A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-05-21 / 21. szám
OTT JÁRTUNK Szomorúan kong a lélekharang Nyitra és környéke az a hely, ahol évezredes emlékeink pihennek kőbe-fába vésve, s élnek az emberek szívében a népdalokban, imákban, régi népszokásokban. Nyitra környékén sok-sok szép Árpád-kori templom épült, közülük a legrégibbek közül való a nyitrai Pár utcai, a 12. században, román stílusban épült szerény kis templom. Az évszázadok nyomán több változáson ment át, például a 18. században barokk stílusban építették újjá, de mindez nem változtatott jellegén, maradt, ami volt: a Szent István tiszteletére épült és szentelt templomkápolna. Még az elmúlt totalitárius rémuralom sem tudta romba dönteni, jellegét megváltoztatni, ám a demokrácia alig két esztendeje alatt a nyitrai Szent István-templomot — joggal mondhatjuk — "meggyalázták", a Szent Istvánt ábrázoló oltárképét, belső berendezéseit, régi szószékét a szemétdombra vetették... Ám ne vágjunk a dolgok elébe, hanem ejtsünk néhány szót a templomról, amelynek falai között évszázadokon át a hívők ajkáról hangzott a magyar ima. Az egykoron önálló Pár utca lakossága ott talált lelki megnyugvást, és a templomot övező temetőben halottaik örök pihenésre leltek. Pár utca magyar nemessége — külön önrendelkezési joggal — utolsónak csatlakozott a városhoz, de csak akkor, amikor már a nemesség egy része lassan-lassan elköltözött és helyükbe új polgárok, zömében zsidó kereskedők költöztek. A temető megszűnésével nyüzsgő piactérré változott a Pár utca és a templomkápolna környéke. Egyesek szerint nevét a környék két párhuzamos utcájáról kapta, ám mások szerint kezdetben "PARUTCA" volt, ami állítólag jiddis szóból, talán a "baruchából" csiszoA nyitrai Szent István-templom # lódott a magyar nyelvbe "Párutcára" (a szlovák neve "Párovce" lett). A kistemplom tornyát a századfordulón építették újjá, a mellette lévő keresztre feszített Krisztus szobor felirata magyar nyelven dicsérte Isten szent nevét; Nyakas József Pár utcai nemes állíttatta örök idők emlékére. A Szent Istvánt ábrázoló oltárképen lévő Szent Koronát a Szlovák Állam idején fekete festékkel bevonatták, egyéb bűne nem volt a képnek. Közvetlenül a második világégés után egy-egy emlék, szobor elvándorolt a templomból, sőt, a templom nagyharangját is a közeli Könyök (Kynek) község templomába szállították. Ott kong békésen mind a mai napig, viszont a Szent István-templom csak lélekharanggal hívogatta hívőit a vasárnapi ájtatosságokra. A hatvanas évek elején a templom körül komoly ásatások folytak, s azzal egyidőben lebontották a sekrestyét is, mondván, hogy rontja a templom harmóniáját, mivel a későbbi korokban ragasztották a templomhoz. Az érvet elfogadták az emberek, ám gyanakodni kezdtek, hogy az ásatások meg a templom restaurálása csak ürügy, és minden jel arra mutatott, hogy a templom lebontása, likvidálásának veszélye forog kockán. A lakosság tiltakozott a felsőbb szerveknél, amire sértődött, ideges válasz volt a reakció. A templom megmaradt, a munkálatok befejeződtek, node a belső berendezés java része eltűnt, köztük a négy evangélista szobra, valamint a (Hét)Fájdalmas Szűz Mária szobra is. A magyarázat az volt, hogy a szobrokat restaurálni szállították el, de azok soha többé nem kerültek vissza helyükre. Az évek múlásával és az emberi emlékezés végességének következtében nehéz lenne manapság pontosan feltérképezni a templom körüli eseményeket, nyomon követni az eltulajdonított szobrok kálváriáját. A lényeg az, hogy az egyház kevés gondot fordított az Árpád-kori kis templomára, állaga egyre romlott, egyre ritkábban nyitotta meg ajtaját a hívők előtt. És végre jött a "bársonyos" forradalom, amikor mindenki azt gondolta, végre a vallásszabadság jogai a gyakorlatban is érvényesülhetnek, s majdan jut bőven pénz az egyházi emlékek karbantartására, felújítására is. A régi nyitraiak örömmel könyvelték el, hogy 1991-ben a Pár utcai templom a görög katolikus egyház gyülekezete kezébe került, "legalább akad majd, aki gondját viseli a templomnak, és megóvja a lassú pusztulástól" — vélték. Ám az öröm nem tartott soká, mivel a templom új gazdái nem rejtették véka alá szándékukat, és kinyilvánították, hogy a templom belsejét teljesen át akarják rendezni, minek következtében kiszorul onnan a Szent Istvánt ábrázoló oltárkép is. Felhívták figyelmemet, hogy a görög katolikusok véleménye szerint az oltárkép nem is olyan régi, meg a művészi értéke is vitatható. A szállingózó, apró, kósza hírekből is világossá vált, hogy nem a kép művészi értéke forgott kockán, hanem a kép mondanivalója, küldetése, amely az ősi templom megszentelt szimbóluma volt évszázadokon át. Ekkor vetettem papírra (Új Szó, 1991. december 17.): "Azt a képet nem ajánlatos bolygatni, maradjon a helyén. Eltávolítása a történelem meggyalázása volna, és nemcsak vallási szempontból." Azóta be kell látnom, hogy nagyon jóhiszemű voltam és bíztam az emberi méltóságban, amely nem süllyedhet odáig, hogy mások érzelmeibe, hitébe gázoljon. Sajnos be kell látnom, hogy tévedtem, a nép nevében hazugok garázdálkodnak, ma a jog és igazságtiprás lett az erény... A nyitrai Együttélés és MKDM vezetői nyilatkozatot fogalmaztak, amelyet megküldték Giovanni Coppa apostoli nunciusnak, Ján Chryzostom Korec bíborosnak és Ján Sokol nagyszombati érseknek. Többek közt szó esett a nyitrai Szent István-templomról is. Határozottan tiltakoztak a templom "restaurálásának" módja ellen, különösen a barokk oltár és a Szent István kép, a szlovák—magyar egyházi kulturális műemlék eltávolítása ellen emeltek szót. Ugyanis, amit nem hajtott végre a kommunista rendszer, azt most nagyon rövid idő alatt befejezték. A nyitrai Püspöki Hivatal válasza nem maradt el. A Szent István-templomra vonatkozóan ezt írták: "A Pár utcai Szent István-templomot a görög katolikus hívők kapták használatba, dr. Jozef Pavlovié lelkész vezetése alatt. A templomot a múlt évtizedekben szándékosan nedves anyaggal temették körül egy méter magasságban. Ezért bent minden rothadt, az oltárok szétestek. Akkor nem volt senki (a Csemadok és az Új Szó sem), aki az értékes történelmi emlék megmentésének ügyében szót emelt volna. A görög katolikus hívők a templom körüli hordalékot eltávolították, hogy a falak kiszáradhassanak. A széteső és bomló belső tárgyakat depozitumba helyezték. Mindezek az állami emlékvédelmi hivatalokkal történt előzetes megbeszélések után, beleegyezésükkel történtek. A bentlévő, megmenthető, használható tárgyak a helyükön maradtak. Nem történik ott semmi a történelmi emlékek kárára, hanem a megmentésükre. Szent István biztosan örömmel figyeli a megmentési munkálatokat a görög katolikus istentisztelet ügyében, hiszen ő viselte fején a szláv szöveggel és ikonográfiái elemekkel, a bizánci—szláv kultúrával díszített királyi koronát." Ez volt a püspöki hivatal válaszlevelének 13. pontja, amelyben az oltárképről és a depozitum raktárhelyéről egy árva szó sem esett. Pedig szívesen elsétálnék oda a nap bármelyik időpontjában, a munkanélküliség kellős közepén, és ha szerencsém lesz, akkor a képet is megláthatom. Bízom a 13-as számban, de erről talán majd egy más alkalommal ejtenék szót. MOTESIKY ÁRPÁD Fotó: a szerző 2 A HÉT
