A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)

1993-11-19 / 47. szám

POZSONYI JAZZNAPOK A dzsesszkedvelök népes tábora október 22—24-e között három estén át élvezhette a jó zenét a pozsonyi Művelődés és Pihenőparkban. Peter Lipa, a dzsessz hazai "nagy öregje" ugyanis a XIX. Pozsonyi Jazznapokra kiváló — világhírű — zené­szeket toborzott össze. A dzsesszrajongókat pénteken és szom­baton — még a főműsor kezdete előtt — az épület előcsarnokában két holland ze­nekar, a Flying Dixies és a New Orleans Longfield Jazzcrackers szórakoztatta. A színpadon mindhárom este négy-négy dzsesszcsapat váltotta egymást. Pénteken a dzsessz-színpadokon szokat­lan formáció is fellépett — Michel Montanaro n s rím , járj 1 MP 1 MP I ^^ ľSlti • .Jpg Joe Zawinul Vents D’est Montanaro Keleti szél (Vents D'est Montanaro) nevű együttese, melynek tagjai sajátos világzenét játszanak. A csapat részét képezte a Ghýmes együttes, és Écsi Gyöngyi gyönyö­rű hangján egy magyar népdalt is hallhat­tunk. Az est fénypontját a bécsi születésű, Amerikában élő, Joe Zawinul és Syndicate nevű zenekara jelentette. Zawinul több mint negyven dalt komponált a világ szaxofonis­táinak, például a feledhetetlen Mercy, Mercy, Mercy címűt is. Bob Berg, a világhírű amerikai szaxofo­nista szombaton lépett közönség elé, őt követte Georgie Fame és Blue Flames nevű együttese Nagy-Britanniából. A nagyszerű hangulat vasárnap éjszaka is folytatódott. A közönség a hazai Juraj Bartoš kvintettnek és a széles repertoárt - (ragtime, blues, swing, boogie-woogie) nyúj- üj tó Bob Long California Band-nak tapsolha- ÍL tott. Az idei dzsessznapokat a világhírű j francia származású, Amerikában élő hege- “­­dűművész, Jean Luc Ponty zárta. Francia—'9 amerikai csapatába több kitűnő afrikai ^ zenészt is beválogatott. Pontyók nagysze- 5 rűen ötvözik a klasszikus zenét, a dzsesszt, £ a rockot és az afrikai ritmusokat. * Végezetül elmondhatjuk, hogy az idei £ Georgie Fame jazznapok jól sikerültek. A rendezőknek és a szponzoroknak mindenképpen köszönet jár érte, és velük együtt csak reményked­hetünk, hogy a szűkös anyagiak ellenére jövőre, a XX. Pozsonyi Jazznapokon ismét találkozunk. TÓTH EDIT

Next

/
Thumbnails
Contents