A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-11-05 / 45. szám
ÉGTÁJAK nek, hogy ez végeredményben jobb, mint a négerek által húzott halottaskocsik, amilyenekkel a hajdani pestisekről szóló krónikákban találkozunk. — Igen — szólt Rieux —, ez ugyanolyan temetés, csak mi cédulákat is töltünk ki. A haladás vitathatatlan. A közigazgatás eme sikerei ellenére most olyan kellemetlenek lettek a külsőségek, hogy a megyefőnöki hivatal kénytelen volt a rokonokat eltávolítani a szertartástól. Csak annyit tűrtek meg, hogy a temető kapujáig menjenek, de még ez sem volt hivatalos. Mert ami a végszertartást illeti, kissé megváltoztak a dolgok. A temető végében, egy masztixfákkal beültetett térségen, két hatalmas árkot ástak. Egyik volt a férfiak árka, a másik a nőké. A közigazgatás e tekintetben tiszteletben tartotta az illemet, s csak jóval később tűnt el a szemérmesség ez utolsó nyoma is, mikor a körülmények kényszere folytán már összevissza, egymás hegyén-hátán temettek el férfiakat és nőket, mit sem törődve az illendőséggel. Ez a végső összevisszaság szerencsére csak a csapás utolsó pillanatait jellemezte. A bennünket foglalkoztató időszakban elkülönítették az árkokat, s a megyefőnöki hivatal nagyon ragaszkodott ehhez. Mindegyiknek a mélyén sok és sűrű oltatlan mész füstölt és bugyborékolt. Az árok peremén egy kis rakás ugyanabból a mészből repesztgette buborékait a szabad levegőn. Midőn a mentőautó befejezte utazgatásait, a hordágyak menete következett, a lemeztelenített és kissé kicsavarodott testeket lecsúsztatták az árok fenekére, nagyjából egymás mellé, s máris befedték őket oltatlan mésszel, aztán földdel, de csak bizonyos magasságig, hogy a következő vendégeknek is jusson hely. Másnap odahívatták a rokonokat, hogy írják alá a lajstromos könyvet. Ez jelezte a különbséget, mely ilyen esetben az emberek és mondjuk a kutyák közt lehetséges: ellenőrizni lehetett bármikor. Mindeme műveletekhez személyzetre volt szükség, s szüntelenül fenyegetett a munkaerőhiány. A kezdetben hivatalos, majd önkéntes ápolók és sírásók közül sokan meghaltak a pestisben. A ragály utat tört magának minden elővigyázatosság ellenére. De ha jól meggondoljuk, leginkább azon kell csodálkoznunk, hogy ez a mesterség sohase szenvedett hiányt emberekben a járvány egész ideje alatt. A kritikus időszak valamivel megelőzte azt a pillanatot, midőn a pestis tetőpontjára ért, és Rieux doktor aggodalmai indokoltak voltak. Elégtelen volt a munkaerő, az irányításra csakúgy, mint arra, amit Rieux durva munkának nevezett. Attól a pillanattól azonban, midőn a pestis tényleg hatalmába kerítette az egész várost, már maga ez a szertelenség is áldásos következményekkel járt, mert szótdúlta az egész gazdasági életet, és így tekintélyes számú munkanélkülit hozott létre. Az irányító munka utánpótlását a legtöbb esetben nem biztosíthatta, de az alacsonyabb rendű tevékenységet megkönnyítette. És lám, ettől a pillanattól fogva a nyomor mindig erősebbnek mutatkozott a félelemnél a kockázat arányában, mely szerint a munkát fizették. Pályázók listája állt az egészségügyi szolgálat rendelkezésére, s mihelyt üresedés állt elő, értesítették a lista élén levőket, akik, hacsak időközben ők maguk is nem léptek üresedésbe, késedelem nélkül jelentkeztek. így aztán a megyefőnök, aki sokáig habozott, hogy felhasználhatja-e ilyesfajta munkára az évekre vagy életfogytiglan elítélteket, elkerülhette, hogy e végső eszközköz nyúljon. Úgy vélekedett, hogy amíg munkanélküliek vannak, addig nem sietős a dolog. Polgártársaink egészen augusztus végéig úgy-ahogy eljuthattak tehát végső lakhelyükre, ha nem is illendően, de legalább kellő rendben, s így a közigazgatás abban a tudatban lehetett, hogy teljesíti kötelességét. De most itt elébe kell vágni a későbbi eseményeknek, és beszámolni róla, hogy milyen szükségmegoldásokhoz kellett folyamodni. Azon a nyugvóponton, ahol a pestis augusztus hónapja óta vesztegelt, az áldozatok száma messze túlhaladta a kis temetőnk nyújtotta lehetőségeket. Hiába döntöttek le falrészeket, hiába tették lehetővé a holtaknak a kifutást a környező telkekre, csakhamar más megoldást kellett találni. Először úgy határoztak, hogy éjszaka végzik a temetést, amivel tüstént sok tapintatot megtakaríthattak. A mentőautókra mind több és több testet lehetett fölrakni. És az elkésett járókelők, akik még a takarodó után is a külső negyedekben tartózkodtak a szabály ellenére (vagy azok, akiket foglalkozásuk szólított oda), néha hosszú, fehér mentőautókkal találkoztak, melyek teljes sebességgel siklottak. Tompa dudálásuktól visszhangoztak a kongó éjszakai utcák. A testeket sebtiben dobták a gödrökbe. Még himbálóztak, amikor már lapátnyi mészdarabok fröccsentek szét orcájukon, a föld pedig a névtelenség bélyegét takarta rájuk lyukaikban, melyeket mind mélyebbre és mélyebbre ástak. Fordította: Győry János * A világhírű francia író 90 évvel ezelőtt született. Nagy László illusztrációja /---------------------------------------------------------------------------------\ Szabó Lőrinc Őszi fák Láttalak, lomb, mikor születtél, fiatalon! Mint kívül a gesztenyefák, ép oly magas az ablakom: az ablakot a kék tavaszban zöld ujjongásod lengte be s még ráncos volt minden kis leveled, mint az újszülöttek keze. Ráncos vagy most is, gesztenyelomb, ráncos megint, mint bőr vagy öreg papír zörögsz, ha a szél megráz odakint, de ha fele kincsed lent röpül is a földön ide-oda, még beragyogsz az ablakomon, gesztenyefáim aranya. Beragyogsz: ha kisüt a nap, ezer meg ezer kis kezed egyenkint markolja a fát és fölgyujtja a végső perceket: gyönyörű vagy! S akármilyen reménytelen, ez a tékozló szépség, ez a dac tetszik nekem. Örökké kellene élni, de ha nem lehet, küzdj bátran és búcsúzz vígan: így veszni szebb: küzdj és örülj, s hogy buksz, nyugodj büszkén bele — arany voltál, szemét leszel, szépség szemete. Küzdj s tékozolj! Arany levél, halál lepkéje, gyúlj ki, szállj! Most ég el a nyár, és nem is szomorú ez a szép halál. Küzdj s tékozolj! Ne bánd, milyen sírt igér számodra a szél s az út sara: ragyogj őszi lomb! — Bárcsak én is így pusztulnék el valaha. Prikler László felvétele V____________________________________ A HÉT 13
