A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-08-20 / 34. szám
MINERVA A barlangon mélyén A kíváncsi természetű Petőfi Sándorunk alámerült az aggteleki cseppkőbarlang mélyébe. Mindezekről Útirajzok című naplójában olvashatunk, és nyomon követhetjük Petőfi gömöri utazásait. A dolog úgy adódott, hogy az örök vándor 1845 április első napján vágott neki a gömöri útnak, közbeiktatván más felvidéki tájakat, városokat is... De szóljon Petőfi: "Három napot valék teendő Rozsnyón. A másikat az Aggtelek megnézésére használtam, melly ide — a rossz ut miatt — öt órányira esik... Aggtelek felé Pelsőcig hosszú keskeny völgyön keresztül visz az ut; ha ezt a hosszú, keskeny s a rozsnyói kerek völgyet valamivel telelatogatok tolkarcoljak neveiket Bevestem hát nagy betűkkel én is a nevemet — Talán el sem lehet olvasni? — kérdezém, csak azért, hogy odanézzen és bámuljon. — Oh, igen, felelt ő, el lehet: Petőfi... de, irgalmatosságos egek! ezt olly hidegvérrel, olly minden tiszteletérzés, olly minden meglepetés nélkül mondta ki, mintha ez állt volna ott: Kíribica Istók vagy Sujánszky vagy Badacsonyi vagy nem tudom mi?" Talán az utóbbi epizód miatt, a fiatal rektor bárdolatlansága kapcsán Petőfi nem tért vissza az aggteleki cseppkőbarlangban támadt érzelmeihez . öntenek, egy óriási bunkosbot alakulna... Aggtelekre érvén, vezetőt hivattam, s fáklyákkal ellátva magunkat, elindulánk a barlangba, mellyet Bardlának neveznek ottan, s melly mindjárt a falu mellett van. A kálvinista rector künn ácsorgott a ház előtt, vezetőm meghívására ő is hozzánk szegődött. Bementünk. Oh, ti szűkkeblű emberek, kik mindenben, örökké szabályokat kerestek és állittok, jertek ide és boruljatok térdre a szabálytalanság remeke előtti... Mint említém a falubeli rector is velünk járt. Ezt a fiatal embert meglepem, gondoltam, a barlang belső végéhez érve, hol a Petőfi előtt járt mar koito az aggteleki barlangban. Csokonai Vitéz Mihály. Az évezredes csodák láttán édesanyjához írott levelében az alábbiakat írta: "Elindultunk tehát az első ágon és találtunk csepegő kövekre és az azokból épült künb-különféle oszlopokra, omladékokra. Példának okáért láttunk egy cifra zsidóoltárt, azután pápista kórust, melyre fel is mentünk, orgonát, barátot, királyi széket, oszlopos palotákat stb. melyek szépsége és figurája a mesterség remekeivel truccol. Találtunk a barlang fenekén sok ezer ember- és baromcsontokat, melyek a háborús időkban odafutottak és rejtezett szerencsétleneknek csontjaik..." A barlangot leginkább a tudomány szemszogeooi vizsgaitax laian az első jeles kutatója Raisz Keresztély volt, aki a barlang belső termeibe hatolt, és az “alvilági patakot" Styxnek nevezte el. Raisz, mérnök ember lévén pontos munkát végzett, a barlangról szóló munkáját Bécsben adta ki 1801-ben. Vass Imre, 1825-ben újabb felfedezéseket tett a barlangkutatók asztalára, kimondta, hogy a barlang a Styx folyásával ellentétben bizony Hosszúszó felé nyúlik. Végül a vízen átgázolva megtalálta a barlang Jósvafő felé vezető folytatását is. Száz év múlva Vass Imre után, 1926-ban fölfedezték a Domica barlangrendszert, amelyet aztán a Csehszlovák Állam hamarosan a közönség számára is hozzáférhetővé tett Századunk jeles barlangkutatója Kessler Hubert volt. Vass Imre feljegyzései alapján belevágott a barlang “nagy problémájának" megoldásába Vagyis a Styx-patak eredetének, azaz a Domicával való összefüggés titkainak felderítésére vállalkozott A kutatómunka utolsó métereit imigyen ecsetelte: “Már meglehetősen kétségbeejtő volt a helyzetünk, amikor a boltozat legnagyobb megkönnyebbülésemre emelkedett, és ki tudtam egyenesedni Lámpám fénye a sziklafalra vetődött és valamit megvilágított, ami egyszerre kárpótolt minden küszködésért — Megvanl — ordítom Sandriknak. akinek a feje néhány méterrel mögöttem prüszkölve bukkant fel a vízből. — Mi van meg? Nem látok semmit! Megvárom, míg mellém ér, és rámutatok a falra: Nazdar! Lebe wohl! Schuster, Makovický, 1930 Vili. 20. Domica. Idáig sikerült a csehszlovák és német kutatóknak jönniük " Végül megvalósult Kessler Hubert álma és vágya, hozzáláttak a villanyhálózat, a világítás barlangba való elhelyezéséhez így írt az akkor oly rendkívüli fontosságnak tartott eseményről. "A reflektorok elhelyezése nagyszerűen sikerült és a hatás lépésről lépésre fokozódott, míg végül az utolsó teremben, a Paradicsom csepköerdejében tetőfokát érte el. Amit az áldott villanyfény itt szemünk elé tárt, azt leírni nem lehet, azt látni kell!” Igen, a villanyvilágítás, a reflektorok hatása varázslatossá, szinte színpadiassá, tündéri álomvilággá varázsolja a cseppkövek színeit. Ám a barlangászok ma már tudják, hogy a külső hatások: szennyeződések, beszivárgások mellett a legnagyobb gondot a villanyfény okozza. A mesterséges fény hatása a primitívebb növényzet bölcsője lehet. A különböző mohák belepik a cseppköveket, amit a tudomány manapság "lámpaflórának" nevez Egyetlen módon védekezhetünk ellene, mégpedig a fényforrások erejének és idejének csökkentésével. A barlangok mélyén, a hűs karsztvizű patakok medrében, az örök sötétségében is van élet. A barlangok egysejtűi, örvényférgei lappangva, kitartással várnak a kedvezőbb körülményekre, amit a hosszan tartó világítás, a parányi felmelegedés, hőmérsékletingadozás is elősegíthet. A kiváló biológus Dudich Endre már több mint fél évszázaddal ezelőtt kimutatta, hogy a barlangok mélyén 270 különböző, részben teljesen vak állatfajta a legmostohább életkörülmények között is fenntarthatja életét. Motesiky Árpád 14 A HÉT
