A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-07-30 / 31. szám
FIGYELŐ A tanár úr... (Kolonban, Arany A. László emléktáblájának avatásán) A Szlovákiában fokozódó feszültségek közepette, amikor emberietlen, nacionalista módon megkérdőjelezik iskoláink, anyanyelvi oktatásunk létjogosultságát és fontosságát, a koloni községi hivatal, a Csemadok, az Anyanyelvi Társaság és a Nyitrai Pedagógiai Főiskola Hungarisztika Tanszéke szerény Arany A. László emlékünnepséget, emléktábla-avatást tartott. A rendezők soraiból nem maradt ki a Szlovákiai Magyar Politikai Foglyok és Deportáltak Szövetsége sem, nevükben Lipcsey Gyula, az egykori rabtárs és barát köszöntötte a jelenlevőket, méltatta Arany Adalbert László — akit maguk között Bercinek hívtak — emberi magatartását, méltóságát, amelyet a jáchymovi uránbányák megalázott rabjaként sem veszített el. A legnehezebb munkát bízták rá, az uránszurokérc szortírozásánál dolgozott, minden védőruha és kesztyű nélkül. Nemcsoda hát, hogy egészségi állapota a szabadulás után is csak romlott. A mozgalom — amelynek szervezője és vezető egyénisége volt — a Pozsonyban s Budapesten tanuló ifjúságot tömörítette, de csatlakoztak hozzájuk papok, tanárok, a szlovenszkói magyarság jelesei is. A mozgalom kiinduló bázisa Rozsnyón volt és Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség néven működött, ám a hatalom gyorsan lecsapott rájuk, 1949 elején felgöngyölték, a tagok rabláncra kerültek. Az ítélethozatalra 1949 szilveszterén került sor, a fővádlott Arany A. László volt, a legsúlyosabb büntetést, nyolc esztendőt kapott. A börtönben töltött évekről meghatottan és elszorult hangon a rabtárs, a hetvenesztendős Krausz Zoltán ezeket mondta: — A drótkerítéssel körülzárt fegyház kapubejáratánál volt egy fabarakk, abban volt elhelyezve az étterem és a borbély. Éppen pamacsoltam magam, amikor a kapuhoz érkezett egy rabszállító-autó. Az újonnan érkezett rabok a kapunál felsorakoztak, és közöttük ott állt vastag szemüvegével Berci... Nagyon meglepődött, amikor hozzámentem, és azt mondtam neki, hogy már nagyon régen vártuk. De nem ismert meg, mivel be volt pamacsolva az arcom... Bercit nem sorolták be a bányába, de annál embertelenebb munkát végzett, csak az akaraterő, a remény és az imádság tartotta benne a lelket. Egyetlen bűnük a jogtiprás elleni tiltakozásuk volt, amit az akkori hatalom államellenes cselekedetnek minősített. A kassai bíróság 1990-ben rehabilitálta az elítélteket, de sajnos közülük már sokan nem élnek, a halottak között van Arany A. László is... Arany A. László tudományos munkásságát és törekvéseit ketten is méltatták. Király Péter Budapestről a fiatal tudósra emlékezett a harmincas évek végéről, a negyvenes évek elejéről. Veres Ottó Magyarországról — több éven át a Nyitrai Pedagógiai Főiskola tanára volt — az alábbiakat mondta: — A szlovákiai magyar tudományosság adósa volt és adós marad azzal, hogy felkutassa példaképeit. Nagyon hosszú ideig Fábry Zoltán volt az egyetlen példakép, akihez fordulni lehetett, ha valami baj volt, akire hivatkozni lehetett, ha az iskolaügy bajban volt, ha az anyanyelvet akarták valamilyen módon korlátozni vagy betiltani. Úgy gondolom, hogy Arany Adalbert László lehet az a másik példakép, akihez a pedagógus fordul, és rajta keresztül a szülő, az anya, a nagyanya példaképet állíthat gyermeke, önmaga és mindenki más elé. Arany tanár úr vállalta a kisebbségi sorsot, a szlovenszkói magyar tudomány szervezését, pedig nyugodtan távozhatott volna Pozsonyból, hiszen szülőföldjét és Rozsnyót Magyarországhoz csatolták. Sajnos Arany tudományos pályája derékba tört, a háború, majd a börtön állította meg. Szabadulása után, 1955-ben sem tudott elhelyezkedni, a rehabilitálást nem kapta meg, hivatását örökre elvették tőle. Szellemi munkát ugyan végzett, hiszen a rozsnyói bányászmúzeum is sokat köszönhet neki, de nyelvészként már csak a halála előtti évben, a magyar nyelvészek kongresszusán tudott bemutatkozni egy rövidke előadással. 1967-ben meghalt. A korabeli lapok közül az Új Szóban Tóth Ferenc: Emlékezés dr. Arany A. Lászlóra — búcsúztatta, majd 1968-ban az Irodalmi Szemle 1. számában Sima Ferenc: Megemlékezés Arany A. Lászlóról méltatta tudományos munkásságát. Dr. Turczel Lajos a Tanulmányok és emlékezések című könyvében (Madách 1987) tesz említést: "A falusi magyarság körében néprajzi gyűjtéseket is végeztek, és ezek anyagából két könyv meg is jelent (Arany A. László: A szlovákiai magyarság néprajza, 1941; Putz Éva: A kolonyi lagzi, 1943)." A fenti sorok egyébként még napvilágot láttak az 1988-ban kiadott (Madách Kiadó) Csehszlovákiai Magyar esszéírók 1948—1988 című kötetben is. Arany A. László nevével többszörösen és munkásságával elmélyültebben Putz Éva: A kolonyi lagzi című könyvének utószavában találkozhatunk, ami nem véletlen, hiszen az összefoglalót a koloni illetőségű Sándor Eleonóra írta körültekintéssel. Arany A. László mondhatnánk főműve: Kolon nyelvjárásának fonológiai rendszere (1944) a háborús zűrzavarban mindössze negyven példányban került ki a nyomdából. Sajnos mintha a föld nyelte volna el a köteteket. Veres tanár úr szerint sem a nyitrai főiskolán, sem a Komenský Egyetemen nem lelhető fel egyetlen kötet sem. Csupán Budapesten, az MTA könyvtárában őriznek egyetlen példányt. A könyv újonnani kiadása időszerű lenne, hogy ne csak az amerikaiak dicsekedhessenek a könyvvel, mivel Amerikában, mint köztudott angol nyelven megjelent... Az emléktábla-avatás ünnepségéhez tartozott a gimesi iskolások, népviseletbe öltözött lányok szép éneke, a hazai asszonykórus műsora. Budai Anna szavalata, és két szép Kodolányi verssel köszöntötte a jelenlévőket a rozsnyói vendég Krauszné Mihályi Mária. Koszorút helyeztek el a tudós emléktáblájánál volt tanítványai — Balkó István, a falu polgármestere, valamint Fazekas József, Sándor János és Fülöp Vince. A délutáni emlékülést dr. Alabán Ferenc docens nyitotta meg, előadást tartott Szabómihály Gizella: Arany A. László kétnyelvűség-koncepciója a mai tudomány törekvései címmel. Utána Király Péter, Vörös Ottó, Teleki Tiborné, Krausz Zoltán és Ambrus Ferenc előadása következett. Utolsóként Sándor Anna: A koloni nyelvjárás változásai Arany A. László gyűjtése óta címmel tartotta meg előadását, amelyből megtudtuk, hogy a háború utáni években több mint százötvenen szereztek középiskolai végzettséget, és húsznál több a főiskolai műveltségű emberek száma Kolonban. Lényegében a fő-, illetve középiskolát végzettek a köznyelvet beszélik, de odahaza, családi vagy baráti körben a koloni nyelvjárás dominál. így vannak ezzel azok is, akik nem Kolonban, hanem távolabb, akár a Csallóközben éljenek, de a szülőházban megtanult anyanyelvet sosem felejtik el... A bensőséges Arany A. László emlékünnepséget figyelemmel kísérte Sterczel Elemér, aki jelenleg az Esterházy János emlékbizottság elnöki tisztségét tölti be Budapesten, és örömmel nyilatkozta, hogy a Zoboralján a magyar nép kegyelettel emlékezik nagyjaira, a tudományok művelőjére, Arany A. Lászlóra és a politikus főnemesre Esterházy János grófra. Motesiky Árpád A U CT
