A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-11-12 / 46. szám
OTT JÁRTUNK negyedben, megfelelő körülmények között éltem. Igazi magyar barátom csak egy pécsi srác lett, mert figyelmeztettek, hogy inkább kerüljem a különböző okokból bevándorolt magyar társaságokat — más vonalon próbáljak beilleszkedni! Kérvényeztem az ottani állampolgárságot, amelyet — büntetlen előéletűként — pár hónap múlva megkaptam. Az állampolgársági eskü ceremóniája egy városházához hasonló intézményben zajlott. 1991-ben pedig ausztrál állampolgárként Csehszlovákiába szóló útlevélhez is jutottam, így először 1992 februárjában látogathattam haza. Akkor szeptemberig maradtam itthon, majd karácsonyra ismét hazajöttem — azóta itthon élek. Még nem döntöttem a továbbiakról, de bőven akad intéznivalóm. Öröm volt viszontlátnom a szüléimét, a régi barátaimat. Hasonló érzések kavarogtak bennem, mint azelőtt egy sydney-i téren, ahol véletlenül találkoztam egy hajdani komáromi dísszidens barátommal... — Biztosan a szüleidnek sem volt mindegy, hogy annyi év után viszontlátták egy szem fiukat... — Ne hidd, hogy én 1985-ben könnyen itthagytam csapot-papot! De erről nem szeretnék beszélni... Viszont a szüleim önállóságra neveltek — tizennyolc éves koromtól anyagilag független vagyok tőlük, ami egyfajta tartást adott nekem. Ám világot akartam látni, jobb körülmények között élni stb. Ausztráliában nem nézik, hogy ki honnan jött, hiszen a többség bevándorló. A lényeg, hogy feltaláld magad, és ehhez adottak a lehetőségek. Ott lezserebben fogják fel az életet — nincs ez a hajtás, mint idehaza... — ... mégis magasabb életszínvonalon élhetsz... — Most mondjam azt, hogy nincsenek anyagi gondjaim? A pénz sehol, sosem jön magától. Ám az USA-ban igényesebbek az emberek, mint Ausztráliában. Jobban adnak a külsőségekre. Például egy USA-beli munkás házában lehet akár fürdőmedence is, amíg ugyanezt egy ausztrál munkás nem engedheti meg magának. De a többség nem is vágyik rá — igénytelenebbek a lakáskultúra tekintetében is. Mivel a lakások nagyon drágák, ezért vagy bérelnek lakást, vagy újsághirdetések útján keresnek lakótársat. Közben élvezik az életet, és nem foglalkoznak afféle piti problémákkal, mint például Szlovákiában ez a helységnévtábla-ügy. Odaát természetes, hogy egy kínai kínai betűkkel is kiírja a vendéglője nevét, és még sorolhatnám az alapvető emberi jogokat. Ez nagyon fontos, és számomra még további három dolog: az egészség, a szerencse és a szerelem. Szabadidőmben élveztem a gyönyörű tergerpartot, a különféle kontinentális konyhákat, rengeteget jártam latin-amerikai zenei klubokba, új filmekre — élveztem a színes világot. Idehaza minden kopárabbnak, szürkébbnek tűnt. Először furcsa volt ismét a télbe csöppenni — több év után ismét havat látni... Elmentem kalandvágyból, hogy bebizonyítsam önmagámnak: életképes vagyok — másutt többre is vihetem. Nem bántam meg... pedig még csak töredékét láttam a világnak... MISKÓ ILDIKÓ Ilonka A szerkesztőségbe érkező leveleket részemről visszajelzésnek, visszaköszönésnek tekintem, amelyben az olvasó elmondja véleményét, bírálatát, dicséretét; esetleg személyes gondjait is. Még a nyár folyamán levelet kaptunk Zádorházáról, a Rima völgyében, a Balog patak mentén fekvő színmagyar falucskából. Őszintén bevallom, jólestek Ilonka néni biztató sorai: "Sokszor amúgy istenesen megírják cikkeiket. A demokráciában úgy látszikjobban meg lehet írni mindent, hát azért bátorkodtam írni, hogy tessék nekem egy újságírót ideküldeni, adok én olyan cikket, hogy csak." A levélben még szóesett a helyi gondokról, mondván, hogy "ebben a kis faluban csak úgy dühöng a demokrácia". Mondom, Ilonka néni sorai felkeltették érdeklődésemet, és levélben jeleztem, hogy szeptember végén tiszteletemet teszem a Cseri portán. A négylábú házőrző jelezte érkezésünket, mire egy tűzről pattant gömöri asszony jelent meg a tornácon. Parancsára a hűséges jószág szüneteltette a csaholást, Ilonka néni pedig őszinte, vendéglátói mosollyal fogadott bennünket. Rövid bemutatkozás után betessékelt a tiszta szobába és miután helyet foglaltunk, nyomban nekem szegezte a kérdést: — Mondja, honnan ismeri olyan jól a Zoboralját? A váratlan kérdésen kissé meglepődtem, mivel nem abban a felállásban indult a beszélgetés, mint azt elvártuk volna, vagyis, hogy mi kérdezünk, és Ilonka néni válaszol. A kérdésre azonban illett válaszolni, így elmondtam, hogy szűkebb pátriámnak a Zoboralját tekintem, noha attól valamivel délebbre, a Zsitva völgyében élek már másfél évtizede. Erre aztán a szó szoros értelmében véve felcsillant Ilonka néni szeme, és sorolni kezdte a zoboraljai ismerősöket, hiszen szép emlékei, ifjúságának gyönyörű évei a Zoboraljához kötik. Pogrányban kezdett tanítani, majd Berencsen ment férjhez, ahonnan férjével Nyitragerencsérre kerültek. Nyitragerencsérnél egy pillanatra szünetet tartott, majd Öntözőberendezés Ilonka néni udvarán néni elkezdte énekelni a "Gerencsért utca" kezdetű gyönyörű népdalunkat, aztán egy másikkal folytatta és rövidke szünet gyanánt megjegyezte: — Ezt Pogrányban tanultam! Gerencsérről Dunamocsra került a család, Ilonka néni az óvodában tanított, közben nevelte három gyermekét, de megromlottak a családi viszonyok, elvált a férjétől. Újsághirdetés útján került a gömöri Zádorházára, második férje egy nagyon rendes Romániából származó ember volt. — Háromszor is voltunk lakodalomban Erdélyben, annyit még soha életemben nem táncoltam — emlékezett Ilonka néni. Majd elmesélte, hogy két gyermekét a férje sajátjaként szerette, fel is vették a Cseri nevet, de sajnos az örökbefogadás nem történt meg. Most látják ennek kárát, mivel nevelőapjuk után a gyerekek nem örökölhetnek. Sőt Ilonka néninek is gondjai vannak az örökléssel. Először a szövetkezetből huszonkét hektár földet vettek ki, de aztán abból kilencet vissza kellett szolgáltatni. Most több mind tízhektárnyi jó minőségű szántóföldet mondhatnak magukénak. — Látták azt a traktorost szántam, amikor jöttek a faluba? A fiam. Üzletesnek tanult ki, de aztán buszsofőr lett, most pedig a földeken dolgozik. Kezdetben tartottunk bikákat, szarvasmarhát és tehenet is. De azokkal nagyon sok a munka: szecskázás, abrakolás, télire készítés a szálas takarmányból, támogatás nélkül inkább ráfizetés, mint haszon van belőle. Most két anyakocát tartunk —- mondta Ilonka néni. Arról is szólt, hogy a Balog patak mentén nagyon jó termőföldek vannak, az idei termésre sem lehet panaszkodni. De sajnos sokba kerülnek a perköltségek, mert "nem engedem el a földemet, ha kell elmegyek a prezidenthez is!" A beszélgetést a portán folytattuk. A kertben utánfutó, egy széles vetőgép meg a mezőgazdasághoz szükséges felszerelések. Az öntözőberendezésnél megálltunk egy pillanatig, Ilonka néni nyomban magyarázattal szolgált: — Mások ellopták a földekről, mi meg hivatalosan kaptuk meg járandóságunk fejében. Talán majd használni is tudjuk, ha úgy hozza a szárazság. Az ólban megtekintettük a két anyakocát is, szapora jószágok tizenegy-tizenegy malaccal, vígan röfögtek gondozott, tiszta tanyájukon. — Vigyenek belőlük, adok ingyen szívesen — mutatott Ilonka néni a kismalacokra nevetve... Egy pillanatig még végigtekintettem a gömöri portán, és felvillant bennem a gondolat: visszatér a múlt, vagy valami új kezdődik, és milyen terheket rónak majd azokra, akik valóban komolyan gondolják a föld, jogos tulajdonuk birtokba vételét, s művelni óhajtják mindnyájunk hasznára, megelégedésére? Aztán elbúcsúztunk Ilonka nénitől, megköszönve a vendéglátást... Búcsúzóul a kapuban még megjegyezte: — Nem jók ezek a törvények, nem kedveznek nekünk, minden arra vall, hogy újra ki akarják húzni a lábunk alól a talajt! MOTESIKY ÁRPÁD A HÉT 3
