A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-05-21 / 21. szám
felelhetett, mert holtan feküdt a fűben, tüskével a szívében. Másnap reggel a diák kinyitotta ablakát és kinézett. — Ó! Egy vörös rózsa — kiáltott fel boldogan. Ilyen gyönyörű piros rózsát még sohasem láttam. Biztos vagyok benne, hogy valami hosszú latin neve van — és leszakította. Azután elrohant abba a házba, ahol a professzor lánya lakott. A lány éppen a kapu előtt üldögélt. — Azt ígérted, hogy táncolsz majd velem, ha egy piros rózsát hozok neked. Itt van, elhoztam a világ legvörösebb rózsáját. Ma éjjel a szíved fölött viseled majd, és ha együtt táncolunk, elárulja neked mennyire szeretlek. A lány rosszalóan nézett rá. — A rózsád nem illik a ruhámhoz — felelte — és különben is egy másik férfi valódi ékszert küldött nekem, s mindenki tudja, hogy az ékszer sokkal többe kerül, mint a virág. — Nagyon hálátlan vagy — mondta haragosan a diák és kihajította a virágot az utcára, egyenesen a csatornába. — Hálátlan? — mondta a lány. — Vedd tudomásul, hogy nagyon durva vagy, és különben is ki vagy te? Csak egy szegény diák vagy. A másik fiatalember azonban nagyon gazdag — és ezzel sarkop fordult, bevonult a házba. — O! milyen ostoba a szerelem — mormolta a fiú hazafelé menet. — Egyáltalán nem hasznos, nem logikus és nem praktikus. Nos, én praktikusan akarok élni, visszamegyek az iskolába, és folytatom tanulmányaimat. Ezzel a szobájába vonult, előhúzott egy nagy, porlepte könyvet, és belemerült az olvasásba. Fordította: Pertl Etelka J. Polák illusztrációja DÉNES GYÖRGY versei Tudathasadás A végtelen magányból ki húz ki téged? Ki töri össze benned a képtelenséget? Hisz nem te vagy már régen, ki benned szorong, hallgat, megsokszorozták éned a démoni hatalmak. Jársz-kelsz a nagyvilágban, szél pofoz, napfény csábít, de benned mindig-mindig más lélek világít. Ellepi horpadt arcod az áruló verejték, megcsüggedt szívvel várod, hogy végzeted beteljék. Es szól a kétség újra: ki hull a nyirkos mélybe? Az-e, ki egykor voltál, vagy lelked örült énje? Az-e, ki vágyban égett? Az-e, ki sírt az éjben? Az-e, ki elveszetten anyjához csúszott térden? Az-e, ki meghalt százszor, és százszor föl is támadt? Az-e, ki tört reménnyel indult a nagyvilágnak? Az-e, kit nyomorulttá taposott végül sorsa, és várja, egyre várja, ki nyúl érte a porba. ámulj még ámulj ámulj még s törj össze minden fájdalmat magadban ringasd szemedben bokrok sárga lángját kortyold a zenét hadd folyjon össze benned ami szép szikrázzon lelked könnyben szenvedélyben és így rajzolja föl a végzet árnyát s te így fogadd a teljesség izét a halhatatlan csillagok futását gyökér vagy a lázas föld ölében hangaszálon harmatcsepp mosoly fölszállsz az erdők párás melegével szabad madárként bujdosol a tárt világban árván s boldogan hevülsz a földrehajló éggel s mert ember voltál sóvár szívvel égsz el A HÉT 13
