A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-11-12 / 46. szám
ÉGTÁJAK amikor egy imbolygó kis fény jelent meg a kertben. Berenice suhant keresztül könnyű lépteivel a füvön. Gyertya és varrókosár volt a kezében. Szerelmes szívével kiszámította, hogy az apja nadrágja hosszú lesz a fiúnak. És mint jó tündér, el akarta végezni titokban azt a szolgálatot, amelyet nyíltan röstellt megtenni egy idegen fiatalembernek. Leakasztotta a nadrágot. Levágott a szárából egy darabkát, beszegte, megcsókolta, majd gyöngéden visszatette a szárítókötélre. Ezután elfújta a gyertyát, és mint egy angyal, orrában a kanócból szálló mennyei viaszillattal, visszaosont a néma házba. Elmúlt egy óra. A sötétbe már belesóhajtották a virágok hajnali leheletüket, amikor új fény közeledett a szárítókötél felé. Ez Karola volt, ugyancsak gyertyával és munkakosárral. Ugyanezt érezte ő is, mint Berenice. A szíve teli volt szerelmes segíteni akarással. O is levágott a nadrág szárából egy darabot. És mint a nővére, megcsókolta, összehajtogatta, visszatette a helyére. Már szállt a harmat, a fű hűvös volt, fázott a lány papucsos lába. De Karola ezzel nem törődött. Talán kívánta is: bár kapna tüdőgyulladást az édes, titkos munkában, amelyet a fiúért végez, akit szeret. Reggel a friss kútvízzel együtt a flanelnadrágot is bevitte az inas a nevelő szobájába. A diák felhúzta a pantallót, és majdnem sírva fakadt. Meg volt ölve a nadrág. A szára olyan rövid lett, hogy alig ért vádliközépig. Nem lehetett hordani, le kellett vetni tüstént. A reggelinél Sáromberki ránézett a nevelő lábára. Kissé sértődötten kérdezte meg: — Mi az, Dombay úr? Nem jó a nadrág, amit kapott? Miért nem vette föl? Talán nem tetszik? — Hogyne tetszene, kérem! — felelte elkeseredve a diák. — Isteni nadrág volt. Csak egy kicsit "zurichtolni" kellett a hosszúsága miatt, mivel annyival magasabbnak méltóztatik lenni nálamnál. Meg is kértem a szakácsnét, hogy vegyen le a szárából tíz centimétert. Remekül sikerült, kérem, az operáció, mérték után. Hanem később, este vagy reggel, nem tudom, mikor, valami hülye azt a gonosz tréfát csinálta velem, hogy még levágott belőle vagy egy tenyérnyit. Vége a nadrágnak, kérem! Hulla! Használhatatlan! A vásott tanítványból kispriccelt a röhögés. Aztán csönd lett. Sáromberki Balázs gondolatban a szekrényében kotorászott, hogy miféle holmival lehetne kárpótolni a nevelőt. Berenice és Karola hallgatott. Nem volt bennük elég bátorság, hogy elárulják a titkukat. Arcukon, nyakukon egyre terjedt a meleg, belső pirosság. Reszketett kezükben a kanál, ahogy a kávéjukat kavarták. Szégyent éreztek, zavart. Nem értették az életet, amely oly bonyolult, hogy ekkora bajt tud benne csinálni a legtisztább szerelem is. Alekszandr Biok / Ne hívj Meztelen fekete tájék, bús egén tintaszínű ingén utazik a hó. Nézem az autóbusz sáros üvegén: hogy lohol tova a sok villanykaró. Kanyarog a dűlő tócsába fúlva, fiatal fasor kiséri mint rossz seprőfejek nyéllel földbeszúrva, agg felkiáltójelként rájuk tekint egy nyárfa. A cuppogó sárban gázló lovak hátáról enyhe pára száll. Szélben vonaglik itt, mint törött zászló útszélen felejtett kukoricaszár. Frissen szántott tábla mint fekete tó csillogó hátú fekete barázdák mint hullámok futnak — szállingóz a hó — Gyűlnek a varjak, e sötét garázdák, pj egy traktor fölött, mely dübörögve szánt. ■5 Csupa erő ez, robogó vasbatár, a: oly fürgén hasít át gyors hajó gyanánt f szinte felszisszen a hullámos határ, £ míg a búza a maszatos hantok alatt o zsengezöld lándzsával nesztelen sarjad, o 1956 Holbay László / Novemberi tájkép Ne hívj, lelkemnek ne Ígérd hevét a régi lobogásnak. Magányos vagyok és setét, s te lángsugaras látomás vagy. Puszta a föld, sárgán dereng az éj, a holdfény meg se moccan. Jég borzadály és néma csend lakozik fagyos csillagokban. Győzelmes arcod ismerem, hívó szavaddal hallhatón szólsz, tud lelkem a te nyelveden, de engem már hiába unszolsz. Puszta a föld, a hold ragyog — ne hidd, hogy újra megigézel. Szívemben fagyos csillagok jég borzadálya, csendje fészkel. Lator László fordítása A HÉT 13
