A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)

1993-08-13 / 33. szám

Lent: Rigó úr

stniccfarmja

Strucctol komit a gyűjteménybe (Pásztor Marika és Huszár Jolán tanító néni)

Július elején tomboló kánikulában érkeztem a Galánta melletti Nagyfödémesre, ahol a VI. Nagyfödémesi Művelődési Táborban kellett előadást tartanom a vadászatról, vadászólményeimről és a vadászirodalomról. Bevallom, az invitálást szívesen elfogadtam, hiszen manapság oly kevés lehetőség és mód van rá, hogy az ember szemtől szembe találkozhasson olvasóival és azokkal, akiket a természet sorsa, azon belül a vadállomány és a vadászat is érdekel.

Az előadás napja szombatra esett,

és úgy tájékoztattak a szervezők, hogy a délelőttöm szabad, mivel az előadást délután kell megtartanom. Délelőtt tehát bőven akadt . főm a faluval ismerkednem, ahol, bevallom, akkor jártam először. A 4141 lakosú községből a legutóbbi népszámláláskor 3112 személy vallotta magát magyarnak. Tájékozódás közben megállapíthattam, hogy szorgos nép lakja a települést, a régi házak helyébe újak nőttek, némelyik emeletes és a házak környéke rendezett, utcái tiszták.

Valaki elárulta, hogy a falu legtehetősebb embere a diószegi illetőségű Rigó úr, versenyparipái vannak, de ami a legérdekesebb, struccokat is tenyészt, a struccmadarakat csodájára járnak megtekinteni az idegenek, mert a honiak már megszokták, a struccfarm ott van az iskola mögött...

Közben eszembe jutott, hogy a délutáni beszélgetésen nyilván szóba kerülnek majd a struccok is, a faluból való visszatérés után a velem hozott irodalomban nyomban a struccok nyomába eredtem.

Kiderült, hogy a strucc (Struthio camelus) a földünkön élő legnagyobb futómadár. A szárnyai elkorcsosodtak, repülni nem tud, de annál inkább megbízhatóak a lábai. Akár 50 km/óra sebességgel is képes futni, és veszély esetén majd négyméteres léptekkel tapos, menekül! Hazája, természetesen Afrika, ahol a szabadban csapatokba verődve ól.

Sajnos az Afrikát megjárt vadászaink és vadászíróink nem kísérték valami különleges figyelemmel az érdekes és nemes madarak életét. Széchenyi Zsigmond a Csui című

könyvében alig pár sort szentel a struccmadaraknak. Az elejtett öreg strucckakas történetét imigyen sommázza: "Farkát otthagytam, olyan kopott, mint valami molyrágta seprű."

Kittenberger Kálmán több könyvében is szót ejt a struccokról, de talán a legterjedelmesebben a "Vadász- és gyűjtőúton Kelet-Afrikában” című könyvében olvashatunk. Oldalakat szentel a sztyeppék ősi lakójának, "aki" (így, idézőjelben írja) kitűnő látásával jó szolgálatot tesz az antilop - és zebracsapatoknak.

Egy tóvhiedelem eloszlatása végett — mely szerint a strucc veszély esetén a homokba dugja fejét —, fontosnak vélem felidézni Kittenberger alábbi sorait:"... nem tudom, hogy honnan vette alapját és eredetét az a régi hiedelem, hogy az üldözött strucc úgy véli a közeledő veszélyt elkerülni, hogy a homokba dugja a fejét! Mikor a lelövendő struccok után jártam, nagyon sokszor kívántam, hogy a kiszemelt vén strucckakas tenné meg nekem azt a szívességet, és rejtené pár percre homokba a fejét. Sajnos, egyetlen üldözött strucckakas sem mutatta be nekem ezt a nevezetes STRUCC-SAJÁTOSSÁGOT."

A struccok tanulmányozása után hozzáláttam jegyzeteim átcsoportosításához, mivel Jógh Izabella asszonytól, a tábor vezetőjétől megtudtam, hogy Suba Imre mérnök, vágtornóa vadászgazda is segítségemre lesz, sőt egy fiatal erdőmérnök is jön Somorjáról, aki Csallóköz erdeiről beszél majd. Úgy döntöttem, hogy a vadászat múltjáról és fejlődéséről szólok, beszámolómat összekapcso lom a solymászattal, az ebtenyész-