A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-08-27 / 35. szám
GONDOLKODÓ TÉNYEK ÉS ADATOK a magyarországi szlovákokról III. A Magyarországon maradtak azonosságtudatát sajnálatos módon nem erősítették (s lényegében ma sem erősítik) az anyaországbeliek sem. Mint Štefan Šutaj, az SZTA Kassai Társadalomtudományi Kutatóintézetének munkatársa az említett békéscsabai tanácskozáson kifejtette, a második világháború után a szlovák politika egyik célja — a szlovákiai magyarok számarányának csökkentése mellett — az volt, hogy minél több külföldön élő szlovák települjön haza, ezért nemcsak Magyarországon fejtettek ki nagyszabású propagandát, hanem Romániában és Jugoszláviában, sőt a tengerentúlon is (a magyarországiakon kívül kb. 15—20 000 külföldi szlovák tért haza). A lakosságcsere lezárulásával a szlovák politika lényegében elvesztette érdeklődését a magyarországi szlovákok iránt. A kommunista pártok elfogadták azt az elvet, hogy a kisebbségi kérdés az adott ország belügye, a CSKP KB is csak 1958-ban foglalkozott a magyarországi szlovákok helyzetével, mégpedig pozitív értelemben. A szlovák társadalom napjainkban is felemásan viszonyul a magyarországi szlováksághoz, nem ritka a bíráló hang sem: az anyaországbeliek általában azt vetik a szemükre, hogy egymás között is magyarul beszélnek, s a fiatalok gyengén vagy egyáltalán nem beszélik őseik anyanyelvét. Ezt a nézetet jól példázza Ivan Hudec szlovák író cikke, mely a Slovenské ľudové noviny (a Matica slovenská hetilapja) ezóvi 22. számában jelent meg Dolnozemské reflexie címmel. A cikkíró szerint a normális szlovák—magyar viszony kialakításához közvetlen kapcsolatokra van szükség, "melyeket nem terhel a nemzetiségi kisebbségek sokszor hamisan és haszonlesőn zavaró közvetítése, ideértve az ún. magyarországi szlovák kisebbséget is (már csak a Magyarországon élt szlovákok leszármazottairól van szó)". A természetes beolvadást elősegítő tényezők mellett hatott az állam asszimilációs politikája is, mely főleg az oktatásügyben, az egyházi életben és a közigazgatásban érvényesült a múlt század negyvenes éveitől kezdve. A szlovák településeken általában felekezeti iskolák működtek, ezekben a magyart mint tantárgyat csak az 1844/2-es törvénycikkely alapján vezették be. A trianoni Magyarországon maradt szlovákságnak nem volt egyetlen teljesen szlovák nyelvű iskolája sem, '48-ban az első három osztályban írás-olvasást és vallástant oktatták szlovákul, a felsőbb osztályokban a szlovákot szükség szerint mint idegen nyelvet tanították. Az állami iskolákban a magyart preferálták, a nyelv megtartását elsősorban az evangélikus felekezeti iskolák biztosították. Az evangélikus egyházban a szlovák nyelv használata tovább fennmaradt, mint a katolikusban. Raffay Sándor rendeletére 1925-ben vezetik be a kötelező magyar nyelvű istentiszteletet (I. Tóth: Pomadárčovanie a jeho vplyv medzi madárskými Slovákmi 1918—1944; In: Slovensko-madárské vzťahy v 20. storočí. 1992). A szlovák jellegű településeken — pl. Békéscsabán vagy Tótkomlóson a helyi közigazgatás nyelve a múlt század közepéig lényegében a szlovák volt; Békéscsabán a hivatalos iratok kétnyelvűségét 1839-ben vezették be, a meghatározóvá azonban csakhamar a magyar vált, kétnyelvű szövegek esetében eredetinek a magyar változat számított (minderről Mária Žiláková beszélt előadásában). A szlovák kulturális intézmények tárgyalási nyelve a szlovák volt; századunk harmincas éveiben született az a rendelet, mely szerint az olvasókörök és egyéb kulturális intézmények jegyzőkönyveit magyarul kellett vezetni, hogy értse az illetékes szolgabíró is. Ugyanebben az időben folyt a területi átszervezés is; ennek során a tanyákat (az alföldi szlovákok nagy része tanyán élt és gazdálkodott) magyar többségű falvakhoz csatolták. A két világháború között jelentős volt a névmagyarosítás is, főleg a közalkalmazottak irányában fogalmazódott meg ilyen igény. A második világháború után, de főleg a Kádár-korszakban az ún. puha asszimiláció volt a jellemző. A nemzetiségi kérdést — mint a szovjet tömb többi államában is — megoldottnak tekintették. A hatalom nem hozott ugyan kimondottan kisebbségellenes intézkedéseket, de semmit sem tett annak érdekében, hogy a fentebb már vázolt társadalmi folyamatok asszimiláló hatását ellensúlyozza, megelégedett bizonyos látszatintézkedésekkel (pt. kétnyelvű táblák, a nemzetiségi szövetségek és folklórcsoportok támogatása stb.). A hatvanas években megtorpant a szlovák iskolahálózat kiépítése is, a nálunk is ismert indoklással (a továbbtanulás elősegítése) fokozatosan bevezették egyes tantárgyak magyar nyelven való oktatását. Szlovák iskolarendszerről ma sem beszélhetünk, hiszen csak öt általános iskola és két gimnázium működik, de ezek az ún. szlovák iskolák sem teljesen szlovák tannyelvűek. Az utóbbi időben ugyan egyre több általános iskolában kezdik bevezetni a szlovák nyelvnek választható tantárgyként való oktatását (kb. 70 helyen oktatják a szlovákot), ez azonban számos nehézségbe ütközik: például a gyerekeknek hiányos a nyelvtudásuk, kevés a szakképzett, szlovákul jól beszélő tanerő; a szülők nem látják értelmét a szlovák nyelv tanításának, inkább más idegen nyelvet helyeznek előtérbe stb. Ez bizonyos szempontból érthető is, hiszen Magyarországon az említett okok miatt a szlovák nyelv szinte teljesen elvesztette kommunikatív funkcióját; leginkább még a helyi nyelvjárás él, az is főleg a családban, esetleg ha a település nyelvhasználati tradíciói olyanok, a faluközösségben. A fiatal az iskolában hiába sajátítja el a művelt köznyelvet, alig létezik olyan beszédhelyzet, ahol nyelvtudását kamatoztathatná. A felsorolt problémák megoldásához a magyarországi szlovákok újabban az anyaországtól is kapnak segítséget, pl. az egyik iskolában nyelvi laboratóriumot szereltek fel, bővültek a gyerekek szlovákiai táboroztatásának lehetőségei, több helyütt szlovákiai vendégtanárok működnek stb. A nyelvismeret elmélyítése szempontjából fontos szerepe van a tömegkommunikációnak is. Magyarországon egy szlovák hetilap jelenik meg, a Ľudové noviny; néhány településen helyi kiadványok is vannak, ilyen például a békéscsabai Čabiansky kalendár. Ettől az évtől a tótkomlósi helyi lap egyoldalas szlovák melléklettel (Komlóšsky mesačník) bővült. A Kossuth Rádió az utrarövidhullámon délutánonként félórás szlovák műsort sugároz, a TV 2-n pedig szombatonként van 25 perces televízióadás. Az Alföldön nem fogható a szlovák televízió adása, ezért a magyarországi szlovákok már régóta kérik egy adó- vagy átjátszóállomás létesítését. Egy nemzetiség helyzetére nemcsak a hivatalos politika van kihatással, hanem az is, hogy a többségi nemzet milyen módon viszonyul hozzá. A magyar társadalom a múlt században is inkább közömbösen, mint ellenségesen tekintett a szlovákságra; az első, majd még inkább a második világháború után pedig kis számarányuk és előrehaladott asszimilációjuk miatt kikerültek a közérdeklődésből. A mai magyar társadalom keveset tud a magyarországi szlovákokról, s ez a megállapítás a jövendő értelmiségre is érvényes. A békéscsabai szimpozionon Polányi Imre számolt be azoknak a felméréseknek az eredményeiről, melyet pécsi főiskolások és egyetemisták körében végeztek a múlt évben. Mivel ezen a területen nem élnek szlovákok, a megkérdezett fiataloknak nincs közvetlen érintkezésen alapuló tapasztalatuk velük kapcsolatban; információkat róluk elsősorban a tömegtájékoztató eszközökből szerezhetnek, ezek viszont — elsősorban a bősi erőmű miatt — nemritkán negatív képet rajzolnak Szlovákiáról. Mindezek ellenére a megkérdezett fiatalokban nem élnek előítéletek a szlovákokkal szemben, sőt: a válaszadók a németek után a szlovákokat (és a horvátokat) tartják a legszimpatikusabbnak a felsorolt nemzetek között; általában pozitív tulajdonságokkal (szorgalmas, törekvő, családszerető) jellemzik őket. Végül nézzünk néhány olyan adatot, mellyel tovább árnyalható és pontosítható a magyarországi szlovákságról rajzolt kép. A rendszerváltás után lehetővé vált a társközségek önállósulása; az önállósult nemzetiségi községekben megnőtt a szlovák származású önkormányzati képviselők és polgármesterek száma. Magasabb szinten a szlovákok politikai képviselete — akár a többi nemzetiségé — minimális. Az egyetlen szlovák parlamenti képviselő Mária Jakabová (Szocialista Párt), a Magyarországi Szlovákok Szövetségének volt elnöke. Ez a szövetség egyébként a legnagyobb szlovák szervezet, kb. 5000 tagja van; az utóbbi években további alternatív szervezetek alakultak, ezek taglétszáma azonban jóval alacsonyabb. A gazdasági helyzet romlásának következtében csökkent a kulturális intézményekre fordított állami támogatás is, ez a nemzetiségeket is érintette. A központi szlovák táncegyüttes és folklórszövetség, a Prameň tavaly hárommillió forint támogatást kapott, idén viszont már csak egymillióra számíthat. Létrejött viszont a nemzeti és etnikai kisebbségek alapítványa, mely ebben az évben 100 millió forint állami költségvetési támogatással működik. A kuratórium az első félévben pályázat alapján 830 000 Ft. támogatást nyújtott különböző szlovák személyeknek és szervezeteknek. Egy közösség történelmét, gondjait néhány oldalban összefoglalni nagyon nehéz. Úgy vélem azonban, e szükségképpen vázlatos írás is segített abban, hogy olvasóink jobban megismerjék a magyarországi szlovákságot. Láthattuk, a kisebbségi létből eredő problémáik sok esetben a mieinkhez hasonlóak; a két közösség helyzetének összevetésekor azonban a különbségeket is figyelembe kell venni, ezek pedig nem elhanyagolhatóak. SZABÓMIHÁLY GIZELLA 4 A HÉT
