A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-12-03 / 49. szám
LÁTOGATÓBAN Vágyom egy nőiesebb szerepre Beszélgetés TÓBIÁS SZIDIVEL Első találkozásunkkor arra panaszkodik, hogy táradt, és semmi kedve a színházról beszélni. Aztán mégis belevág. — A színház humánus dolog. Az ember érzi, hogy tényleg érdemes csinálni, mert egy hatalmas illúzió, s az emberek azért járnak színházba, mert az erőt ad nekik. Legalább ebben legyen nálunk tökéletes a színház — a humanitásban. Ne nézzük a pénzt. Az idősebb kollégákat is elfogja néha egyfajta melankolikus hangulat, fáradtak... Aztán jön egy új darab, egy jó szerep... — Megengedheti-e magának a te színházad, hogy művészetet "csináljon“? — Olyan íróktól adunk elő darabokat, akik képesek megszólítani a nézőt. És azért is fantasztikus ez a színház, mert kevés ugyan a pénze, de tud belőle gazdálkodni — persze szponzorok segítségével. A művésznek persze nem szabad azzal foglalkoznia, hogy van-e pénz. Mert úgy nem lehet csinálni semmit. Ezt magamon is tapasztalom. Általában minden bemutató után felmerül a kérdés, hogy mi lesz tovább? Ja, fogjuk játszani az előadást. De minek, miért? Amikor mindenkinek a pénz jár az eszében! Mindenütt a világon, Szlovákiában, Pozsonyban csak a pénz dominál. A szponzorok és a pénz. Ezt hallani a színházban is, és ez szörnyű. — Hogyan kellene csinálni? — Úgy lenne ideális, hogy most elvonulok pihenni, de vissza szeretnék jönni. Erre azt mondják, jó, mert értékes vagyok, visszavárnak. De az a szörnyű, hogy nem fognak visszavárni. Nincs kiút. Ez egy perpetuum mobile. Nálam most egy depressziós időszak ez. Majd elmúlik, mert a színháznak, a színpadnak hatalmas ereje van. De amikor megyek haza előadás után, azt kérdezem: minek? — Milyen a kapcsolat a közönséggel? — Majmok vagyunk. Ha valaki tapsol, akkor mi rájátszunk. Ez a színész természete. — Vannak olyan szerepek, amelyek a magánéletedre is hatással vannak? — Minden szerep. Gazdagít és deformál. Például az Angyal szerepe hatására — Rudolf Sloboda Armagedon na Grbe című darabjában — egy időre moralista lett belőlem. A bemu-A nagygéresi Tóbiás Szidi az idén fejezte be tanulmányait a pozsonyi Színművészeti Főiskolán, s rögtön az Astorka Színház társulatához szerződött. Ennek a színháznak az a jellegzetessége, hogy kávéházként is üzemel, ahol a nap bármelyik szakában találkozhatunk a társulat tagjaival, s ahol Szidire várva néhányszor magam is megfordultam. Nem kellett különösebb megfigyelőképesség ahhoz, hogy észrevegyem, mennyire népszerű Szidi a kollégái között: amikor megjelent, már messziről köszöntötték, figyelmesek voltak hozzá, asztalukhoz invitálták, erröl-arról faggatták. Szidit még a kollégái is körülrajongják, ami a színésztársadalomban bizony nem kis dolog, hiszen a szakmai féltékenység itt a szó szoros értelmében "főszerepet játszik". Senki sem csodálkozik, ha Szidi magyarul szól az ismerőseihez, s azt is elfogadják, hogy vezetéknevéhez nem teszi hozzá az -óvá végződést. Tóbiás Szidit egyszerűen szeretik. tató előtt van az alkotói időszak. Aztán túllépek rajta. — Rudolf Slobodával többször is találkoztál. Milyennek tartod őt mint embert és mint írót? — Nagyon bőbeszédű ember. Amikor megismertem, nem eléggé értettem, amit mondott: hadart és egyik témáról a másikra váltott. Egyszer, mikor meglátogattam, felfigyeltem a félszemű macskájára. Hat vagy hét macska hevert a kályha mellett. Zita Furkovával beszélgettek a darabról, épp a megfelelő címet keresték, amikor Sloboda hozzám fordult, és azt mondta: "valaki rálőtt". Amikor a Večerník című lapnak nyilatkoztam az angyalokról, azt mondtam, hogy Sloboda Angyala hiszékeny, naiv, gyerekes és jó. Azt is mondtam, hogy a Bibliában kerestem ihletet, de nem sikerült hasonló angyalt találnom, mert a világvégét könyörtelen, rossz angyalok "fejezik be". Amikor legközelebb találkoztunk, Sloboda egy darab papírt adott át, amelyen az összes bibliai angyal neve szerepelt. Azt mondta, hogy butaságokat beszéltem a rossz angyalokról, s egyjó angyalt éppen Tóbiásnak hívnak. Slobodát a legjobban kollégám, Peter Šimún jellemezte: “Míg nem ismertem, azt hittem, hogy el tudom játszani, de amikor megismertem, problémáim voltak a szereppel, mert Sloboda eredeti és nem játszható. Utánozhatatlan." — Szereted az irodalmat? — Vannak időszakok, amikor csak a könyv nyújt megfelelő kikapcsolódást, de előfordul, hogy sem időm, sem kedvem nincs olvasni. A színház egy könyvtár, és a színésznek ismernie kell az írót, akinek a darabjában játszik, az életstílusát, a kort, amelyben élt, hogy könnyebben értelmezhesse a darabot. Nemigen szeretem az intellektuális színészeket, akik többet fecsegnek, mint játszanak, és a próbák alatt rengeteget analizálnak. Persze hülyének sem szabad maradni. Kedvenc szerzőim: Dosztojevszkij, Csehov, Gombrowicz, Schwajda György, Beckett, Ionesco, Ibsen, Václav Havel és persze Shakespeare, Moliére, Maeterlinck... Szeretem a kemény drámát, ha sikerül pátosz nélkül eljátszani, szeretek komédiát és groteszket játszani, és még jobban kedvelem az abszurd drámát. Ami az olvasást illeti, az a hangulatomtól függ. Kedvenc íróim, akik hatással voltak rám: Fulghum, Osho, Saint-Exu-6 A HÉT
