A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-01-15 / 3. szám
hírmondó POMOGÁTS BÉLA előadása Pozsonyban Mindössze tizenketten voltak kiváncsiak arra az előadásra, amelyet Pomogáts Béla magyarországi irodalomtörténész tartott Pozsonyban, 1992. december 17-én a Szlovák írószervezetek Társulása épületében. Pedig A magyar irodalom és hátúra egysége című előadás azf a szemléletváltozást mutatta, amely nemcsak a politikai, hanem az irodalmi életben is történik Magyarországon. Éppen ezért szinte érthetetlen, mennyire közömbösek a hazai magyar írók az őket is érintő probléma iránt. Persze az is lehetséges, hogy a Csehszlovákiai Magyar írók Társasága által szervezett rendezvényen, melyre munkaidőben került sor, az érintettek munkahelyi elfoglaltságuk miatt nem vehettek részt, hiszen elmúlt már az az idő, amikor mindenféle következmények nélkül hiányozhatott valaki a munkahelyéről. De visszatérve az előadásra, elmondható, hogy azok, akik nem vettek részt rajta, csak sajnálhatják, mert rendkívül igényes, érdekes és kimerítő előadást hallhattunk. Pomogáts Béla természetesen elsősorban a címben felvázolt témát fejtette ki, de szólt a kettős kötődésről, és történeti áttekintést is nyújtott az európai nemzetfogalmak különböző felfogásairól. Európában kétféle nemzetfogalom uralkodik. Az első a francia felvilágosodáshoz fűződik, amikor a nemzetet az állammal azonosították; ezt két évszázaddal ezelőtt a francia politika keresztül is vitte. A másik nézet a német felvilágosodáshoz és romantikához, név szerint pedig Herderhez kötődik. E szerint az elmélet szerint a német kultúrnemzethez tartozik minden németül író ember, függetlenül attól, hogy milyen országnak a polgára. Itt tehát a nyelvi és a kulturális kritériumok az alapvetőek. Magyarországon egészen 1867-ig a német szemlélet uralkodott, de a kiegyezés után a francia nemzetállam szemléletét vették alapul. Pomogáts Béla szerint Közép-Európa államaiban alkalmazhatatlan a francia nemzetállam szemlélete, hiszen mifelénk nem húzhatók etnikai határok. Itt a XIX. századi kulturális nemzetfogalmat kell alapul venni. Ezek szerint tehát a magyar irodalom és kultúra a kulturális értelemben felfogott magyarok kultúrája. Pomogáts Béla kimerítő előadására a csekély számú hallgatóság élénken reagált, de a hozzászólások inkább kiegészítések voltak, s nem az előadó szemléletmódját vitatták. (nielaj) Fotó: Prikler László Jól áll neki a halál... Ezzel a meghökkentő címmel mutatták be nemrégiben a mozikban Robert Zemeckis új filmjét, akit a hazai közönség főként a Vissza a jövőbe (Back To The Future, 1985, 1986, 1990) rendezőjeként ismer. Zemeckis új filmjében sem titkolja mélységes vonzalmát a fekete humorhoz, sőt, ezúttal olyan emberekről forgatott fekete komédiát, akik minden áron fiatalok akarnak maradni. Madeline Ashton (Meryl Streep), a hollywoodi színésznő, akinek ugyan már a szépsége és a csillaga is leáldozóban van, lecsapja régi barátnője, Helen Sharp (Goldie Hawn) kezéről annak jegyesét. A szerencsétlen plasztikai sebész, Ernest Menvill (Bruce Willis) tönkrement házasságában az alkoholhoz menekül, és már csak arra képes, hogy halottasházakban végezzen szépségkorrekciókat. Helen, hogy vetélytársának visszaüssön, könyvet ad ki a szépségről, és — csodák csodája — ő maga is megfiatalodik, megszépül. Az állandóan rivalizáló nők között — csapdában vergődve — található a szerencsétlen Menvill doktor. Ernest Menvill valamikor mind a két nőt szerette, Helen a jegyese volt, aztán mégis Madeline-t vette feleségül, most pedig egy nagy titok köti össze őket — a fiatalság elixírje. — A film olyan emberekről szól, akik tévednek. De hiszen mindannyian tévedünk. Minél inkább szeretném visszaszerezni a régi szépségemet, annál több "őrültséget" követek el... Amikor felkértek a szerepre, nem nagyon örültem, hogy komédiáról van szó, valami tartalmasabbat akartam. De jónak találtam a történetet, úgyhogy elfogadtam a szerepet — nyilatkozta Meryl Streep. Goldie Hawn — saját bevallása szerint — szereti ezt a filmet, mert éppen megfelel belső optimizmusának. Pedig nagyon is valószínű, hogy a "fekete" és kemény jelenetek miatt egyáltalán nem hat optimistán. Bruce Willisre, az akciófilmek hősére alig lehet ráismerni (és felismerni) a filmben. A parádés szereposztás ellenére ő az, aki "viszi a filmet". Kitűnően alakítja a két nő között vergődő, gyenge jellemű, ügyefogyott Menvill doktort. A speciális effektusokkal (a szereplők átváltozása) teletűzdelt film csaknem kétmillióval lépte túl a négymillióra tervezett költségvetést — sokba került például az a trükk, amikor Goldie Hawnnak "kipárnázott" öltönyében azt a hatást kellett keltenie, hogy legalább 100 kilót nyom. A távvezérlésű nyolc bábu sem volt olcsó mulatság — ók "szerepeltek" a keményjelenetekben, ők estek le a lépcsőről, ók haltak meg a színésznők helyett. Goldie Hawn a forgatás befejezése után azt nyilatkozta, hogy "ez egy olyan nagy film, amelyet az emberek biztosan megnéznek, utána pedig elmennek kávézni". Meglehet, hogy önök is éppen így tettek, illetve tesznek, mert az bizonyos, hogy a rendező ebben a filmjében is sok mindent a nézők fantáziájára bízott... TOTH EDIT A HÉT 9
