A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-11-05 / 45. szám
iiiiiii Ilii I ugyanez a magyarországi szlovénekre is érvényes, és a kormány biztosítja az ösztöndíjat. Maximálisan élünk ezzel a lehetőséggel. Gyerekeinknek csupán a művészeti oktatási intézményekbe kell felvételizniük. Egyébként az MMNÖK választja ki a továbbtanulásra legalkalmasabb tanulókat és a közösségünk számára legszükségesebb irányzatokat. Főleg kulturális szakemberekre, jogászokra, magyar nyelvet oktató tanárokra, tanítókra van szükségünk, ugyanis a következő öt évben húsz pedagógusunk megy nyugdíjba, ami létszámunkat tekintve soknak számít. Megmaradásunk szempontjából fontos az utánpótlás biztosítása. Kulturális lehetőségek, vallásgyakorlás — A kulturális élet egyesületi formában zajlik. Ezek a helyi egyesületek az állam anyagi támogatását élvezik. Különféle szekciók jöttek létre. Közel húsz népdalkörünk, néptánccsoportunk, öt—hat citeraegyüttesünk, irodalmi csoportunk, hímzőszakkörünk stb. működik. Ezek tevékenységét az MMNÖK-ön belül két munkaerő koordinálja. Zalaegerszegi és szombathelyi szakemberekkel is együttműködünk. Mivel tudatosítjuk, hogy kultúránkon keresztül őrizhetjük meg anyanyelvűnket, létünket, ezért nagy súlyt fektetünk az amatőr művészeti mozgalom fellendítésére. Rendszeres kapcsolatban állunk a különféle Zala és Vas megyei csoportokkal, vendégszereplések követik egymást stb. A Komáromi Jókai Színházat is szeretnénk vendégül látni Lendván. 1989-től együttműködünk a Csemadok OV-vel, tavaly óta a dunaszerdahelyi alapszervezettel, és végre a komáromiakkal is szorosabb kapcsolatba kerültünk. Lehet, hogy ezt a kulturális kapcsolatfelvételt gazdasági együttműködéssé szélesítjük. így elérhetjük azt, hogy míg a magyar— szlovén kapcsolatok állami szinten példaértékűek, addig a kisebbségben élő magyarságon belül a szlovákiai— szlovéniai magyar—magyar kapcsolat válik követendővé. A szlovén állam évente három— négy magyar kiadvány megjelentetését támogatja anyagilag, egy—két könyv kiadási költségeit magyarországi alapítványok fedezik. Jelenleg négy jeles irodalmárunk és kilenc képzőművészünk alkot. Kiadjuk a Népújság című magyar hetilapot, a rádióban és a TV-ben is van magyar nyelvű adásunk. Az 1994. január 1-jén Lendván megalakuló Magyar Művelődési Intézet fogja irányítani a magyar kulturális tevékenységet, így az MMNÖK csak politikai feladatokkal fog foglalkozni. A magyar nyelvű vallásgyakorlásra adott a lehetőség, ám a magyar papok nem vállalkoztak a magyar öntudat elmélyítésére! Behódoltak a szlovén egyháznak. Akadt egy kirívó eset: egy vajdasági menekült pap a húsvéti nagymisén szólt a magyar nemzeti öntudatról, aminek következtében távoznia kellett... Vannak még orvoslásra váró gondok. MISKÓ ILDIKÓ Fotó: a szerző Ahol csak a természet alkotott nagyszerűt Kevés olyan nő él ma Szlovákiában, aki még nem hallotta a csaknem 2000 lelket számláló Lúčky falu nevét, amely a Nagy-Fátrában, a Choč tövében terül el. A Liptószentmiklósi járásban vagyunk, alig néhány kilométerre Rózsahegytől, három fenyvesekkel borított hegy találkozásánál. Azt beszélik, az egyik felében farkasok, a másikban medvék tanyáznak, szerencsére tapasztalatból egyik információt sem tudom megerősíteni. A látvány igazán lenyűgöző, a természet ezúttal is nagyszerűt alkotott. A levegő tiszta, éles. A falu virágos kertjeivel, zegzugos utcáival naponta fogadja a — kizárólag nőnemű és szinte valamennyi korosztályt képviselő — betegeket. Nem nagy kapacitású gyógyfürdőről van szó, egyazon időben általában 400-an kapnak itt kezelést nőgyógyászati panaszaikra. Alkálifémeket és vasat tartalmazó, lágy, selymes tapintású termálvizéről viszont dicshimnuszokat zengenek a betegek. Aki Lúčky történetéről a helyszínen szeretne többet megtudni, annak csalódnia kell, egyetlen kiadvány sem népszerűsíti a falu természeti értékeit, én is csak a lexikonból meríthettem. Ennek tanúsága szerint a települést 1712-ben alapították, ekkor a terület az Abaffyak vagyonát gyarapította. 1820—24 között kibővítették, ez a bővítés — igaz, csigalassúsággal — még a mai napig is tart. Amíg a gyógyulást remélő nők a hat pavilon valamelyikében kapnak elhelyezést, az ide-idetévedő turistát jószerivel nem várja semmi. Szállást legjobb esetben is csak magánházaknál kaphat, fürdésre viszont nem is érdemes gondolnia. Egyedül az állandóan csordogáló gyógyforrás vize kínálja magát a betegnek és a messziről jött vándornak egyaránt, meg az étterem, amely külsejével nem túl sok jót ígér a betévedőnek, konyhája azonban csakhamar feledteti az első benyomásokat. Pedig az idevetődő turista — és erre magam is láttam számtalan példát — igazi turistaparadicsomot remél Lúčkyban, legyen akár hazai, akár külföldi, szívesen elidőzne itt egy kicsit, megmártózna a termálvízben. Ez a kiváltság egyelőre csak egy hazai üzletemberekből álló társaságnak adatik meg kéthetente, mert hát jó hazai szokás szerint ezúttal sem tudunk élni a természet által felkínált lehetőséggel, nem tudjuk vonzóvá tenni azt, amit csak akarnunk kellene. Hiányzik a leleményesség, az egészséges üzleti szellem. Pedig nem minden csak pénzkérdés. Egy jó kasza például elégséges lenne ahhoz, hogy a füves területeket megszabadítsák a gaztól, néhány csomag virágmag pedig ahhoz kellene, hogy imitt-amott virág is köszönthesse a látogatót. Még a faluban található parádés vízesés is jövedelmező látványossággá léphetne elő, csak meg kellene tisztítani vizét a beledobált hulladéktól; az egykor felállított, de ma már csak romjaikban létező padokat a jövőben meg kellene tudni becsülni, a lezúduló vízmennyiséget elvezető patak életveszélyes pallóját pedig felújítani. Ezek igazán nem költséges dolgok, különben is rövid időn belül többszörösen megtérülhetnének, ha a falu közössége ezt egy emberként akarná. Lássuk most a Lúčky nyújtotta lehetőségeket a betegek szempontjából: a legszerencsésebbeknek azok mondhatják magukat, akik a központi épületben, a Chočban nyernek elhelyezést, hiszen ők mindent egy helyen találnak. Itt vannak az orvosi rendelők, az étterem, a kulturális rendezvényeknek otthont adó díszte-A központi fürdőépület Utcarészlet rém, a szerény felszereltségű és magyar könyveket egyáltalán nem tartalmazó — angolt és németet viszont igen, holott ilyen anyanyelvű pácienssel még véletlenül sem találkoztam — könyvtár, egy-két boltocska és sajnos, csak a késő délutáni órákban nyitva tartó, a helyi viszonyok között mégis a legkellemesebb hangulatú helynek számító kávézó. Innen a procedúrák színhelyei úgy is megközelíthetők, hogy a betegek állandóan zárt térben mozognak. A heti három alkalommal szervezett mozielőadáson kívül kevés itt a szórakozási lehetőség. Elvétve betéved ugyan egy-egy népi együttes, egy-két előadóművész is, ezzel azonban ki is merült a napi-heti-havi kínálat. Maiadnak a naponta érkező hazai és lengyel árusok, akik változatos portékáikkal színt hoznak az itt élők életébe, s mivel olcsóbban kínálják áruikat, megnyitják a női pénztárcákat. Jó időben a bátrabbak túrákra indulhatnak, nyaranta és ősszel gyógynövényeket gyűjthetnek. Persze, ha az ember jókedvű emberek társaságába keveredik, mindettől függetlenül jól is érezheti magát. ZSEBIK ILDIKÓ Fotó: Varga E. A HÉT 5
