEBIK ILDIKÓ A HÉT 7 fflák/zemelf é Négyszemközt lllyésné dr. Kozmutza Flórával Illyés Gyula születésének 91. évfordulóján, november 2-án sugározta az MTV a költő életének legjobb ismerőjével, llylyésné, Flóra asszonnyal készített beszélgetést. Flóra, a XX. század legelragadóbb múzsája, József Attila utolsó hónapjainak bearanyozója roppant szemérmes ember. Bár túl van már a nyolcvanon, most először ült kamerák elé, vállalkozva arra, hogy hangját mégiscsak megőrizhessék a hangszalagok. A Mákszemek címet viselő műsor 50 perce valóban a múlt epizódjainak mákszemnyi felidézésére adott csupán lehetőséget, mégis meghatározó élményként marad meg a nézőben a kérdésekre kidolgozott válaszokat szorongató idős, de még mindig szép asszony törékeny alakja. A Kozmutza család bemutatásával induló műsor elsősorban Flóra indíttatására adott választ, arra, hogy a család tartóoszlopai, a szülők számára mennyire fontos volt a gyerekek taníttatása, hogy valamennyien diplomát szerezhessenek. A szülők tisztában voltak a nyelvtudás jelentőségével is, az idegen nyelven történő beszélgetés otthonukban természetesnek számított. A gyerekek idegenynyelv-tudása tehát elsősorban az ő érdemük volt. Ezt követően a József Attilával folytatott levelezését tartalmazó könyvre terelődött a szó. Mint megtudtuk, nem szívesen foglalkozott ezzel a tárnával, annak ellenére, hogy a rájuk (Illyésre és Flórára) zúdult rágalmak, vádak miatt egyszerűen kötelességének tartotta közreadni a tényeket. Gyógypedagógusként szeretettel emlékezett meg tanáráról, Szondi Lipót professzorról, akinek személye jó példa volt arra, hogyan lehet sokat, jól, szenvedélyesen és önzetlenül dolgozni. Flóra egyébként Illyéssel is a Szondi-kör egyik összejövetelén ismerkedett meg. Amikor Illyés szerelmi költeményeiről szólt, hangsúlyozta: nem az a fontos, ki ihlette a verset, hanem maga a költemény. Legkedvesebb versei közül is egy olyat nevezett meg, amelyet Illyés első felesége ihletett. S azt, hogy neki a század két költőóriása hódolt, egyaránt fájdalommal és szomorúsággal élte meg. A megfontoltan és végtelenül szerényen valló Flóra asszony nem szívesen szólt Illyés életének politikai vonatkozásairól, azt azonban többször leszögezte, hogy a költőt haláláig rengeteg támadás érte. A 40-es években is az üldözöttek listájára került, s Budapest ostroma idején Németh Lászlóval együtt bujkálni kényszerült. 1945 után banktisztviselő
