A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-10-08 / 41. szám
RGYELO O lro/ó n a p ló Súly alatt nő a pálma A jugoszláviai magyar néprajzi kutatások a hatvanas évek derekán-végén vettek igencsak Ígéretes lendületet, s azóta — már-már irigylésre méltó mennyiségben és minőségben (!) — produkálják "délvidéki" kollégáink (Pcnavin Olgától és Jung Károlytól kezdve, Lábadi Károlyon és Silling Istvánon keresztül, Kovács Endrével és Beszédes Valériával bezárólag) a jobbnál-jobb műveket. Mondom, már korábban is lenyűgöző volt számomra a jugoszláviai magyar néprajzi termés (egyik viszonylag korai eredményéről, Jung Károly: Az emberélet fordulói című nagyszerű monográfiájáról éppen másfél évtizede volt szerencsém beszámolni e lap hasábjain). Most viszont, hallva és látva az esztelen és értelmetlen balkáni háború szörnyűségeit, a "fegyverzajban a múzsák hallgatnak" bölcsessége alapján inkább a tudományos termés visszaesésével számolna az ember. Ezzel szemben éppen az ellenkezőjét tapasztaljuk. Sok más ok mellett nyilvánvalóan az alcímben szereplő latin közmondás is magyarázza részben ezt a jelenséget. Lett légyen azonban bármi is az ok, a hozzám eljutott szép számú jugoszláviai magyar néprajzi kiadványnak köszönhetően a közeljövőben többször is visszavisszatérek majd a vajdasági és horvátországi barátaink néprajzi kiadványaira, s bár a műfaj szelleméhez híven nem a pontos leltárkészítés a szándékom, hanem "csupán" azokra a művekre utalok, amelyek különös rezonanciával csapódtak le bennem, mégis annyi a — hasonló sorskérdésekből, tudományszakunk részben analóg fejlődéstörténetéből fakadó — közös vonás, hogy e rezonanciák száma szinte megszámlálhatadan. így hát bizonyos szelekcióra is szükség lesz... Jung Károly "egypercesei" Jung Károly legutóbb megjelent könyvével kezdem (Az emlékezet útjain. Újvidék 1993), amely az "ötvenöt olvasmány a néphagyományról" alcímet viseli, de ötvenöt kérdés-, illetve problémafölvetést is mondhatnék ennek a strandolvasmánynak sem utolsó gyűjteménynek a kapcsán. Biztos vagyok benne, hogy nem sértődik meg az utóbbi jelző miatt a szerző, de én bizony az idei forró nyár vízparton eltöltött óráiban olvastam könyvét. Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok (illetve most este, amikor ezeket a jegyzeteket papírra vetem, már tudom: voltam) képes vízparton, napsütésben, a lubickolok visongása közepette olvasni. Jung Károly gördülékeny és élvezetes stílusa, izgalmas kérdésfölvetései, valamint műfaja (amolyan néprajzi "egyperceseknek" is nevezhetnők ezeket a 2—3 oldalas kis esszéket), irigylésre méltó problémaérzékenysége és olvasottsága, szakirodalmi tájékozottsága egyszerűen nem engedik letenni a könyvet. Az ember bárhol belelapozhat: mindenütt fontos szakmai kérdésekkel találja szemben magát. Ezek aztán néha láncreakció-szerűen vonzzák egymást, úgyhogy szinte észrevétlenül többet is végigolvasol, majd — miután elhessegetted a szemtelen darazsat, a legintimebb helyekre is befurakodó hangyát vagy leöblítetted magad friss vízzel — bárhol felütve ismét abba az intellektuális pezsgésbe huppansz, amit egy szellemi központban dolgozó szakembertől joggal elvár az ember, de így, végekről érkezve, mérhetetlen csodálattal tölti el... Az írások eredetileg (1983 nyarától néhány éven keresztül) az újvidéki Magyar Szó szombati művelődési mellékletében, a Kilátóban jelentek meg a jelen kiadvánnyal azonos cím alatt. Apró néprajzi problémákat boncolgat bennük a szerző, elsősorban érdeklődési körének és képzettségének megfelelően a néphit, verbális népköltészet, népi vallásosság stb. témaköreiből. Lényegében mind az ötvenöt olvasmányra reflektálni lehetne, aminek itt, természetesen, semmi értelme. Most csupán arra utalnék, ami a szerző módszerét illetően rendkívüli módon megragadott. Először is a problémaérzékenysége, amely minden apró adatból szakmai kérdések özönét képes kibontani. Az általában mai vagy régebbi hírlapi cikkekből mazsolázgató szerző bámulatos olvasottsága, a vonatkozó magyar és délszláv anyag magabiztos ismerete birtokában mintaszerűen mutatja be, hogy lehet (és kell!) egy-egy néprajzi problémát látni és láttatni. Egy másik, közelmúltban megjelent könyve egyik mottójában (Köznapok és legendák. Újvidék 1992) Selye Jánost idézve mondja: "a szerencse csak a felkészült elméknek kedvez." Nos, Jung Károlynak ez a gyűjteménye ékes bizonysága ennek... Ha rajtam állana, kötelező olvasmánnyá tenném a néprajzszakos egyetemi hallgatók körében. Egyrészt, hogy problémalátást, -érzékenységet; másrészt, hogy tudományos módszert; harmadrészt, hogy közérthető és mégis hiteles nyelvi megfogalmazást, stílust tanuljanak belőle. Az, hogy Jung Károly nem marad meg a "magyar glóbuszon", hanem az — általa kitűnően ismert — délszláv népek folklórját is felhasználja elemzéseihez, szóval ez az "interetnikus szemlélet" arra ösztönöz, hogy tájainkon is minden — nemcsak néprajzzal, hanem — társadalom- és történelcmtudományi kutatásokkal foglalkozóknak a figyelmébe ajánljam... Liszka József A HÉT 11
