A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-05-28 / 22. szám
HÍRMONDÓ A magyar tanítók énekkara Olaszországban A közép-olaszországi Loreto kegyhely. Közel hétszáz esztendős csamoktemplomában található az a "Santa casa" (Szent Ház), melyet a legenda szerint az angyalok vittek át Loretóba Palesztinából a XIII. században. Ez volt ama názáreti ház, amelyben Máriának megjelent Gábriel arkangyal, hogy meghirdesse Jézus születését. A Santa casa és a benne látható fekete arcú Madonna-szobor miatt a városka zarándokok és turisták kedvelt állomása. Ismert még azért is, mert színhelye egy rangos egyházi zenei fesztiválnak. Az idén 33. alkalommal került sor április közepén a hagyományos nemzetközi kórusfesztiválra. A négy olaszországi várost, továbbá Belgiumot, Libanont, Németországot, Oroszországot, Lettországot, Bulgáriát, Magyarországot, Lengyelországot és Horvátországot képviselő kórus között szerepelt a Szlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara (korábban CSMTKÉ). A magyar tanítók énekkara évek óta nem járt külföldön (Magyarországot kivéve) — különböző okok miatt. Pedig a "világjárás' tapasztalat- és önbizalomszerzéssel jár, s mondhatjuk, hogy így egyik feltétele a kórus fejlődésének. A loretói rendezvény nem verseny volt ugyan, mégis nemzetközi megmérettetés, hiszen viszonyítási alapul szolgált a 13 másik kórus. Ezért nagyon fontos volt a minél tökéletesebb felkészülés. Az énekkart rendkívüli módon sújtotta Vass Lajos halála. A szeretett karnagy csaknem három évtizeden át vezette sikerekre a kórust. Elvesztése miatt kétségessé vált a loretói részvétel is. A kritikus helyzetet megoldandó, az énekkar művészeti vezetősége a debreceni Tamási László karnagyot bízta meg a kórus vezetésével. A magyar tanítók énekkara általában havonta egyszer, péntek délutántól vasárnap délig próbál, hiszen tagjai Szlovákia különböző városaiból, falvaiból valók. A viszonylag ritka próbák nehezítik a tanulást, haladást, hiszen egy hónap elteltével az énekesek "kiesnek a ritmusból", s szinte elölről kell mindig kezdeni. Az olaszországi út azonban komoly felkészülést igényelt, ezért januártól körzeti próbákat is beiktattak, ami gyakorlatilag csaknem kéthetente vette igénybe a kórus tagjait. A fáradságnak, az önfeláldozásnak és természetesen a felkészítő karnagyoknak, Janda Ivánnak, Duka Zólyomi Emesének, Horváth Gézának és Stubendek Istvánnak köszönhetően az énekkar végül utazhatott. A szálláshely, egy szaleziánus kolostor csendjét mindennapos próbák bontották meg, hiszen az énekkar naponta (néha kétszer is) fellépett. A fellépések színhelye a Szent Ház és a városka színházterme volt. Az énekkar repertoárján szerepeltek az egyházi kórusirodalom jelentős képviselőinek művei, pl. Vittoria: Tenebrae factae sunt; Soler: Confitebor tibi domine; Monteverdi: Mise (részletek); Gasparini: Adoramus te Christe. Az énekkar művészeti vezetősége fontosnak tartotta azt is, hogy magyar szerzők művei is elhangozzanak (Vass Lajos 23. zsoltár, Kodály Zoltán Pange lingua, Vajda János Ave maris Stella című műve). Tamási László karnagyon kívül Janda Iván, az SZMTKÉ művészeti vezetője, valamint Horváth Géza is több alkalommal vezényelte a kórust. Az énekkart Szabó Imre orgonaművész kísérte. Az ötnapos rendezvénysorozat "záróakkordja" a vasárnap délelőtti nagymise volt. A kórusok a Giacomo Leopardi térről virágesőben vonultak a Madonna térre, majd a bazilikában együtt énekelték (csaknem 500 énekes) Giovanni Paolo Colonna 17. századi zeneszerző két kórusra és két orgonára komponált Messa primá-jál (természetesen előzetes közös próbák eredményeképpen). Az összkart Giuliano Viabile, a Corale Lauretana karnagya vezényelte. Felemelő érzés volt. A nagymisét a szlovák származású Jozef Tomko pápai kardinális celebrálta. Végül a kórusok bemutatták szimbolikus ajándékaikat, melyek a loretói egyházi múzeumba kerülnek. Összegezve az öt nap élményeit, tapasztalatait: a kórus szakmai szempontból megállta a helyét a fesztiválon, s ez a szereplés erőt és önbizalmat ad további munkájához, jövőjéhez. N. Tóth Anikó Fotó: Horváth Géza Petőfi a világirodalomban A magyar költészet nagyjai közül kevésnek jutott osztályrészül, hogy már életében felfigyelt rá a világ, és később oly sok nyelvre fordították le műveit, mint Petőfinek. Petőfi Sándor világirodalmi fogadtatása volt a témája annak a nemzetközi szimpóziumnak, amelyre Petőfi a világ népei körében címmel március közepén került sor a költő szülővárosában, Kiskőrösön. A háromnapos tudományos tanácskozást a kiskőrösi Petőfi Sándor Társaság, a kiskőrösi Petőfi Sándor Városi Könyvtár és a göttingeni egyetem Finnugor Szemináriuma szervezte. A rendezvényen résztvevő Petőfi-szakértők tizenegy országból — Magyarországon kívül Németországból, Finnországból, Észtországból, Lengyelországból, Olaszországból, Romániából, Szerbiából, Ukrajnából, Csehországból és Szlovákiából — érkeztek. Felmerülhet a kérdés, miért szerepelt a szimpózium szervezői között a távoli göttingeni egyetem Finnugor Szemináriuma, mikor Göttingent ezerkétszáz kilométer választja el Kiskőröstől. A felelet egyszerű; Az említett szeminárium a külföldi Petőfi-kutatások legfejlettebb központja. Gulya János professzor vezetésével a szeminárium öt kutatója foglalkozik a költő német fogadtatásával. Archívumok mintegy nyolcszáz Petőfi-vers több mint huszonkétezer fordítását tárolja. A költő számos versét ugyanis többször németre fordították, sőt, ugyanaz a fordító is megpróbálkozott egyazon vers adekvátabb átültetésével. A magyarokon kívül éppen a göttingeni egyetem Petőfi-kutatóí közül vettek részt a legtöbben az értekezleten. A németországi résztvevők áttekintést nyújtottak a legjelentősebb német Petőfi-fordítókról, a leggyakrabban fordított Petőfi-versekről, megjelenési helyükről. Elemezték a lefordított versek témáját, a fordításokban felmerülő szemantikai, stilisztikai, formai és verstani problémákat, megoldásokat. Rámutattak arra is, hogy Petőfi műveinek idegen nyelvű terjesztésében élen járt a történelmi Magyarországon megjelenő német sajtó. Petőfi hazafias és forradalmi költészete főleg azoknál a nemzeteknél talált meleg fogadtatásra, amelyek szabadságukért harcoltak (lengyelek, észtek, olaszok). Szicíliában külön fordítói iskola alakult Petőfi átültetésére. Az iskola legjelentősebb alakja, Giuseppe Cassone (1843—1916) olasz költő, Garibaldi híveként a magyar Türr István hatására szerette meg a magyarokat. Egészen másként fogadták Petőfit azok a nemzetek, amelyek időnként feszült viszonyban éltek a magyarokkal, mint például a szerbek vagy a szlovákok. A nyugati irodalmak Petőfi költészetéből eleinte főleg azokat a verseket fordították le, amelyek megfeleltek a magyarokról alkotott egzotikus elképzeléseknek: betyár- és bordalait, tájleíró költeményeit, zsánerképeit. Kritikai értékelést az uralkodó stílus diktálta szempontok és a korízlés, a kor elvárásai befolyásolták. Petőfi Sándor recepciója az egyes nemzeti irodalmakban a múlt század második felében, illetve századunk elején kulminált. A két világháború között csökkent a fordítások száma, az ötvenes—hatvanas években viszont ismét növekedett. Ez elsősorban a szocialista államokra volt jellemző, ahol a forradalom s a világszabadság költőjét ünnepelték benne. A szimpózium résztvevői felhívással fordultak az Európa Parlament elnökéhez, hogy Petőfi Sándor születésének 175. évfordulójáról Európa-szerte emlékezzenek meg. A tudományos összejövetel eredményekben gazdag munkája, újszerű meglátásai és alkotó légköre arra ösztönözték a résztvevőit, hogy két év múlva ismét találkozzanak, ezúttal Németországban. Karol Tomis A HÉT 9
