A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-09-03 / 36. szám
LÁTOGATÓBAN Egy délután Bugáréknál Majd’ egy héttel a Komáromot végigsöprő vihar után még mindig téma volt a július végi riadalom. Két hajós cimbora (vagy kikötői munkás?) is arról beszélt a vonaton. Élénken ecsetelték, hogy az ádáz zivatar felforgatta a kikötő daruit, no meg lesöpörte az almákat, szépen megritkította a termést. Közben zakatoltak a vonat kerekei... Nekem nagyon tetszik Komárom egyik utcácskájának neve: "Mély utca (Hlboká ulica)" — kifüggesztve az utcanév szlovákul és magyarul, ami Komáromban már természetes szlovákoknak és magyaroknak egyaránt. Nekem a gyermekkoromat juttatta eszembe, mert Zoboralján a szőlőhegyeken, vagy a határi dűlőkben majdnem minden faluban van egy "Mély út", "Mély árok", vagy ahogyan ejtik: "Mílút", "Mílárok". Szóval ízlelgettem magamban a Mély utca nevét, amikor hátunk mögött egy öblös férfihang szólalt meg. — Várjatok, jövök már! Örömmel fordultam a hang irányába, mert olyan természetes volt, hogy a szavak nekünk szóltak, mintha őshonos komáromiak lettünk volna. A hang "tulajdonosa" Bugár Béla nyugdíjas (?) színművész volt, és miután bevártuk, örömmel paroláztunk. Szinte természetesnek vette az előre nem jelzett látogatást. Nyomban a lakása felé terelt bennünket, közben szabadkozva mondta, hogy ne lepődjünk majd meg a kisebb "felforduláson", minden Katalin asszony "műve", mert nekilátott a takarításnak. Tiszteletünkre a munka abbamaradt, helyet csináltak és hellyel kínáltak, valahonnan az unokák is előbukkantak, szinte egymás szavába vágtunk — megindult a kötetlen beszélgetés. Aztán annak rendje és módja szerint az asszonyok különszakadtak, kissé lehalkították "beszélőkéiket", amit nem vettünk zokon, mert így nem zavarták a "férfiúi" eszmecserét. — Mondd mikor, vagy mitől lesz nyugdíjas egy színész? Rajtad nemigen látom a "nyugdíjasok" pesszimizmusát, melankóliáját, esetleg sértődöttségét... — Mikor nyugdíjas a színész? Talán akkor, amikor a nyugdíját kezdik folyósítani, de lehet, hogy már vannak, akik harmincévesen is nyugdíjasok és úgy ülnek fel egy lóra, mint az egyszeri színész, aki piszokul nagy vehemenciával ugrott rá — aztán átesett a ló másik oldalára. Miközben beszélt, eszembe jutott néhány szerepe és az is, hogy Bugár Béla a nyugdíjba vonulása után is játszott még, csak a lábai mondták fel a szolgálatot. — Hogy szolgál a lábad? — A lábamat megműtötték, az volt a kérdés, hogyha nem vállalom, akkor többé soha nem léphetek színpadra, esetleg tolókocsiban tudok csak majd mozogni. A műtét sikerült, a lábak szót fogadnak! Bugár Béla nagyon közvetlen ember, mintha öröktől ismernénk egymást. Először bővebben az ötvenes évek végén Tibor barátom és osztálytársam mesélt róla, aki szintén pozsonyeperjesi születésű. Azóta megtekintettem majdnem minden darabot, amelyben színpadra lépett. Az idő múlásával a legmarkánsabb szerepei maradtak meg bennem, ilyenek az Eddie Carbone, Szakhmáry Zoltán, Korponay János, Gajev és mások. Ám sok-sok más, talán a felsoroltaknál még jelentősebb vagy népszerűbb szerepe a magyar színházunkat szerető közönség szívében is megmaradt. — A legsikeresebb darab, amelyben játszottál? — kérdeztem és vártam, hogy gondolkodni fog. — A "Klapka" ősbemutatója a Bástya Színházban. Ennyi szereplőt és közreműködőt, zenekart, énekkart, és tegyük hozzá nézőt magyar előadáson még nem láttam. Boráros Imre feledhetetlen játéka, de a statisztéria működtetése, a lovasok és minden; Beke Sándor rendezőnek és Kiss Péntek József segédrendezőnek nem kis energiájába került. Nekem is volt egy kis szerepem, a török követet játszottam. A válaszom tehát egyértelmű: a legsikeresebb darab, amelyben játszottam, egy kevésbé ismert szerző, Mészáros László: Klapka című drámája, vagy ahogyan mások is nevezték "históriás játéka" volt. Felejthetetlen emlék marad. — Hogyan telnek a hétköznapok? — Több idő marad olvasásra és most már tévézésre is, de a legszívesebben a kertünkben tartózkodom. Nagyon büszke vagyok a saját termesztésű paprikára, paradicsomra, uborkára és mindenre, ami ott megterem. A néhány szőlőtőke külön öröm, mert aki nem tudja, elmondom, hogy a szőlővel beszélgetni lehet és kell: metszés közben, művelés közben. — Láttad, olvastad a kék lexikont: Ki kicsoda Kassától—Prágáig ? — Nem, még nem olvastam. Már megjelent, hol lehet megvásárolni? Egy pillanatig gondolkodtam, de aztán nem mondtam el Bugár Bélának, hogy róla csak kerek huszonhárom sort tudott a szerző, míg saját gyermekéről kereken tíz sorral többet közöl. Igaz, a sajátunkat jobban ismerjük, de erről nem óhajtok vitát kezdeményezni. Maradjunk meg annál, hogy Bugár Béla markáns egyénisége a szlovákiai magyar színjátszásnak, amelynek a korszaka még nem zárult le, hanem épül, fejlődik a színjátszás törvényei szerint. Olyan művészetről van szó, amelynek "halhatatlanságában" hinnünk és bíznunk kell! Kucman Etával.. MOTKSIKY ÁRPÁD