A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-10-08 / 41. szám
MINERVA A nagy "A város szélén egy rúpiáért kenyeret vettem. Nemsokára felértem a hegygerincre, elhagytam az utolsó házakat, és szinte ebben a pillanatban megláttam alig száz méterre előttem az út szélén a már fényképekről ismert temetőt. Rögtön felismertem a Körösi Csorna síremlékét, az út melletti első teraszon. Tizenöt lépcsőfok vezet fel az út jobb oldaláról odáig, az első terasz körülbelül két méterre van az út fölött. (...) ... be kell vallanom, percekig csak álltam, és éreztem, amint könnyeim végigfolynak az arcomon. A közel féléves kilátástalan bolyongás nehézségei, az ijesztő helyzetek miatt sokszor féltem, de soha nem sírtam, és most éreztem, nincs erő a lábamban, képtelen vagyok egyet is lépni. Nem tudom, megértenek-e engem most azok is, akik repülőgéppel és kocsival néhány nap alatt Európából a síremlékhez érnek, és a taxi vagy magánautó éppen a temető előtt áll meg velük, de nekem most jutott eszembe minden: az átélt veszélyek, éhezés, honvágy, a további bizonytalanság. Minden most jutott eszembe, hogy itt, magam előtt láttam egy darabot otthonról" — így számolt be Jakabos Ödön Dardzsilingben, a nagy székely utazó sírjánál húsz évvel ezelőtt, 1973. február 21-én tett látogatásáról. Útjának eredményeiről sok helyütt tartott előadást. Nálunk is megfordult, és mind Révkomáromban, mind Kassán nagy figyelemmel hallgatta a közönség. Második kassai útjára már nem került sor... De ki volt ez a székely ember, aki szívós, konok akaraterejével képes volt gyalog, öt dollárral a zsebében megjárni Körösi Csorna Sándor útját? Jakabos Ödön 1940. január 25-én szülevándor tett. 1956-ban leérettségizett, majd autószerelői képesítést szerzett, és elvégezte a vasúti technikumot. Nyolc évig forgalmistaként dolgozott. Közben hajtotta a világ megismerésének vágya. 1968-ban kerékpáron bejárta Magyarországot és Csehszlovákiát. Megfordult Besztercebányán és Prágában is. További utakra készült, de túlerőltette a tüdejét, és hónapokig nyomta a kórházi ágyat. Krónikus asztmával távozott a kórházból 1970-ben, és a kerékpárnak végleg búcsút kellett mondania. Autóstoppal mégis bejárta Nyugat-Európát. A nagy útra, Indiába is évekig készült. Sok emberrel levelezett, és azután náluk szállt meg, ők segítették, fogadták és adták postára leveleit, naplófeljegyzéseit. 1972-ben október 15-én indult útnak egy hátizsákkal, egy váltás fehérneművel, egy pár tornacipővel, némi kötszerrel és néhány fiola szérummal. Indulása előtt teleszurkálták mindenféle védőoltással. Fekvőhelynek hálózsákot vitt és egy marék földet Csomakőrösről, Körösi szülőhelyéről, melyet annak sírjánál szórt szét. Természetesen fényképezőgépet is csomagolt, amellyel csodálatos fényképeket készített. Ezek díszítették kézdivásárhelyi szobájának falát. 1973. június 30-án érkezett Csomakőrösre, délután két óra volt. Naplójában így vall erről: "Fél négy körül sok ember kíséretében elindultam fel az utcán, hogy a Körösi Csorna Sándor szülőhelyére vigyek fel abból a földből, amit Dardzsilingből hoztam. Az eső sűrűn esett, ennek ellenére sokan elkísértek. Elszórom a dardzsílingí földet a diófák alá és a kertben, ahol valaha a ház állott. Most már nem hiányzik innen semmi. (...) A székely ruhát, inget, cipőt, vagyis a teljes öltözetet, melyet mindvégig viseltem, valahányszor a Körösi Csorna Sándor útján haladtam, a helyi múzeumnak ajándékoztam. A Dardzsilingből hozott föld másik részét szintén. Ezek után a magam szabta feladatomat teljesítettnek nyilvánítottam. Leróttam, amivel adósnak éreztem magam Körösi Csorna Sándor emléke iránt. Én csak ennyit tudtam tenni." A hosszú utazás alatt néha sziklát tett párna helyett a feje alá, máskor meg rablóbandával utazott együtt. A magával vitt öt dollárt sértetlenül haza hozta. Nem a pénz hatalmában, hanem a baráti segítőkészségben hitt, aminek nincs árfolyama. Útja olyan országokon keresztül vezetett, amelyekről bizony máig keveset tudunk: Kuvait, Irán, India, Pakisztán, Nepál és Törökország. Milyen volt az utazás? "Végre befutott a vonat, de a köztársaság napja alkalmából annyira zsúfolt volt (ezért is késett), hogy két óráig csak szálegyenesen, lábon állva szorongtam az ajtó mögött, még lekuporodni sem volt hely. így bizony kicsit nehéz lesz kibírni azt a 8—9 órai utat a fővárosig — gondoltam magamban, aztán addig fészkelődtem, míg valahogy csak sikerült lekuporodnom. Most meg a lábam zsibbadt el... (...) A jegyzetfüzetre ráültem, a fényképezőgép és a kis rádió a zsebemben feszült. Legalább nem lopják el ... Tízpercenként felálltam és lekuporodtam, így telt el egy újabb óra. Utána felfedeztem egy akkora rést, hogy sikerült az egyik lábamat benyújtanom egy pad alá, a másikra meg ráültem. A pad alatti lábamat csak egy pléhfazék nyomta, de jobbról az oldalamat már két alvó gyerek rúgta ütemesen, az ölemben pedig félig-meddig rám dőlve egy testes asszonyság nyugodott." így érkezett meg utazónk Delhibe. Vallások, etnikumok, szokások változatossága közepette utazott olyan országokon keresztül, amelyekben a közbiztonság gyenge lábakon áll. Baljába buszon utazott. "Delhiben és Nyugat-lndíában is figyelmeztettek, errefelé nem sok jót várhatok az emberektől: agresszívek, verekedősek, tolvajok és sok gyilkosság történik. Nem csoda, ha nem sok bizalommal vágtam neki éjjel a 100 kilométeres útnak. (...) Kicsit szorongva ültem az egyik sarokban. Európai külsőm miatt valószínűleg sok pénzt gyanítanak nálam. Ezt olvastam ki szemeikből, amint hol lopva, hol nyíltan nézegettek. (...) Az izgalmas kaland ezúttal is elmaradt. Meg sem vertek, ki sem raboltak, és tíz órakor leszálltam egy sötét útkereszteződésnél. (...) A bolt még nyitva van. Előtte 6—8 legény traccsolt, ezek igazítottak útba Balja falu irányába: Biztattak, innen valóban közel van, abba az irányba alig két kilométer — és belemutattak a sötétbe. Nekivágtam. Három legény a nyomomba szegődött... Nemsokára utolértek és hindi nyelven beszédbe elegyedtünk. (...) Aztán az egyik dűlőúton letértek, mondván, ha még megyek egy kilométert, azon az erdőcskén túl, bele fogok a keresett faluba botlani. Egyedül folytattam az utam a holdfényes éjszakában. Nemsokára elértem az erdőt, és előkotorásztam zsebemből a bicskát... Nyitott bicskával a kezemben 14 A HÉT
