A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-12-03 / 49. szám
Rekviem az érsekiéli templomért "Jönnek olyan napok, amikor ezekből, amiket itt láttok, nem marad kő kövön, amit le ne rombolnának." (LK 21,6) Az idő vasfoga által lerombolt templommal először újonc katona koromban, Túrmezőn találkoztam, amely az oremlázi katonai gyakorlóterepként vonult be a köztudatba. Ugyanis a Lest nevű falut 1951-ben megszüntették, katonai célokra bocsátották; leszakadt temploma, az összeomlott házak, az elhagyott szérűskertek nem nyújtottak szívderítő látványt. Csak álltunk a templomkertben, alig mertünk a templomhoz közelebb menni... * Mindezek október elején Komáromban jutottak eszembe, amikor a Komáromi Galériában a PSALMUS című fotókiállítást tekintettem meg: Neuwirt Lajos, Oroszlámos György és Szűcs Jenő munkáit, az érsekiéli templom haldoklásáról szóló maradandó, művészi, láttató, ugyanakkor megdöbbentő dokumentumokat. Dr. Dénes Éva írja a kiállítás képanyagát összegyűjtő kiadvány bevezetőjében: "Lehet, hogy van mit mondanunk egymásnak. Lehet, hogy Neked is fáj a Templom haldoklása. Lehet, hogy Te is — akkor és ott — gyermekien behunytad a szemed, és arra gondoltál, hogy így talán a valóság rossz álommá válhat. De a rossz álmok visszatérnek. Rejtett törvényszerűségük folytán mindig a legfájóbb pillanatban. A valóság az álomnál is kegyetlenebb. Belőle nincs felébredés... Lehet, hogy éppen Te vagy az utolsó, aki tudja, hogy hol állt egykor Árpád-házi Szent Erzsébet szobra, hány szempár tekintett reményteljesen Páduai Szent Antal arcmására, hány kéz simította végig a szentély padjait, és hány suttogva elmondott történetet őriznek a templom zugai..." A költőien szép szavak után azonban idézzük Zsok Gizella történelmi összefoglalóját, amely Érsekiéi múltját idézi, mert jelene a kiállítás, jövője már nincsen. "A települést 1075-ben kelt oklevelekben említik először »Lelu« néven. Tulajdonosa az esztergomi érsekség volt. Az érsekség a XIV. századtól bérletbe adta a környék földesurainak. Egy 1424-ben kelt oklevélben már »Érseklély« néven említik. 1360-ban egyike volt az esztergomi érsekség négy papnemesi székének (sedes raedialis), amelyhez a következő települések tartoztak: Őrs, Czudor-lller, Ontopa, Roczháza, Kis-Tany, Szilas és maga Érsekiéi. A XVI. században az érsekiéli papnemesi (érseki-nemesi, egyházi-nemesi — megjegyzés M.A.) szék egyesült a vajkai székkel. A település a török háborúk idején elnéptelenedett. Az 1571-es adatok szerint Érsekiéi hét nemesudvarból állt. Az 1787-es összeírás szerint a településen hét házat és 66 lakost írtak össze, míg 1848-ban 53 lakosa volt. Ekkor a Zámory-, Rakovszky-, Illés- és Ghyczy-családoknak volt nemesudvaruk Érseklélen. A település közigazgatá-Zsok Gizella történész, a kiállítás egyik szervezője silag a XIX. század közepén egyesült Nagykeszivel. A helyi eklézsia létezéséről egy 1332-es egyházi okiratból tudunk. A XVI. századból származó egyházi jelentések az elhagyott eklézsia között tartották számon. A plébánia jelentősebb helyreállítására 1787-ben került sor. A Rakovszky- és a Zámory-család jóvoltából 1805 körül új épületbe került a plébánia, és megkezdte működését az iskola. Az iskolát 1877-ben bővítették ki Erhardt Imre működése alatt. Az iskola ekkor egy nagy háromablakos teremből s előtte egy konyhaszerű tornácból állt. A kántortanító lakását 1882-ben adták át. Érsekiéi első temploma az Árpád-házi királyok korában épült. Egy 1561-bep, a pannonhalmi apátság számára íródott jelentés szerint az érsekiéli templom elhagyatott és pusztulásnak ítéltetett." A továbbiakban megtudhatjuk, hogy a templom mégsem pusztult el, hívei bővítették, tornyot építettek hozzá, 1908-ban három szobrot és két zászlót szenteltek. 1928-ban két új harangot vásároltak. Aztán a község lassan-lassan elnéptelenedett, az iskola bezárta kapuit, megüresedett a papiak, a templom is megroggyant. Valamikor a hetvenes években még szolgáltak benne szentmisét, de aztán a normalizáció időszaka a templom sorsára végérvényesen rányomta bélyegét... A Településlexikon sorozatunkban Kiss Mihály, Nagykeszit taglalván ezeket írta: "Katolikus temploma a hozzátartozó Érseklélen 1328-ban épült, sajnos a közelmúltban vandál módon tönkretették, és széthordták berendezését." A PSALMUS, az érsekiéli templom fotókiállításának anyagát először Dél-Komáromban 1983-ban láthatta a közönség, majd — örömünkre — vándorútra kelt, és Lenti, Hajdúszoboszló, aztán Mór következett. 1991-ben átkerült a Duna innenső oldalára, Pathon, a kultúrházban mutatták be. A folytatás Ács és Tata, 1993-ban újra itthon, Nagykeszi és a Komáromi Galéria következett, majd október derekán Marcelházán láthatta a közönség. Remélhetőleg más községekben is sokan megtekinthetik a kiállítást, mementó gyanánt, hogy a "döntő pillanatban" ne hiányozhassunk és soha "ne legyen késő"! Szakrális értékeink életünk tartozékai, mint a napfény vagy az áldásos, májusi eső. MOTESIKY ÁRPÁD ZS. NAGY LAJOS Az én anyukám Úristen, polihisztorok! Miért van az, hogy egyetlen női polihisztort sem ismerünk? A nők tényleg buták lennének? A férfiakhoz viszonyítva? Tagadom! En okosabb embert még nem ismertem anyámnál. Nem hiszem, hogy Szilárd Leó okosabb lenne anyámnál, csak azért, mert csinált egy atombombát. Most csak úgy nagyvonalakban elmondom, hogy mit tudott az én anyám. Tudott például kenyeret sütni, és jobb kenyeret sütött, mint a legjobb mostani pozsonyi pék. Tudott kalácsokat sütni, olyanokat, amilyeneknek a legjobb cukrászok sem jöhettek a nyomába. Tudott még: lekvárt főzni (eperből, szilvából, gyalogbodzából). Jobban ismerte a gombákat, mint bármelyik pozsonyi gombaszakértő. (Holló és Breiner úr hozzánk jártak gombát enni.) Tudott kendert tépni, héhelni, tilolni — fonni, mosni, szőni, hímezni. Tudott vásznakat fehéríteni a Kürtöspatakban. Es csak úgy mellékesen: disznókat nevelt eladásra, s egy-egy hízót levágásra. S ezenkívül még lánykorából megmaradt tudományával: tudott markot szedni, és... amikor az urát elvitték a Don-kanyarba, akkor több hold árpát learatott néhány rokkant katona segítségével. Ez a polihisztorság nem fér a fejembe (begyembe ?), ha tetszik ba nem férfi-barátaim! Annyi tudást (mégpedig nem elméleti tudást), mint amennyit összegyűjtött egy-egy kedves asszony, ma már nem lehet találni errefelé...! És mivel nekem szlovák iskolába kellett járnom, az én édesanyám, segített nekem megírni a szlovák büntetési feladatomat, ami kb. így szólt: "a jövőben nem fogok a tanórán magyarul beszélni!" És a drága leírta ezt nekem legalább kétszázszor. Pedig nem tudta (úgy fejből) a helyesírást. De azért a rokonaim, a szlovák rokonaim, eljöttek hozzá: hogyan kell rétest sütni, hogyan is kellene jó túróscsuszát csinálni, miképpen kéne jó túrósbuktát készíteni ? Végül is: minden sikerült. Igen! Az én anyukám egy ilyen kedves polihisztor volt. Mindenhez értett, amihez erteni egyáltalán lehet. Anyám olyan szép volt, hogy apám elhívta őt a Madzaghídra, s kijelentette — persze: elővette revolverét — ha nem lesz a felesége, főbe lövi magát...! Anyám a felesége lett. Megbánta? Nem, dehogy! Apád mindent megcsinált, amit egyáltalán meg lehetett csinálni. Ilyen ember még Zsélyben nem is élt. Két ilyen polihisztor! Mindent tudtak amit ehhez az életformához tudni kell!!! A HÉT 5
