A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)

1993-09-24 / 39. szám

HÍRMONDÓ Városi Kulturális Napok Hetedik alkalommal szól Önökhöz a Cse­­madok Pozsony Városi Választmánya, he­tedik alkalommal kínálja fel Önöknek a gazdag választékból álló őszi kulturális programját. A VII. Városi Kulturális Napok rendezvény­­sorozata október 2-án veszi kezdetét a pozsonyi Szent Márton-dómban egy három­nyelvű ökumenikus istentisztelettel, majd november 20-án fejeződik be a Kyjev Szálló nagytermében a IV. Pozsonyi Magyar Duna Bállal. A műsor válogatásánál arra ügyeltünk, hogy minél szélesebb tömegekhez szóljon. Szerettünk volna mindenkinek a kedvében járni. Mint a mellékelt programból kitűnik, a kínálat igencsak széles palettán mozog. Nem kísérlem meg egyik műsort sem kiemelni, mert számunkra valamennyi fontos. Viszont említést érdemel, hogy az idei rendezvény­­sorozatnak a társrendezője a Pozsonyi Magyar Kulturális Központ és Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetségének elnöke a fő védnöke. Őszintén bízunk abban, hogy valamennyi műsor meghódítja a maga közönségét. Azt szeretnénk, ha nemcsak kellemes szórakozást tudnánk nyújtani az érdeklődőknek, hanem egyfajta kiállást is anyanyelvi kultúránk létjogosultsága mellett. Mert, Deák Ferenc szavaival élve: "Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszaadhatják, de amiről a nemzet félve a szenvedéstől, önmaga lemond, annak visszaszerzése mindig nehéz és mindig kétséges!" Ne mondjunk le önként a kultúrához, a művelődéshez való jogunkról csupán kénye­lemszeretetből vagy nemtörődömségből, ha­nem a mindennapi gondok mellett is tartsuk szem előtt kulturális műveltségünk növelé­sét, szellemi értékeink, tudásunk gyarapítá­sát, hiszen ezt a kincset az erő és a hatalom sem veheti el tőlünk. Ebben a szellemben kívánok minden kedves olvasónak nagyon sok szép élményt, szellemi feltöltődést és kellemes időtöltést a VII. Városi Kulturális Napok rendezvényein. Jégh Izabella, a városi választmány titkára A CSEMADOK Pozsony Városi Választmánya, a Pozsonyi Magyar Kulturális Központ VII. Városi Kulturális Napok 1993. október 2—1993. november 20. Pozsony Műsor: 1993. november 11. csütörtök, Zichy palota a Ventúr utcában 18.00 óra — Erkel Ferencre emlékezünk — komolyzenei összeállítás magyarországi művészek közreműködésével 1993. október 2. szombat, Szent Márton-dóm 18.00 óra — Háromnyelvű ökumenikus istentisztelet a komáromi Concordia vegyeskar közreműködésével (Kodály Zoltán: Magyar mise) 1993. október 4. hétfő, Ružinov Művelődési Ház 19.00 óra — Schwajda György: Csoda — tragi komédia két részben. A XXX. Jókai Napok nagydíjas csoportjának, a füleki Zsákszínháznak a bemutatója 1993. november 15. hétfő, Ružinov Művelődési Ház 19.00 óra — Beumarchais: Figaró házassága — vígjáték két részben a Komáromi Jókai Színház előadásában 1993. november 18. csütörtök, Zichy palota a Ventúr utcában 17.00 óra — Történelmünk fehér foltjai — egy előadás-sorozat első témaköre Előadók: Szarka László — Budapest, Szőke József — Pozsony 1993. október 11. hétfő, Zichy palota a Ventúr utcában 17.00 óra — Értelmiségi találkozó a Magyarok Világszövetsége munkatársaival, lapbemutató 1993. október 14. csütörtök, Ružinov Művelődési Ház 14.00 óra — Halász Judit gyermekműsora 1993. október 16. szombat, Ružinov Művelődési Ház 19.00 óra — Nemzetiségi est — a szlovákiai nemzeti kisebbségek ünnepi műsora a szomszédos országok nemzeti kisebbségeinek találkozója alkalmából Védnök: Szlovákia Kulturális Minisztériuma Társrendezők: A szlovákiai nemzeti kisebbségek kulturális intézményei 1993. november 7. vasárnap, Pozsonypüspöki Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 16.00 óra — Nótaszóval, muzsikával — színes esztrádműsor amatőr előadók közreműködésével 1993. november 20. szombat, Kyjev Szálló nagyterme 19.00 óra IV. Pozsonyi Magyar Duna Bál A kulturális napok szerves része egy kiállítás és magyar filmek vetítése a Pozsonyi Magyar Kulturális Központban (Somolického 1/a): 1993. október 5-e és 25-e között naponta 10.00— 16.00 óra között a komáromi szárma­zású, jelenleg Budapesten élő Szénássy Attila képzőművész kiállítása látható. 1993. november 8-a és 10-e között naponta 18.00 órától régi magyar filmek vetétése lesz. Információk és jegyelővétel a Csemadok Pozsony Városi Választmánya titkárságán a Május 1. tér 10—12. sz. alatt naponta 8.00— 16.00 óra között. Telefon: 07/36 44 40. A Csemadok Pozsony Városi Választmánya és a Pozsonyi Magyar Kulturális Központ mindenkit szeretettel vár! ,'ítvíTijf Nívóemelést, friss szellemiséget Évadnyitás a Komáromi Jókai Színházban Hagyományosan társulati üléssel kezdődött az új évad a Komáromi Jókai Színházban. BEKE SÁNDOR, továbbra is funkcióban maradt igazgató szavai szerint az idén bemutatandó darabokkal az itt és most felmerülő gondokra, főleg az erkölcsi tisztaság megőrzésének kérdésére fogják keresni a választ. Céljuk, hogy az eddiginél frissebb szellemiség, határozott gondolatiság, művészi igényesség, nívóemelés és egészséges önbizalom jellemezze a munkájukat. A szakmai fejlődésükhöz nélkülözhetetlen a pozsonyi, nyitrai és közeli magyarországi társulatok játékának rendszeres figyelemmel kísérése — megfelelő összehasonlítási alap biztosítása, továbbá a szorosabb együttműködés szorgalmazása a szlovák és magyarországi alkotókkal. Lényeges a színészutánpótlás biztosítása, a szigorú munkafegyelem betartása és a különböző korosztálybeli közönség megnyerése. Az évadnyitó beszéd után az igazgató, BOLDOGHY OLIVÉR művészeti vezető és SKRONKA TIBOR (funkciójáról az évadnyitón lemondott) szakszervezeti elnök virággal és ajándékokkal köszöntötte a hatvanadik születésnapját ünneplő FERENCZY ANNA és LŐR1NCZ MARGIT színművésznőket, akiknek ezúton szerkesztőségünk és olvasóink nevében is gratulálunk! Ezután a színház egyes részlegeinek dolgozói megtartották az értekez­letüket, másnap pedig megkezdődtek a "Képzelt riport..." próbái, amely bemutatója október 1-jén lesz. A továbbiakban bemutatandó darabokról lapunk 30. számában, az évadzáróról szólt tudósításunkban tájékoztattuk olvasóinkat. (miskó) Fotó: Kuszák Tibor O A U CT

Next

/
Thumbnails
Contents