A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-05-07 / 19. szám
ÉGTÁJAK A gyönyörök, a nevetés és az öröm könyve (részlet) VLADIMÍR PÁRAL J. Polák illusztrációja — Elmondok nektek egy angol regényből vett történetet, melyet éppen most olvastam el — mondta este a gyerekeinek. — A szép és fiatal Larry hazatér Amerikába az első világháborúból és szerette volna megtalálni a szerencséjét. — De hiszen apuci, Amerikában könnyű lehetett — mondta a lánya, Evka. — És mi volt a foglalkozása, apuka? — kérdezte a veje, Slávek. — Nem volt szüksége semmilyen foglalkozásra, mert volt saját bevétele. — És mennyi, apuci? — Évi háromezer dollár. — Mennyi az a mi pénzünkben, apuka? — Körülbelül százezer, a korona akkori értékében, tehát manapság háromszor annyi. — Dchát apuci, akkor milyen boldogságot kellett még egyáltalán keresnie? — Bezzeg, ha nekünk lenne évi háromszázezres bevételünk és nem kellene munkába jámuk. — Apuka, anyuka, hagyjátok nagyapát, hadd mesélje el azt a mesét! — kérte a kisunoka, Madlenka. — Nos, ez az amerikai szép és fiatal Larry egy szép és fiatal amerikai hölgynek, Isabellának udvarolt, s időközben bejárta a világ szinte valamennyi országát, de mégis úgy érezte, hogy valami még mindig hiányzik neki. így aztán elutazott pár évre Indiába, s ott megtanult meditálni, amiről már meséltem nektek. — De még mennyiszer, apuci. — S egyszer, egy éjszaka az erdőben elérte célját, s ez a szabadság és a megismerés. Ezek után lemondott egyéni jövedelméről. — Az isten szerelmére, apuka, de hát miért? — Azért, mert már csak terhet jelentett számára. Ezért Isabellával is szakított, és úgy döntött, hogy keres valamilyen nyugis munkát egy garázsban, majd teherautósofőrként beutazta egész Amerikát, s közben összegyűjtött annyi pénzt, hogy megvegyen egy taxit. Csak annyit dolgozott, hogy ld tudja fizetni a lakását, élelmét, a taxi karbantartását, s hogy közben könyvet írhasson, ami boldogságot nyújt. — Ez szép mese volt, nagyapa, de a tévében sokkal jobbak vannak. — Hát, apuci, ez a te Larryd szerintem jó nagy hülye volt. Hiszen elvehette volna Isabellát feleségül, s gyerekeikkel együtt lakhattak volna New Yorkban, s bármikor leugorhattak volna Floridába, Kaliforniába, ha nem lett volna olyan tökkelütött, apuka, abból a hatalmas vagyonából megvásárolhatta volna a Coca Cola vagy a Ford bármennyi részvényét, így az az összeg állandóan szaporodott volna, s közben könyvet is írhatott volna, ha tényleg ez az, ami boldogságot nyújt neki, és az emberek hittek volna neki, mert így tényleg boldog lehetett volna, nem igaz? — De ő ennél nagyobb boldogságot keresett. O a legnagyobb, a teljes, az örök, az Istennel határos boldogságot kereste. — És te úgy gondolod, apuci, hogy azt csak Indiában lehet megtalálni? — Én azt most Karlovy Varyban találtam meg. — És honnan tudja azt, apuka, hogy amit éppen megtalált, az a teljes és örök boldogság? — Az Isten mindenkiben elvetette csíráit, mintha fogadott volna saját magával, hogy az emberekben magára ismer és azokkal újra egyesül. — Tehát te abban a Varyban, apuci, tényleg az Úristennel egyesültél? Hát ez aztán igazán csodálatos, hogy éppen téged szemelt ki arra a fogadására — azzal a sok nővel az életedben. — S méghozzá az ön korában, apuka, ugyebár. Nem is beszélve arról, hogy szinte állandóan önti magába a sok vörös bort. — Nagyapa, apuka, anyuka — kiáltott fel a kis Madlenka, most már hagyjátok abba a vitatkozást. Egy mese kezdődik a tévében! Cséfalvay Ildikó fordítása 12 A HÉT
