A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-09-24 / 39. szám
FIGYELŐ Olyan idők járlak. 1945 júniusában Prerov mellett mintegy 260 német civilt gyilkoltak meg Jó, ha fél évszázad elteltével sem feledkezünk meg Lidicéről és Ležákyról. Rossz, hogy már emlékezni sem vagyunk képesek több tucat mai jugoszláv hasonmására. De még rosszabb lenne, ha örökre kitörölnénk emlékezetünkből Horní Mošténicc nevét. A három tragédiatípusnak ugyanis van egy közös nevezője: az etnikai gyűlölet és a kollektív bűnösség elve. Nagyon szomorú, hogy jó nevű publicistáink és vezető politikusaink (a nyilvánosságról nem is szólva) bármikor képesek véleményt nyilvánítani azokról a dolgokról, amelyekhez nem értenek. A cseh polgárok 75 százaléka annyi idő után is helyesli a kollektív bűnösség elvét és az etnikai tisztogatást, amelyet a történelem legszömyűbb háborúja után 3 millió németül beszélő honfitársunkkal szemben érvényesítettek; de kinek van tudomása arról, mi is játszódott le valójában? Kinek mondanak bármit is a Pohorelice, Postoloprty, Ústí nad Labern vagy a Prerov melletti Horní Mošténice nevek? Kinek van manapság egyáltalán ideje egy alig hozzáférhető folyóiratot áttanulmányozni, mint amilyen pl. a Historie a vojenství (Történelem és katonaság)? Akinek mégis jut erre ideje, semmi kellemesben nem lesz része: a nem is olyan régi történelem tükrébe pillantva inkább sokkhatás éri. Megtalálja benne pl. L. Václavú és T. Stanék történész cikkét, amelynek címe Az 1945. június 18-i prerovi eset (Historie a vojenství 91/3). Az eset két főszereplője: Karol Pazúr, a védelmi hírszerzés tisztje és Bedrich Smetana "kultúrtiszt". Ók ketten hat héttel a háború befejezése után húsz géppuskát vételeztek a 17. gyalogezred parancsnokától, Surovéík törzskapitánytól, és a fegyvereket a Horni Mošténice határában levő ún. Svéd Árkokba szállították. Itt a június 18-áról 19-ére virradó éjszaka — éjféltől hajnali ötig — állandó lövöldözés, s több tucat ember kétségbeesett kiáltozása hallatszott. Csoportonként (és hátulról) mintegy 71 férfit, 120 nőt és 74 egy—három év közötti gyereket lőttek itt agyon. Egyetlen bizonyítható vétkük volt: hogy németül beszéltek. Valamennyien a szlovákiai Kárpátokból származtak, a Szlovák Államból telepítették őket Csehországba. A háború után szülőfalujukba tértek volna vissza. Az volt a balszerencséjük, hogy a prerovi állomáson az őket szállító vonat keresztezte az említett csehszlovák tisztek útját. Pazúr hadnagy (a gaztett után főhadnagyi rangra emelték) egyenesen a vonatról szedte le a németeket, és a kiásott gödörhöz vitette őket. Itt azután megparancsolta nekik, hogy vessék le a ruhájukat (a katonák nyomban szétlopkodták az értéktárgyakat, a betétkönyveket és az órákat), s arccal a gödör felé állította az áldozatokat. A tűzparancsot Smetana kultúrtiszt (abban az időben még szakaszvezető, a tett elkövetése után alhadnagy) adta ki. A karonülő csecsemőket anyjuk karjában lőtték agyon. (Egy szemtanú: "Mondtuk a parancsnoknak, hogy kímélje meg a gyerekeket. Azt felelte erre, hogy túl finomak vagyunk, és aki német, azt meg kell ölni..." Az egészben az a legborzasztóbb, hogy Pazúr parancsnok lényegében se többet, se kevesebbet nem mondott, mint amit akkor naponta az újságban olvasott vagy a vezető csehszlovák politikusoktól hallott.) Az állomásra visszatérő katonák egyáltalán nem titkolták tettüket, inkább kérkedtek vele. Végre hősöknek érezték magukat. Eufóriájukban még egy hétig fosztogatták a vonatot, melyben áldozataik hazautazhattak volna. Az akció résztvevői közül Pazúr volt az egyetlen, aki három év múlva, 1948 júniusában vizsgálati fogságba került. B. Reicin, az 5. ügyosztály hírhedt főnöke azonban rögtön interveniált az érdekében. És az eredmény? Köszönet dr. Antonín Raška pozsonyi ügyész következetességének és becsületességének, Pazúrt a közbenjárás ellenére 1949 januárjában előre kitervelt gyilkosságért elítélték. (Az államügyész az 50-es években Lipótvárra került.) Pazúr büntetését Klement Gottwald már 1951-ben enyhítette, a következő évben pedig amnesztiában részesítette a "főhadnagyot". Pazúr a 60-as, 70-es években a szlovák Antifasiszta Harcosok Szövetségének jelentős funkcionáriusaként működött. 1975-ben a besztercebányai titkosrendőrség ajánlására antifasiszta harcos minősítést kapott. Annak ellenére — vagy éppen azért —, hogy a Szlovák Állam fennállásának idején mint Hlinkagárdista működött, tagja volt Hlinka Szlovák Néppártjának, önkéntes munkára jelentkezett a hitleri Németországba, fivére pedig SS-tag volt. Ez a tömeggyilkos 1969-ben Sušicében a szlovák nemzeti felkelés évfordulóján ismét találkozott egykori vádlójával. Dr. Raška így vallott erről: "... Karol Pazúr is egy ilyen küldöttséget vezetett. Tele volt •2 aggatva kitüntetésekkel, szuverénül viself kedett, mint egy kipróbált harcos, s ilyen ■- alapon fogadta őt Fr. Sádek generális is... J Pazúr felém is leereszkedő mosollyal 0 közeledett — tegezni valószínűleg nem & mert, de kezet nyújtott (!) és azt mondta: S én megbocsátok önnek — akkor olyan 1 idők jártak!" S A valószínűtlen nevű feltételezett ügy.5j nők, Bedrich Smetana(!) karrieijéről sem£ mit sem sikerült megtudnunk a cseh Ö "réteken és ligetekben". »'S Oh A Lidové noviny alapján feldolgozta: C/3 o -melaj-ANCT G
