A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-07-16 / 29. szám
FIGYELŐ varbóiaké. Sok ilyenre lesz még szükség a szlovákiai magyarok oktatási és kulturális önigazgatásának elnyeréséig. A tanácskozást követően a Kármán Színkör bemutatta a Charley nénje című zenés vígjátékot, amely osztatlan sikert aratott a közönség körében. Faluünnep Ipolyvarbón Ennek a határ menti kis falunak van jövője. Nemcsak kitűnő földrajzi fekvése, megművelésre alkalmas földje, dús legelője s a szőlődombok nedűje okán, hanem lakóinak szorgalma és olykor megnyilvánuló összefogása miatt is. A Szent-lvány Ferenc Emléknapok záró rendezvényén igazi faluünnep-hangulat uralkodott a községben. Az ünneplőbe, népviseletbe öltözött asszonyok és férfiak, fiúk és lányok tele kíváncsisággal és várakozással, örömmel gyülekeztek a művelődési ház előtt, ahonnan ünnepélyes menetben indultak el a templom irányába. Végehossza nem volt a sornak! A harangszó kísérte menetben elöl az egyházi szertartás kellékeit s a felszentelésre kerülő tárgyakat vivők haladtak. Őket követték a népviseletbe öltözöttek, majd a vendégek. Végül az ünneplő varbóiak és szomszédfalusiak. A templom kertjében Urbán József lelkiatya felszentelte a Juhász Géza fafaragó által készített tárgyakat. Ünnepi beszédet Csurka István országgyűlési képviselő mondott. Beszédében kiemelte az Ipoly mindkét oldalán élő magyarok összetartozás-tudatának megerősítését, s nagyra értékelte, hogy e kis magyar falu közössége élni tud a szabadság adta lehetőségekkel. A nép önmagára való találásának kezdete lehet ez. A nagy tetszéssel fogadott beszéd elhangzása után elsőként a Magyar Köztársaság Pozsonyi Nagykövetségének képviseletében Poczkodi Gábor főtanácsos helyezte el a megemlékezés koszorúját Szent-lvány Ferenc emléktáblájánál. Őt követte a Csemadok területi választmányának képviselője, majd a polgármester, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom helyi csoportja, illetve a Magyar Ifjúsági Szövetség alapszervezete, végül a rendező Csemadok-alapszervezet elnöke. A koszorúzási ünnepség a magyar himnusz eléneklésével ért véget. Az ünneplő tömeg ezután a művelődési házba vonult, ahol emléküléssel folytatódott az ünnepség. Itt hangzott el az az előadás, amelyet Soós István történész, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa tartott Szent-lvány Ferenc életéről és pályafutásáról. Az emlékülés másik szónoka Csurka István volt. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc jelentőségét méltatta, s így érkezett el a ma ellentmondásos gyakorlatához, amikor a volt kommunista rendszer nomenklatúrájához tartozók vagyonátmentése folyik, a magyar nép többsége ismét kirekesztődik a hatalomból, anyagi helyzete romlik, miközben '56 leverői vígan és gond nélkül élvezik a pártállam idején szerzett javaikat. A Kárpátmedencében élő magyarságnak szüksége van az összetartozás tudatának erősítésére. A teremtés, az alkotás idejének kell elkövetkeznie — fejezte be nagy hatású beszédét Csurka István. Az emlékülés végén a Szózat hangjai csendültek fel. A résztvevők egybehangzó véleménye szerint olyan szép volt ez a nap, hogy folytatásra kötelez. Egy kis község, egy maroknyi nép adta tudtul: itt él, lélegzik, dolgozik az ősei földjén. Otthon. URBÁN ALADÁR NÉMETH ANTAL a tragédiák rendezője A múlt esztendő elején egy könyvet hozott a posta, Selmeczi Elek: Németh Antal — a magyar színház enciklopédistája című könyvét, amely a nagy rendező élettörténetét és életvonulatát mutatja be. A könyvet nyomban el is olvastam és az aláhúzások, rövidke jegyzetek bizonyítják, hogy szándékom volt róla ismertetőt vagy híradást írni, ami azonban bizonyos okok miatt elmaradt. Ám május végén a püspöki városba, Nyitrára érkezett a Nemzeti Színház társulata és az új színház épületében táblás ház előtt adta elő Sütő András: Advent a Hargitán című színjátékát. Az előadás hangulatáról és a nézők szívében felszabadult érzelmekről nehezen tudnék tudósítani, de a színészeket köszöntő és fogadó taps bizonyitéka annak, hogy a Zoboralján nem mindennapos esemény történt. Az előadás után volt szerencsém a magyar színjátszás két "püspökével", vagy legalábbis apostolával — Sinkovits Imrével és Agárdy Gáborral — beszélgetni. Azon a feledhetetlen estén vetődött fel Németh Antal neve, és bizony lelkiismeretfurdalással vettem tudomásul, hogy a színházi tudományt egykoron magas szinten művelő rendezőnek májusban volt a 90. születési évfordulója. Németh Antal 1903. május 19-én született Budapesten. Nagyon fiatalon, az érettségi után lépett az újságírói pályára, de később külföldön, Berlinben tanulhatott és ismereteket szerezhetett a Magyarországon ismeretlen, korszerű színjátszásról. Selmeczi Elek könyvéből megtudhatjuk, hogy Németh Antal írásaiban, előadásaiban nemcsak korholt és ítélkezett, hanem példákat mutatott a válságból kivezető úthoz. "Hogy az oktatási reform elodázhatatlan szükséglete a Trianon után szűkös, kis haza színművészetének is — ez Németh Antal felismerése. De ez a felismerés egy nagyobb, az egész művelődést átható szándéknak nagy része" — írja Selmeczi Elek... Németh Antal aránylag fiatalon, 1935 júniusában került a Nemzeti Színház élére, amelynek 1944-ig volt igazgatója, amikor a Sztójay-kormány menesztette, pedig nem foglalkozott a napi politikával, inkább a távlatok érdekelték. De a nyilas sajtó valóságos "össztüzet" zúdított rá... A háború után igazoló bizottság előtt kellett védekeznie, de az ellentábor Nagy Adorjánnal az élén győzedelmeskedett, a bejelentés lényege az volt, hogy Németh Antal igazgatósága alatt színész- és műszakellenes volt, de ezek a vádak erőltetettelek és nevetségesnek tűntek, azonban újabb vádak és bizonyítékok alapján az igazoló bizottság jogtalan határozata állásvesztésre ítélte. Később aztán vidéken, a kaposvári, kecskeméti és a pécsi színházban kapott főrendezői állást. Jelentős prózai és zenés műveket, operákat állított színpadra. Még 1965-ben kérelmezte fővárosi szerződését, de váratlanul nyugdíjazták. Visszakanyarodván Németh Antal korábbi éveihez, amikor még alkotó erejének teljében foglalkozott Az ember tragédiája rendezői koncepciójával, amelyet az Egy emberöltő Az ember tragédiája szolgálatában című visszaemlékezésében örökített meg. "Ebből a tanulmányból is kitűnik, hogy Némethet nem kis mértékben az európai elmaradottságunk miatt érzett szégyenkezés is serkentette arra, hogy foglalkozzék a Tragédiával." — olvashatjuk Selmeczi könyvében. De nyomon követhetjük azt is, hogy hányszor, mennyi változatban és milyen szereposztásban vitte színre Németh a Tragédiát. Az 1937-es centenáris Tragédia szereplői: Lehotay Árpád, Tőkés Anna és Csortos Gyula, de a rádiófelvételnél Németh Csortost leváltotta és Uray Tivadart állította helyébe, aki hibátlan szövegmondásáról volt nevezetes. A Tragédia-sorozat folytatói 1941- ben Szabó Sándor, Lukács Margit és Kiss Ferenc. Az 1944. évi Tragédia szereplői: Lehotay Árpád, Könyves Tóth Erzsi és Kovács Károly. Mindezekből láthatjuk, hogy a Tragédia Németh Antalt állandóan foglalkoztatta és kereste a "legjobb interpretálási lehetőségeket, a monumentális szabadtéri színpadi megoldásoktól a zárt és a végsőkig leegyszerűsített kamaraszínházi formáig." Sajnos, a Tragédia utolsó rendezői koncepciójának megvalósítása elmaradt. Madách Imre művét Németh Antal már nem rendezhette meg. Életének utolsó napjaiban is dolgozott a Széchényi Könyvtár színháztörténeti osztályán, a Nemzeti Színház iratait rendezte. Budapesten hunyt el 25 esztendeje, 1968. október 28-án és hányatott életének utolsó pillanatáig "hitt a színház halhatatlanságában". MOTESIKV ÁRPÁD A HÉT 5
