A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)

1993-11-26 / 48. szám

Vajon gondoltak-e arra a rendezők, amikor hónapokkal ezelőtt a XXIII. Fábry Napokat készítették elő, hogy azok majd éppen a halottak napja előtti hétvégére esnek? Mert ha igen, sokat kockáztattak:

a közönség részvételét. Ez nekem is csak a rendezvény előtti héten jutott eszembe, s egy hétig izgultam, nem jelent-e ez az idő pontválasztás eleve kudarcot, igaz, az idei Fábry Napok műsora meglehetősen izgalmasnak, közönségcsalogatónak ígérkezett.

Kassára érkezésünkkor már az állomáson koszorúkkal, virágokkal siető emberekbe ütközünk. Közeli vagy távoli falvak—városok temetőiben nyugvó halottaikhoz igyekeznek. Alkalomhoz illő a viselkedésük is: a szokásosnál nyugodtabbak, kevésbé lármásak, az állomási sokadalom nem kiabál, csupán békésen zümmög.

A kassai utcákon ugyancsak a vasútállomás hangulata uralkodik. Az emberek fenyőágakból és művirágokból készített koszorúkkal, nemesített krizantémok gyerekfej nagyságú virágaival közlekednek. Ebédidő van. Beülünk a Fő utca egyik ismert éttermébe, s — mert a Fábry Napok megnyitójáról nem szeretnénk lekésni — készételt rendelünk. A főpincér, a pincérnő csendben igazgatják az asztalokat, és alighanem csodálkoznak, hogy a majdnemünnepen még mindig akadnak ebédelni vágyók. Talán a szakács csodálkozik a legjobban: kerek negyven percig készíti számunkra a “készételt".

Kifelé menet arra figyelünk fel, hogy a vécés “bácsi" a fülkéjében hasal, s fejét a földhöz szorítva összefüggéstelenül kiabál. Ijedten szólunk a ruhatárosnak: hívja a mentőket, ez az ember rosszul van. Naponta hívhatnám, mondja a ruhatáros egykedvűen. A mi maszek "vécésünk" ugyanis már egy hete almabort vedel, s mint látják, árt neki. Az ’érintett’ közben vidám nótázásba kezd.

A premontrei rendház Szent Norbert Terme. A rendezők elégedettek lehetnek: minden szék fogleüt. A hangulat a rendezvényhez méltó, ünnepélyes. Koncsol László átveszi

az idei Fábry-dijat. Kezdődhetnek az előadások.

A rendezvény első napján a politika, a mai társadalmi problémák kerülnek előtérbe, jóllehet három előadó kimondottan az irodalommal foglalkozik. A mindenkori társadalmi valóság persze szükségszerűen az irodalomban is "lecsapódik".

Az első előadó, a magyarországi Bíró Zoltán a kelet-közép-európai rendszerváltásról, s benne az értelmiség szerepéről beszél, felsorolja a közelmúltból levonható tanulságokat, ismerteti a veszélyekkel is terhes jelenlegi helyzetet, melyből — akárcsak 1987-ben — napjainkban is a magyaroknak kellene megtalálniuk a kiutat.

A magyar irodalom egységéről szólva is óhatatlanul a politikába ütközünk. Ezt bizonyítja előadásában a magyarországi Pomogáts Béla, az erdélyi Kántor Lajos és a müncheni Borbándi Gyula.

Pomogáts Béla a magyar irodalmi egység megteremtőjeként a reformkori nemzedéket említi. A tagadhatatlan egység felismeréséhez persze a mai nemzetfogalomnak is meg kell változnia. Példaként a XIX. századi Lengyelországot hozza fel, amely akkoriban háromfelé volt szakítva, kultúrájában azonban egységes maradt. A többségi nemzet olykor kisajátítja a kisebbségek irodalmait — mondja. így van ez pl. Romániában, ahol az erdélyi magyar írókat is a román irodalomhoz sorolják, s nem egy román irodalmi antológiában szerepel magyar szerző. A magyar kisebbségi irodalmaknak a

Bíró Zoltán, Boros Jenó nagykövet és Sunyovszky Szilvia a közönség soraiban

Cselényi László előadás közben

magyarság etnikai és kulturális fennmaradását kell szolgálniuk.

Kántor Lajos nem olvassa fel eredetileg tervezett — Az erdélyi magyar irodalom az utolsó ötven évben című — előadását, hanem Pomogáts Béla előadásához kötődve aktuális témákat vet fel. Figyelemre méltó megállapítása, hogy Erdély sohasem tudott beilleszkedni a román politikába és a román köztudatba, s nem csupán a nemzetiségei miatt. Románián belül mindig megőrizte különbözőségét, sajátos vonásait, s még az erdélyi román kultúra is könnyen megkülönböztethető a színtiszta román területek kultúrájától. Az elmúlt években többször megpróbálták a kisebbségi magyar irodalmat a román irodalomba integrálni. Az effajta próbálkozások azonban sorra kudarcot vallottak, az erdélyi magyar irodalmi művek sokkal közelebb állnak az egyetemes magyar irodalomhoz, mint a románhoz. Az állampolitika elvét az irodalomban lehetetlen érvényesíteni.

Az egyetlen nyugati előadó, Borbándi Gyula Münchenből érkezett. Egyrészt mint kívülálló— az elmúlt negyven évnek csupán passzív követője és a mai közép-kelet-európai valóság szemlélője —, másrészt mint érdekelt fél a számunkra kevésbé ismert nyugati magyar irodalomról beszél. Egyebek között megemlíti, hogy újabban egyre több nyugati magyar irodalmi lap készül Magyarországon, s az erőteljes magyarországi szerkesztőknek köszönhetően e lapok profilja is egyre inkább hasonlít a magyarországi irodalmi folyóiratokéhoz. Előadásában nem említ meg egy számunkra érdekes tényt, amelyet aztán a múltról kirobbanó másnapi vita kikényszerít belőle. A nyugati magyar írók sohasem foglalkoztak a múlttal — mondja. A nyugati emigrációban, s nemcsak a politikában, hanem az irodalomban is nagyon sok volt a "szent tehén", vagyis az olyan személy, akit egyszerűen tilos volt bírálni.

Fő utca, 17, délután öt óra. Dobos László megnyitja a Madách-Posonium Kft. kassai