A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-12-24 / 52. szám
W3ATOB A SIKERÉRT MEG KELL DOLGOZNI... Négyszemközt CSENDES LÁSZLÓval 11 Egyetlen olyan színészünk Csendes, akinél a szellemi fegyelem fizikai fegyelemmel párosul. Élő izzásúvá varázsolta az élettelen, üres képkereteket... A test mozgása, az arc mimikája, a szem jelentősége fölhevíti, égetővé izzítja a színpadon uralkodó rendet, amelyet tovább fokoz a fekete háttér és a fehér rekvizitumok kontrasztja. Csendes fölmu-Csendes László ť Gurbán János. Császár Angéla és Csendes László tatta a csodát: lesz-e aki utána ágaskodik?" — írták Csendes László színművészünkről az 1981-beli "Bolyai" monodráma bemutatója után. — Húsz évadon át játszott a MATESZ komáromi, illetve kassai színpadán, több filmben, hangjátékban sikeresen szerepelt, miközben rendezéssel is próbálkozott, szinkrontolmácsolást vállalt..., majd vendégművészként az anyaországban is megmérettetett. Sikeresen átesett az ottani "tűzkeresztségen", mégsem kérvényezte a magyar állampolgárságot... — Az átmeneti távozásom egyik indítéka az volt, hogy a miénknél professzionálisabb közegben dolgozhassak — értem ezalatt a színészeket kiszolgáló személyzet magasabb szintű munkáját is, hogy a színész csak a rábízott művészi feladattal foglalkozhasson. Vendégművészként más társulatoknál is szerettem volna kipróbálni a tehetségemet. Az 1982/83-as évadban — a rendkívül érdekes és tanulságos Jancsó—Hernádi—Gyurkó-féle időszakban — már a kecskeméti Katona József Színházban dolgozhattam. Az ott eltöltött két évad után újabb kettő következett a debreceni Csokonai Színházban, ahol szintén sokat foglalkoztattak. Úgy érzem, hogy az ottani szakma elfogadott annak ellenére, hogy nem akartam áttelepülni, mert itt van az én hazám és a családom. Persze jobb lenne gyakrabban együtt lenni a családommal, de kissé vigasztal az a tény, hogy a magyarországi kollégáim is ingáznak Budapest és a vidéki színházak között. Nos, a Debrecenben töltött évek után újraalapítottuk az egri Gárdonyi Géza Színházat, ahol máig is játszom. Ez a színház már létezett régebben, de a hatvanas években összevonták a miskolci társulattal. Ez nagy hiba volt, hiszen Egernek csodálatos színházszerető közönsége van, amely igényli az önálló társulatot. — Miben különbözik a magyarországi közönség a hazaitól? — Idehaza vidékenként különbözött a közönség mentalitása. Egy heterogén közönségnek játszottunk (csöppet sem irigylésre méltó körülmények között), amelyből 1945 után a kultúrpolitikusok próbálták kiirtani a valódi művészi értékek szeretetél Magyarországon nagyobb tradíciója van a színművészetnek, és a 80-as években bekövetkezett társadalmi-politikai változások előtt is kissé liberálisáéban kezelték a repertoárok kérdését — olyan darabokban is játszhattunk, amelyeket Ideát nem engedélyeztek. — Milyen típusú színésznek tartja önmagát, és voltak, vannak-e szerepálmai? — Én elég univerzálisan foglalkoztatott színész vagyok, mivel a legvéresebb tragédiáktól kezdve, a komédiákon át, a musicalekig mindenféle darabban igyekeztem a tudásom javát nyújtani. Alkatilag is megfeleltem a különböző szerepekre — no, de ez talán a szüleim érdeme... Sosem voltak szerepálmaim, mert — szerencsére — nem volt szükségem, időm a szerepekről való álmodozásra. Nem kellett sorakoznom, könyökölnöm a szerepekért — megtaláltak, elláttak feladatokkal. Természetesen a sikerért mindig meg kell dolgozni! A skatulyát nem szeretem... — ... azonban biztosan akadtak olyan szerepei, amelyekre — akár a többinél nagyobb siker miatt is — máig szívesebben emlékszik vissza... — Hát, Kecskeméten szívesen játszottam Gelman ”A pad’-jában, Gyurkó "Egy egész élef-ében, a Tíz kicsi néger'-ben, azután sokszor sikert arattam a Bolyai monodrámával is. Vonzottak a Jancsó-stílusban rendezett rendhagyó alakítások. Debrecenben elláttak a klasszikus értelemben vett nagy szerepekkel, például a “Hamletben" Claudiust játszottam, majd következtek a görög drámák, szerettem a Bicska Maxit, Szabó Magda érdekes darabját "A macskák szerdáját“. Egerben pedig rendszeresen játszottuk-játsszuk a magyar- és világirodalom legszebb drámáit, például a Shakespeare-műveket. Odaát évente négy-öt darabban játszom, emellett kéthárom filmben is. — Megkérem, hogy szóljon részletesebben ezekről az egyéb elfoglaltságokról — filmezésről, rendezésről is! — Rendezéssel már a hetvenes évek óta próbálkozom, mert olykor úgy érzem, hogy a színjátszás mellett "ki kell nyitnom még egy szelepet", azaz a rendezés útján adom ki magamból a problémákat. Azonban sosem szándékoztam csak rendezőként tevékenykedni. A határ mindkét oldalán rendeztem mesejátékokat, azután Machiavelli Cliziáját, majd a tervezett "Egerek és emberek" rendezéséről betegség miatt le kellett mondanom. A kassai Tháliába 1985 óta járok vissza rendszeresen játszani és rendezni. Tavalyi kassai rendezéseim a "Hókirálynő" és "A régi nyár", jelenleg pedig a “Vidám kísértet" próbái folynak. Ha térségünkben az emberiség feje fölül elvonulnak a jelenlegi felhők — megszabadulnak a nyomasztó gondoktól, akkor szeretnek "fajsúlyosabb" darabokat is rendezni. Ám egyelőre polgártársaink hócipője tele van a politikával és egyéb problémákkal, ezért a leikükön könnyítő, szórakoztató előadásokra vágynak. No, persze nem mindegy, hogy milyen eszközökkel, milyen színvonalon segítjük elő a kikapcsolódásukat... A "Van Gogh" monodráma sikerén felbuzdulva (díjnyertes előadás az országos monodráma-szemlén) készítek egy Shakespeare-összeállítást is, amely kétszereplős előadás lesz, és sok 8 A HÉT
