A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-10-08 / 41. szám
MINERVA ;.:.ŕ . ■ T Ill menegettem a kanyargó ösvényen. A holdfény ide csak gyéren szűrődött be, és a fák közül mindenféle zörejek meg hangok hallatszottak. Minden pillanatban vártam, hogy rám ugrik valami a bokrokból. Kiértem a fák közül, és alig 200 méterrel távolabb valóban feltűnt a falu, mély csendbe és holdfénybe burkolózva." A falu orvosától megtudta, Anvar, a levelezőtárs több mint 1000 kilométerre van innen déli irányban. Pár napra rá Jakabos belelapozott a helyi sajtóba. "Néhány részletet idézek egyetlen nap eseményeiből Durbhanga és Muzaffarpur megyékben: 21 tagú rablógyilkos bandát lepleztek le; három notórikus bérgyilkost, az egyik falu lakóinak segítségével, a tegnap éjjel munka közben letartóztattak; egy autóbuszkalauzt félholtra vertek a lelkes utasok, mert nem tetszett nekik, ahogy beszélt; egy másik magánautóbusz annyira túl volt terhelve utasokkal kívül-belül, hogy Darbhanga közelében, előzés közben, a keskeny útról az árokba fordult. Huszonheten megsebesültek. A sofőr és a kalauz megszökött a helyszínről. (Itt megjegyzem, saját szememmel tapasztaltam, nehéz a helyzete egy jegyszedőnek. Ha nem vesz fel minden utast, azért verik meg, ha pedig túl sok az utas, akkor azért.) Héttagú társaság elrabolt egy fiatal lányt, amint egyik faluból hazafelé tartott. Az erdőbe vitték, és szörnyű dolgokat műveltek vele. Félholtan találtak rá egy nappal később. Az egyik gazdag polgárt a templomban, ima közben agyonverték. Anavár nevű faluban, Darbhanga mellett hárman éhenhaltak. Két nő és egy férfi. Egy személyvonaton olyan csúnya verekedés tört ki, hogy a nyílt pályán több mint 30 percre meg kellett állnia." "A legtöbb bűncselekmény a hatóságoknak természetesen nem is jut tudomására." Jakabos Ödön nagy útja után sem mondott le a "csavargásról". Egy csendes nyári éjszakán beszélgettünk arról, mikor fejezi be végre a naplót. Elmondta, ennek még nem jött el az ideje, majd ha kellőképpen leülepedtek az élmények, nekilát. Végül mégiscsak gépelni kezdte jegyzeteit, de azokat már csak felesége, Molnár Mária fejezte be. A könyv, Indiai útinapló cím alatt tíz évvel ezelőtt jelent meg a bukaresti Kriteríon gondozásában. Jakabos Ödön 1979. október 22-én indult el a minden halandók vándorútján, ahonnan már nincs visszatérés. Tudta, hogy meg fog halni. Végrendelkezett, a kopjafát jóelőre megrendelte, a gyászjelentéshez a borítékokat saját kezűleg címezte meg, ilyen levelet kézbesített nekem is a postás. Egyik utolsó naplóbejegyzése feltárja kínlódásait: "Engem az emberek többre tartanak, mint amennyit érek. Szeretném ezt megmondani. De kinek!?" Valamikor gyakran írtál Ödi, most már nem jön levél. Jó lenne megkérdezni Tőled, merre jársz mostanában Vándor? Most már anélkül jöhetnél hozzánk, hogy másnap a titkosrendőrség keresne bennünket. De Neked az életből csak 39 esztendő jutott. Igaz mások nyolc—kilenc évtized alatt sem tesznek semmi érdemlegeset és emlékezni valót. Mindenki annyit ér, amennyit le tud tenni az asztalra. Amit tettél, az nem volt kevés! BALASSA ZOLTÁN Régi mozdonyok seregszemléje Száznegyvenöt évvel ezelőtt, 1848-ban indították el az első vonatszerelvényt Bécs—Gändemdorf—Pozsony között. Az évforduló apropóján szeptember 11-én és 12-én megrendezték a régi mozdonyok nemzetközi kiállítását. Ausztriából, Csehországból, Magyarországból és természetesen Szlovákiából hoztak mozdonyokat. A bemutatón nemcsak nézni lehetett a régi szerelvényeket, hanem ki is lehetett próbálni őket. Ezzel a lehetőséggel főleg a legifjabb generáció képviselői éltek. A felnőttek, a régi mozdonyok "szerelmesei" pedig inkább a szerelvények belsejét, a mozdonyok műszerfalát nézegették. A budapesti Molnár János kedvenc mozdonyát mutatta be. Mint mozdonyvezető főleg a szakmai szempontokat vette figyelembe. Aprólékosan elmondta, mi minden van a műszerfalon, mi mire szolgál. Molnár arra volt a legbüszkébb, hogy ez a több, mint ötvenéves "masina" a próbaút során gond nélkül elérte a száz kilométeres óránkénti sebességet. Az idősebb pozsonyiak és bécsiek még biztosan emlékeznek arra a szerelvényre, mely a két város között közlekedett — ez volt a bécsi villamos. A bemutató legöregebb gőzmozdonyát 1872-ben gyártották Ausztriában. A járgány kéthengeres, harminckét tonna súlyú, és eléri az ötven kilométeres óránkénti sebességet. Akik eljöttek a gőzmozdonyok bemutatójára, biztosan egyetértenek velem, hogy jó volt feleleveníteni a múltszázadi hangulatot, kicsit vonatozni a gőzösökén, elképzelni, milyen is lehetett villamoson "átruccanni" Bécsbe, mondjuk, egy színházi előadásra. KAMONCZA MÁRTA Prikler László felvételei Molnár János mozdonyvezető Budapestről A HFT 1R r*#* -
