A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)

1993-07-23 / 30. szám

FIGYELŐ " Szuronyharc " mikor érkezett haza, arra pontosan nem emlékszem, de az biztos, hogy jóval 1953 után, mert arról még beszélt, milyen enyhülés volt tapasztalható a Szovjetuni­óban Sztálin halála után. Dr. Párkány teljesen visszavonultan élt még hosszú évekig Pozsonyban, és sajnos nem írta meg emlékeit. Csáky Mihály és Tesár Béla sokáig raboskodtak együtt, s amikor végre sor került repatriálásukra, Csáky nem akart Csehszlovákiába hazatérni (családja akkor már külföldön volt), ezért "megszerezte" egy elhunyt német fogoly iratait, s így Németországba repatriálták. Tesár Bélát szabadult rabok egy nagyobb csoportjával hozták haza. Sajnos, ő sem írta meg emlékeit. A többiek: Lászlóffy Ferenc, Birnbaum, dr. Neumann Tibor, dr. Jablonicky János, Vircsik Károly, Szüllő Mátyás, Bojtos János, ott haltak meg a Szovjetunióban. A szovjet, pontosabban: az orosz hatóságok tehát rehabilitálták Esterházy Jánost és társait. Arra azonban mind a mai napig nem derült fény, miért — kinek a kezdeményezésére — kellett ezeket az embereket a Szovjetunióba vinni és ott koholt vádak alapján elítélni. Hiszen ezek az emberek Pozsonyban éltek, szlovák állampolgárok voltak a háború alatt (elő­zőleg csehszlovák állampolgárok), nem vettek részt semmiféle szovjetellenes vagy fasiszta akcióban, mindössze az volt a "bűnük", hogy tagjai voltak az önálló Szlovákiában működött Magyar Pártnak, illetve némelyikük abban vezető tisztséget töltött be. Ha netán felmerült ellenük valamiféle gyanú vagy vád, miért nem tjsztázhatták magukat hazai bíróság előtt? És egyáltalán: miért nem lehetett eddig még soha elfogultság nélkül, tárgyilago­san felülvizsgálni a háború alatt Szlová­kiában működött Magyar Párt tevékeny­ségét és tisztázni azt, hogy ez a párt nem volt fasiszta párt. Továbbá: miért nem lehet megtudni, hogy vajon 1947- ben, amikor Esterházy János perét napi­rendre tűzték, kérték-e a csehszlovák hatóságok a szovjet hatóságoktól Ester­házy kiadatását. (Mert azt azért ugyan­csak nehéz elhinni, hogy az illetékesek nem tudták, hová tűntél Esterházy János.) És még van egy tisztázatlan kérdés: a Karpatendeutsche Partei "vezérét", Franz Karmasint, aki a fasiszta szlovák állam kormányában államtitkári rangot viselt, s akit jogosan nevezhetünk Hitler szlovákiai helytartójának (és aki nemegyszer intézett durva kirohanásokat Esterházy személye és a Magyar Párt ellen), nos, vajon ezt a Franz Karmasint, miért nem vonta soha felősségre semmiféle csehszlovák bíró­ság? Csak azért, mert idejében elhagyta az országot? Akkor legalább távollétében ítélkezhettek volna felette! Ám ez az ember nyugodtan élhetett Németország­ban, mintha semmiért nem volna felelős. Ugyanúgy pártjának nem egy fő korifeusa — az egyikkel volt szerencsém egy házban lakni — tudtommal szintén meg­úszta minden felelősségre vonás nélkül. Eljön-e az idő, amikor ezekre a kérdé­sekre is megkapjuk az igazságnak meg­felelő, kielégítő választ? MAYER JUDIT 1918-ban a besztercebányai Kereskedelmi Akadémián az érettségi vizsgák már április 27- én befejeződtek. Apám, Stollmann Gusz­táv, aki már a kilencvennegyedik életévét taposta, a komáromi lakásán mesélte el, hogy akkor miként alakult egy tizennyolc éves fiatalember élete. O és sokan mások, az osztály java része, a tedeum másnapján, 1918. április 28- án mint "önkéntes" bevonult a beszterce­bányai 16-os Honvéd Gyalogezredhez. Szá­zadparancsnokuk lovag Mamó Tivadar ve­zénylete alatt apám elvégezte a gyorsított csapatkiképzést, s megkapta az őrvezetői rendfokozatot. Hogy ez miből állt, álljon itt néhány szemelvény az 1917. évi 2200/eln. 1. számú honvédelmi miniszteri rendelettel ki­adott "Csapatkiképzés" című utasításból, ne­vezetesen a "Szuronyharc"-ból: "A katonát az ellenségnek teljes erővel való támadásra szoktassuk. Több felállított vagy lefektetett bábura, rövid nekirohanás után, erőteljes döféseket kell ismételten végeztetni... A fő dolog az erélyes döfés minden irányban amerre az ellenfél van, előre, oldalt, fel- és lefelé..." "A kezek a puskát a döfésnél szorosan fogják át, hátrasiklaniok nem szabad." A döfés után a fegyvert vissza kell rántani, a bal láb a földről felemelkedik, a felső test gyorsan eredeti helyzetébe tér vissza." "A döfőbábuk szalmával kitömött ember­magasságú bábuk, régi egyenruhákba öltöztetve. A leghatásosabb találati pontok (fej, nyak, szív) megjelölendők." "Hogy a döfések erejéről meggyőződjünk, ajánlatos időnként nedves agyagból ké­szült alakokra döfetni." MAGYAR SZÁRMAZÁSÚ POLITIKUS AZ AMERIKAI KORMÁNYBAN Az 1980-as évek folyamán Salgó Miklós személyében volt magyar származású kor­mányszintű képviselője Amerikának. A ma is aktív, világszerte ismert politikus és sikeres üzletember 1983—86 között volt Amerika budapesti nagykövete. Most, a történelem folyamán másodízben, ismét dolgozik magyar származású politikus az amerikai kormányban, pontosabban az Egyesült Államok külügyminisztériumában: augusztus elsején veszi át posztját, a közép­­kclet-európai kérdések főtanácsadójaként Gáti Károly. Feladatait közvetlenül a Warren Christopher külügyminiszter alá tartozó fő­osztályon végzi majd. Gáti Károly, munka­köréből eredően a közép-kelet-európai és a balti országok, valamint Oroszország európai politikáját kíséri figyelemmel. Az 59 éves Gáti Károly 1956-ban került az Egyesült Államokba. Az Indiana Egyetemen politikatudományokból doktorált, majd ezt követően tekintélyes, a legfelsőbb körökben is elismert tudományos pályát futott be. Közép-Kelet-Európával kapcsolatos tanulmá­nyait rendszeresen közölte az ország legis­mertebb külpolitikai szemléje, a Foreign "A döfés kivitele előtt való tétovázó megállás káros voltára a katonát a legbehatóbban figyelmeztetni kell." Immár elsajátítva a szakszarű harcászati ismereteket — az emberölés sokrétű tudomá­nyát, lám ők, a tizennyolc évesek éretté váltak a frontszolgálatra. Felszerelésüket a menetöl­tözet, a borjú, az ötlövetű kézi lőfegyver, a "männlicher" s a "Bayonne" francia város nevéről elnevezett szurony képezte. A bevagonírozásra október 18-án került sor. Egységüket Csáktornya—Prágerhof érintésé­vel Dél-Tirolba, Brixen térségébe vezényelték. Még el sem érték a frontvonalat, október 24-én megkezdődött a Vittorio Veneto-i csata, ahol az olaszok arattak fényes győzelmet. Apá­­méknak már nem volt lehetőségük arra, hogy szuronyharcba bocsátkozzanak. Ezúttal persze nem felállított bábukra kellett volna "erőteljes döféseket ismételten végezniük", ahogy azt a néhai honvédelmi miniszteri rendelet előírta. A szuronyvivás harci tudományából hál’ Istennek már nem kellett érettségizniük. A front végérvényesen összeomlott, s a Monar­chia november 3-án feltétel nélkül letette a fegyvert, és megkötötte a fegyverszünetet. A frontot megjárt fiatalság hazaindult a nagy ismeretlenbe, a nehéz és kilátástalan életkö­rülményekbe, a talponmaradás örökös harc­mezejére. Hetvenöt éve történt! Aztán jött egy még borzalmasabb háború. Apám azt is végigcsinálta. Nem szívesen emlékezik rá. De az már egy másik téma... STOLLMANN ANDRÁS Affairs. Könyvei közül kettő Magyarországon is megjelent. Amerikai születésű felesége, Toby Gáti ugyancsak külpolitikai szakértő. O is a Clinton kormány tagja: a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsában az Oroszország és a többi szovjet utódállam kérdéseiért felelős főigazgató. Gáti professzor, új megbízatásáról úgy nyilatkozott, hogy érett megfontolás után vállalta el megtisztelő megbízatását, félretéve a tudományos munkát. Hivatalba lépése előtt még tesz egy külföldi utat: e hónap végén három napra Budapestre látogat, ahol tájéko­zódni kíván a belpolitikai helyzetről, ezt követően pedig Berlinben vesz részt az amerikai Aspen Intézet idei konferenciáján, amelynek napirendjén ugyancsak a közép-ke­let-európai kérdések szerepelnek. Jövőbeli munkájáról és terveiről még korai lenne nyilatkozni, mondotta Gáti Károly, de annyi bizonyos, hogy tevékenységének középpont­jában pillanatnyilag a délszláv válság áll majd, nemkülönben pedig az, hogy mit tehet az amerikai politika a térség további etnikai válságának "megelőzéséért". Nos, annál amit eddig tett, csak többet tehet. Kevesebbet lehetetlen volna. CÚTH JÁNOS A HÉT 5

Next

/
Thumbnails
Contents