A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-11-05 / 45. szám
SZABADIDŐ Chris Poliak Az ügyvéd ural elgázolták Carl Whitmore — megnyerő külsejű, fekete hajú úriember, lehetett vagy harmincesztendős — idegesen rakosgatott az irodájában. Egyébként egy menő húsbolt tulajdonosa volt. Tulajdonképpen a neje — Eleonora — szolgálta ki a vevőket, s ez a drágaság az utóbbi időben alaposan elhagyta magát. Elhízott, ellomposodott. Carl gondolatai pedig minduntalan Cheryl Olsonra terelődtek. Egyre gyakrabban. Cheryl naponta megfordult a boltban. Előkelő dáma, törékeny, szép — gondolta Carl. Csöndes és tökéletesen udvarias. Ebbe a vonzó asszonyba bolondult bele Carl Whitmore. Mister Olson sem volt ám akárki, olyan ügyvéd, aki érti a szakmáját, de nagyon, mondták a városban. Carl érzelmeiről az ügyvéd hitvese mit sem tudott, legalábbis nem mutatta, nem éreztette Carllal, hogy észrevette lázas pillantásait. Igaz, mostanában el-elbeszélgettek az üzletben. Többnyire estefelé tért be a húsboltba, akkor, amikor Carl elküldte a nejét haza, hogy elkészítse a vacsorát. Egy alkalommal Cheryl búgó hangon lépett be a boltba. — Hello, Carl — mondta. — Szép tavaszi napunk van, nem? Carl Whitmore majdnem megbolondult a boldogságtól. Látogatója zöld szemét nézte. Cheryl nem érezhette magát rosszul a pult túlsó oldalán. Valamiért örül a hölgy, gondolta Carl. Az úriember azt hitte, hogy ez az igazi pillanat, és megjegyezte: — Mindenképpen szép napunk van. — Igen... — Hát... ismerkedjünk, rendben van? A nő nem válaszolt azonnal. — Igen — mondta végül rövid gondolkodás után —, ez elkerülhetetlen. — Meg is ihatnánk valamit. Cheryl határozottan visszautasította az itajt. — Én rendkívül harmonikus házaséietet élek az urammal. Mr. Olson figyelmes hozzám, és én ragaszkodom hozzá — mondta. — Sajnálom, ha viselkedésem esetleg felbátorította. Nem volt szándékomban kihívóan viselkedni... Mennyivel tartozom? Minden remény szertefoszlott, gondolta csüggedten Carl, és szó nélkül becsomagolta a papirosba a húst. Majdnem biztosra vette, hogy Cheryllel még összefut egyszer valahol. A vallomás után... ahogyan megvillant a szeme... van neki valami titka, biztosra vette. Végeredményben — majd meglátjuk. Mindez három héttel ezelőtt történt. Azóta Cheryl valósággal elkerülte a Whitmore-boltot. Igen, az ügy világos. Ösztöne biztosan azt súgta, hogy ő lesz az, Carl, aki megteszi az első lépést, de talán nem akarja elveszíteni az urát, aki olyan nagyon szerette és tisztelte Cherylt, ah. Ha ezt az embert el lehetne távolítani az útból...? Cheryl életéből? — Carl? — Valaki ordítozott az iroda ajtaja előtt. Eleonora volt. — Igen... — Mit csinálsz? — Dolgom van. — Milyen dolgod? — Dolgozom valamit valamin, és nem szeretem, ha olyankor nyaggatnak. — Mikor hagyod abba a munkát? — Talán sohasem... Eleonora dühösen távozott. Carl pedig elhatározta magában, hogy véget vet az ostoba, üres álmodozásnak. Az ügyvéd! Az ügyvéd az egyetlen akadály. Ha megsemmisíti, akkor Cheryl nem sokat gondolkodik. A papírlap megrezzent az ujjai között, írószerszámot vett a kezébe, és szabadjára engedte a fantáziáját. Mindig szépen megfogalmazott leveleket írogatott, ezt az adottságát senki sem vonta kétségbe. Ezúttal a következő sorokat vetette papírra: "Drága Mrs. Olson! Csak távolról ismerem Önt. Ön az én állandó vásárlóm, határtalanul tisztelem... Ezért engedje meg, hogy részvétemet fejezzem ki, mert az ön szeretett ura váratlanul eltávozott az élők sorából. Én tehát a saját és nejem nevében részvéttel gondolok önre. Szívünk-lelkünk gyászolja a megboldogultat. Tisztelettel és ragaszkodással: Carl Whitmore!" Ez nem a valóság, ez mese. A papírlapot sóhajtozva süllyesztette a fiókjába, s ráfordította a kulcsot. Felállt, és elhagyta az irodáját, csak azért, hogy valamiért összeszidhassa a nejét. Éjszaka egy percre sem hunyta le a szemét: Cheryl Olson, Cheryl Olson, Cheryl Olson! Végül a nappaliba rohant. Gondolkozott. Hajnal felé megvolt a megoldás. Az álom valóra válhat. Másnap a boltban Eleonora rákérdezett: — Mi van veled, Carl? Nem kapott választ. Carl nem is nézett a nejére. Otthon sem. A vacsora után ingerülten felugrott az asztaltól, majd azt mondta szórakozottan: — Visszamegyek a boltba. A könyveket szeretném... hát azért, hogy minden stimmeljen, nem érted? — Micsoda ötlet! — Nehogy betelefonálj a boltba! Dolgozni akarok, érted? Nem szeretem, ha megzavarsz a munkámban! A könyvtárba sietett. Átböngészte a katalógust, s végül megtalálta azt a könyvet, amit keresett. A téma: Hogyan nyissuk fel és gyújtsuk be azt a gépkocsit, amelyhez nincs kulcsunk? Egy noteszba beírta a szükséges adatokat. Ezután a vasútállomáson átböngészte a menetrendet. Végül visszatért a boltba. Másnap estefelé az ablak mellé ült és várt. Bizonyos idő elmúltával megjelent egy úriember. Mr. Olson a vonatra sietett, arra, amelyik 8.06-kor indul. Carl másnap átkocsizott a szomszédos városkába és valami felszerelést vásárolt, majd behajtotta a gépkocsiját a garázsba. Belülről magára zárta az ajtó, és nekilátott a munkának. Értett valamicskét a mo-20 A HÉT
