A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-08-20 / 34. szám
EGTAJAK csárdába — kéri a bíró, aki kezdi érezni, hogy őszül a haja. Mihály biztatja: — Mingyár odaérek. Mert hiszen nincsen is messze tőlünk a csárda. Nem vetek neki félórát, hogy ott vagyok. Ugyan volna rövidebb útja is a szőlőkön át, de én nem mék arra, hogy énrám valaki rám kiáltson, hogy mit taposom a földjit? Énrám ne kiabáljon senki! — Hát majd kiabálok én! — kiáltja a bíró. — Hányszor mondjam még, hogy az esetről beszéljen? — Most az következik — véli Mihály. — Hát én mék a csárdába, mint célszerű szegény ember, mert két hatost adott a feleségem italra, mert én azt tartom világéletemben, hogy pénzben, kamrában az asszony parancsoljon. Áldott jó lélek az én feleségem, én bele vagyok győződve abba, hogy ha ezt az egész kerek világot összejárom, hogy térdig elkopik a lábam, hozzá foghatót még... A bíró fölugrik a székből: — Hallja! — dörög Mihályra. — Ha azonnal be nem ér kend a csárdába, lecsukatom kendet. Azonnal nyisson kend be az ajtón, aztán azt mondja el röviden, hogy ott mit látott! Mihály kissé meglapul a mérgesség láttára, minélfogva a jobb lábát visszavonja s a balt teszi előbbre. Szükséges olykor a helyzet változtatása. Hallgat. — Nyisson hál be! — parancsolja a bíró és kétségbeesetten néz Mihályra. Kisvártatva mondja Mihály: — Benyithatok, ha így szól a parancs. Mert a befél, befél. Ez így volt negyvenhatnál is a kapitány úr Udvarnoky alatt. Ott nem volt ellenszólás semmi De még annyi se, mint a minutá minutája. Mert az, kérem alássan, igazságos ember volt, mert ami igaz, az igaz, mert én mindig ahhoz tartottam magamat, hogy amit meg kell adni, azt meg kell. — Hát nem nyit be kend? — dörög megint a bíró. Mihály komoly intelmet s felvilágosítást intéz a bíróhoz: — Nem kell benyitni azt az ajtót, amelyik úgy is nyitva van. Szeptemberbe vagy októberbe, mert mondom, hogy a fecskék már elmentek, de a gólyák még nem, mert úri madár a fees... — Hát menjen be a küszöbön — kéri a bíró és önmagában halkan megfogadja, hogy a fiát soha bírónak nem neveli. Inkább legyen kazánfűtő. — Bemehetek — mondja Mihály egyszerűen és sok jóakarattal. — No — könnyebbül meg a bíró. — Mondja most már azt, hogy mit látott, mit hallott, mi történt? — Hát, — mondja Mihály — látni eleinte nem láttam semmit, mert mikor az ember úgy a napvilágosságról bemén, káprázik a szeme Az én szemem ugyan nem hibás, ugyan voltam valamikor trahómás is, de abból is kigyógyult a szemem, pedig kékkövet rakott rá a külkerületi területi doktor... A bíró könyörög. — De hát mi történt? — Az történt — jelenti Mihály —, hogy amint belépek a küszöbön, aztán éppen köszönni akarok az ócskább kalapommal, mert mindenki olyan kalappal köszön, amilyen van, a szegénység nem csúfság, csak szomorúság, mert az is bolond ember, aki szebben táncol, mint ahogy tud, kérem alássan az egész tisztelt társaságot, mert azért, hogy én célszerű szegény ember vagyok, éppen csak kicsibe múlt, hogy a gőztörvényhatósági bizottságba... — Csakugyan börtönbüntetés lesz a vége, — fakadt ki a bíró — ha azonnal meg nem mondja, hogy mi történt! Legyintett Mihály a kezével. Ez annyit jelent, hogy csak nyugalom, lassan érünk messzire, továbbá sohasem volt jó az a nagy sietség. — Mi történt? — kérdezi Mihály s azonnal ad is a kérdésre feleletet: az történt, hogy mindjárt a mellemhez csapódott egy kutyaijesztős üveg. — Micsoda üveg? — Kutyaijesztős üveg. — Hát az már megint micsoda? — Jaj — neveti Mihály —, hát a szódásüveget nevezik így. Mert úgy semmivel sem lehet megijeszteni a kutyát, mint ha ebbül a fejre spriccülnek. Az ám. Egyszer velem volt az én kutyám a csárdában, mert borzasztó gazdás, aztán ahogy az asztal alatt pihent, mert a kutya boros helyen leginkább az asztal alá húzódik, ahol rá nem hághatnak. — De arról beszéljen, hogy mi volt, mikor a szódásüveg maqához repült? Mihály lenéz a lábafejére, viszszavonja s megint a másikat teszi elő. Komolyan mondja: — Kérem az nekem föltűnt. — Föltűnt? — Föl. Hát ha az emberhez vágnak egy kutyaijesztőt, az föltűnik. Még az se tűnjön föl? — kérdi sértődötten Mihály. — Aztán akkor mit csinált? — Semmit. Tudtam, hogy nem nekem szólt, hanem úgy gondoltam, hogy valószínűleg alighanem valami tévedés van a dologban. — No jó, — türtőzteti magát a bíró — idáig csak eljutottunk valahogy. Most mán azt mondja meg, hogy miként történt a verekedés? — Melyik verekedés? — kérdezi csodálkozva Mihály. — Hát a bicskázás, no? — Jaj, kérem szépen, — feleli Mihály — hiszen az nem a korcsmaszobába történt, hanem az udvaron Nem voltam én ott jelenleg, kérem alássan, mert én az ilyen surbankó kölykök telektálózására nemigen szoktam ügyeletet fordítani... Csótó László: Halászlegény (fehér tus)-----------------------------------------------------------------------------Szabó Lőrinc Hajnali rigók Hajnali négykor bekiabáltak, ahogy a torkukon kifért, (bár az ablak alatt a fáknak zöld korcsmáiba még alig ért, még nem is ért új fénye a napnak) s mint a bolondok, úgy kacagtak, kurjongattak az ablak alatt vad vígadozásban a kerti rigók. Hajnali négykor e szárnyas égi korhelyek dala vert ma fel. Micsoda hangok csetepatéi! Füttyök, sípok, ezer meg ezer! Bosszantott ez a csibészlárma, de a szívem nemsokára együtt dalolt, egy nótára vert veletek, buta sárgarigók. S mintha én volnék a hajnal, mintha én volnék a kert, úgy megteltem e friss zsivajjal, úgy telezengett az irigyelt állati jókedv bölcsessége, hogy valami könnyű égbe, földöntúli békességbe vittek, emeltek a földi rigók. Hajnali négytől harsogott a korhelynóta az ablak alatt; úgy zengett az a dal, hogy azóta nélküle is csupa fütty a nap; csupa fütty, pedig elhallgattak s reggelre emlék maradt csak, hogy milyen éktelenül mulattak a hajnali kertben a sárgarigók. A HÉT 13
