A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-11-12 / 46. szám
VÁNDORLÁSOK Kalandozás Bangha Tamás, egy komáromi fiatalember nyolc éwel ezelőtt — a vasfüggöny túlsó oldalán — megpróbálta sínre tenni az életét. Főként a kalandvágy hajtotta. Azóta bejárta a világ jópár zegzugát. Különféle tájakkal, emberekkel ismerkedett. Világpolgárként — gyakran Fortuna felhajtóként, később eladóként dolgoztam. Kamatoztattam a magyar és szláv nyelvtudásomat is. Anyagilag elég jól kijöttem, ám Ausztriában nem kaphattam politikai menedékjogot, ott csak ideiglenesen nyújtottak menedéket. Kénytelen voltam továbbállni. Az USA-ban is habzsoltam, mint egy gondtalan turista. Utazgattam New Yorkba, Philadelphiába, Pittsburgba. Nem alapoztam meg a jövőmet. Közben egy szerelmi ügybe keveredtem, amely zátonyra futott. így két hónap múlva — csehszlovák turista-státuszban — további menedékjog nélkül ismét változtatnom kellett. Erről nem szeretnék bővebben szólni. Egy olasz menekülttáborba jutottam, amelyikben sokkal emberségesebb körülmények uralkodtak, mint az ausztriaiban. Persze az ismét csak átmeneti Komáromtól Sydneyig kegyeltjeként. A rendszerváltás után — tavaly karácsonykor — már másodszor látogatott haza. Ausztrál állampolgárként a nyárból a télbe érkezett. Főleg a meleget és a színeket hiányolta... Csehszlovákiába jött, Szlovákiából fog távozni. Valamikor, valahová. Egyelőre csak abban biztos, hogy még golyóbisunk számtalan vidékét szeretné bebarangolni. Ismerkedni, tapasztalni, érdekesen élni. Addig is lássunk néhány eddigi felvonást az életéből! — Huszonkét évesen úgy gondolom, hogy a CSSZSZK-ban vakvágányon fut az életem, ezért mielőbb változtatnom kell. Különféle munkahelyeken próbálkoztam, de valójában semmire sem jutottam — nem értékelték kellőképpen a munkámat. Egyébként is már gyermekkoromtól világot szerettem volna látni, de nem volt rá lehetőségem. Azután egy jugoszláviai szakszervezeti üdülés során úgy döntöttem, hogy élek az alkalommal, és másutt próbálok szerencsét. Akkor még teljesen mindegy volt, hogy a világ melyik táján, de távoznom kellett valahová. Öt napig élveztem a jugó tengerpartot, majd egy tranzitvízummal Ausztriába utaztam. Szerencsére, már 1979-től Bécsben élt az unokanővérem, aki sokat segített. Kicsit beszéltem angolul, igyekeztem beilleszkedni az új helyen. Azonban egy hetet kénytelen voltam eltölteni egy Bécs melletti menekülttáborban — karanténban, amíg az addigi életutamat, hátteremet vizsgálták. Erről a tömegszállásról csak annyit, hogy borzasztó hely volt...! Kibírtam, majd állás után néztem, és lakást béreltem. Először egy üzletben vásárló— ... és az USA-t választottad? — Hát, én inkább Ausztráliába szerettem volna utazni. A Dél-afrikai Köztársaságon is gondolkodtam, de amit felkínáltak, azzal a lehetőséggel kellett élni. Ugyanis részletesen kifaggattak az indokaimról, és aki többet hantázott, az több pontot kapott. Ekképpen válogatták ki, hogy kik milyen irányba utazhatnak tovább. Sajnos, én nem cifráztam eléggé az indokaimat, ezért kevesebb pontot értem el. így az USA-beli Harrisburgba kerültem. Bevallom, hogy akkor még eléggé könnyelműen fogtam fel az életet. szálláshely volt, amely számomra egy hatalmas lépést [elentett Ausztrália felé. — Tehát ebből a táborból könnyebb volt kijutni Ausztráliába, mint az előzőből? — Csak azért volt könnyebb, mert egy régi komáromi, akkoriban már kint élő ismerősöm kezességet vállalt értem. Ez számomra pluszpontokat jelentett, ezért 1989-ben végre ausztrál földön landolhattam. Nyugat-Ausztrália fővárosában, Perthben kötöttem ki. — Könnyen beilleszkedtél az eddigiektől eltérő viszonyok közé? Milyenek voltak az első benyomásaid? — Az augusztusi olasz nyárból a télbe érkeztem, de ez a tél inkább a csallóközi esős őszre hasonlított. Az amerikai életstílussal összehasonlítva pozitív benyomások értek. Míg az amerikaiak törtetők, pénzcentrikusak, agresszívebbek, addig az ausztrálok nyugodtabbak, kényelmesebbek, emberségesebbek. A bevándorlási hivataltól egy berendezett lakást kaptam, a megélhetésemhez szükséges anyagiakat is biztosították, nyelviskolába jártam, ismerkedtem az emberekkel, az újszerű viszonyokkal. Az ausztráliai angol nyelv eltér az amerikaitól: nehezebb a kiejtése, keményebb hangzású, de azért belejöttem. Egy takarítócégnél vállaltam munkát, azaz éjszakánként vendéglőkben takarítottunk. Naponta tíz—tizenkét órát dolgoztunk, de megérte, mert óránként tisztán tíz dollárt kerestünk. Pár hónap után már anyagilag úgy álltam, hogy elhatároztam: vonaton átutazom Dél- Ausztrálíába. Közben két hetet az ott élő lengyel ismerőseimnél töltöttem, és három és fél napos vonatozás után megérkeztem Melbourne-be. Ezt a várost nem nekem találták ki, mert furcsa éghajlata van: egy nap alatt átéltem a négy évszakra jellemző időjárást. Ezért továbbutaztam Sydneybe, ahol hosszabb időre lehorgonyoztam. — Munkát vállaltál, esetleg családot is alapítottál? — Időközben elfogyott a pénzem, de szerencsére, sikerült állást találnom egy éjszakai szórakozónegyedben. Egy sztriptízklubban jegyárusként dolgoztam, és szép borravalókat kaptam. Jól éreztem magam. Megismerkedtem egy ecuadori lánnyal, de nem házasodtunk össze. Hiszen Ausztráliában a fiatalok többsége inkább élettársi viszonyban él, mint házasságban. Pár hónapos együttélés után már úgy tekintik a párokat, mint a házastársakat; ha gyermekük születik, viselheti az apa nevét. Tehát családot nem alapítottam. Másfél évig egy zsidó 2 A HÉT
