A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-04-30 / 18. szám
A dunaszerdahelyi Jel együttes A KOR-ZÁR együttes beszéddel, amely egy ősi, ám az utóbbi időben méltatlanul mellőzött kifejezési forma. Napjainkban gyakran tapasztaljuk, hogy hiába vannak jelentős gondolatai az embernek, ha azokat nem tudja megfelelő módon "tálalni" a nyilvánosság előtt. Természetesen az idén is teret adtunk az "egyéb'-kategóriában indulóknak, amely talán a legnépszerűbb. Elmondhatom, hogy elég nagy tömeget sikerült megmozgatnunk, több mint ötezer produkció szerepelt az előselejtezőkön. — Gondolom, hogy ez a nagyszabású rendezvénysorozat nem számít az olcsó mulatságok közé. Miből telik minderre a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben? — Az elöválogatók költségét mindenütt a helyi önkormányzatoknak kellett vállalniuk. Az országos válogatótól kezdve pedig minden kiadás az MTV kasszáját terheli. Valóban nem olcsó mulatság, de minden szempontból megéri, hiszen a fiatalok számára ez egy jó kiugrási lehetőség — a nyilvánosság előtt ismertté válhatnak. Sok neves művészünk kezdte pályafutását valamelyik "Ki mit tud?"-on... — Az elmondottakon kívül sokakat vonzanak a dijak, a különféle szerződések is... — Mindent megteszünk annak érdekében, hogy méltóképpen honorálhassuk a legtehetségesebbeket, de a titok egyelőre még maradjon titok! Annyit elárulhatok, hogy például utazás is szerepel a díjak között, továbbá minden meghirdető szerv ajánlott fel különdíjakat is, amelyek a verseny szellemének megfelelnek. — Ha már a titkoknál tartunk, esetleg elárulhatná olvasóinknak, hogy kik kapnak helyet a szakzsúriben... — A majdani héttagú zsűri teljes névsora még a bennfentesek előtt sem eldöntött tény. Ami biztos: a zsűri elnöke ismét Szinetár Miklós lesz, a néptáncosokat Vásárhelyi Laci bácsi, a pop-rock-jazz-kategóriában indulókat Benkó Sándor, a komolyzene művelőit pedig Petrovics Emil fogja értékelni. További megállapodások még nem születtek. Egy biztos: aki vállalja a zsűrizést, annak le kell mondania egyéb nyári teendőiről, mert ez nagyon időigényes feladat lesz. — A döntő után is figyelemmel fogják kísérni az ifjú tehetségek pályafutását, esetleg egyengetik további útjukat? — Hát igen, nemcsak ötévente, ilyen kampányszerűen kellene felhívni a figyelmet a tehetségekre, illetve megmozgatni az ifjúságot... Nagyon jó lenne, ha egy permanens folyamattá válhatna az, hogy a fiatalok bekapcsolódnak a művészeti tevékenységek valamelyikébe. Megpróbáljuk megteremteni a feltételeit annak, hogy ezek a fiatalok ún. "utógondozásban" részesülhessenek. Egy alapítványt szeretnénk létrehozni, illetve kialakítani egy pályázati rendszert, hogy ezáltal segíthessük további pályafutásukat. — Köszönöm tájékoztatását, és további sikeres tehetséggondozást kívánok! MISKÓ ILDIKÓ Fotó: a szerző AZ UDVARIAS MÉSZÁROS Egri Viktor feleségétől, a kedves, mesélökedvű Mária nénitől hallottam az alábbi történetet. Mikor bejöttek az oroszok, hazatértünk Viktor szülővárosába, Nagyszombatba. Elhagyott lakásunk szerencsére nem rongálódott meg különösebben, s beköltözhettünk. Nagy öröm volt a bujdosás és rettegés után végre rendes ágyban aludni Viktorral meg a két gyerekkel. A nyugalom azonban nem tartott sokáig. Hétről hétre nagyobb mértéket öltött a magyarellenesség. Viktort magyarként, magyar íróként tartották számon, s mindjárt akadtak jellemtelen emberek, akik szorgalmazták Magyarországra való kitelepítésünket Persze rá akarták tenni kezüket megmaradt javainkra. A szomszédok, ismerősök, akik azelőtt szívesen elbeszélgettek velünk magyarul, most egyszerre elfelejtették a magyar szót. Többen a fejüket is elfordították, ha tilálkoztunk az utcán. Erősen durcáskodtak a mi nagyszombati szlovákjaink. Úgy látszik nem volt elég büntetés a fasiszta üldöztetés, mert újra kitagadottak lettünk. Mondanom sem kell, mennyire kellemetlenül éreztük magunkat, fogalmunk sem volt, mit zúdít ránk még a sors. Ilyen félelmek között hányódtunk a háborút követő szűkös világban. Mivel senki sem akart magyarul beszélni, arra kényszerültünk, hogy csekély szlovák nyelvismeretünkkel értessük meg magunkat azokkal az emberekkel, akikkel kapcsolatba kerültünk. Csak az volt a bökkenő, hogy nagyon nehezen ment a dolog. Már bántuk, hogy olyan csapnivalóan beszéltünk szlovákul, s annakidején nem gyakoroltuk többet a helyes kiejtést, de hát mi mindig magyarul társalogtunk odahaza. Szóval senki sem akart velünk magyarul szót váltani, csak egyetlen ember, a közelben lakó mészáros. Ha húst vagy szalámit vásároltam nála, még ki sem nyitottam a számat, ő máris magyarra váltott. Mivel Viktor gyakran elkísért, ő is tapasztalta, milyen előzékeny és udvarias a mi mészárosunk. Mindkettőnknek jólesett ez a megnyerő gesztus. Megállapítottuk, hogy mégsem gyűlöli minden szlovák a magyarokat, lám, a mészáros is igyekszik a kedvünkben járni. — Te, Mária — mondta Viktor —, én már megkérdezem tőle, mi az oka annak, hogy mindig magyarul szól hozzánk. — Kérdezd — bólintottam beleegyezően —, mert én is kíváncsi voltam rá. Egy este, amikor Viktorral az utcán sétáltunk szembetalálkoztunk a mészárossal. Szokása szerint magyarul köszöntött bennünket, s udvariasan megkérdezte. — Levegőzünk, levegőzünk? — Szép idő van, hát sétálgatunk egy kicsit —• felelte Viktor, s a mészárosra mosolyogva hirtelen nekiszegezte a kérdést. — Ne haragudjon, kedves uram, de ha már így összefutottunk megkérdem, mi az oka annak, hogy ön mindig magyarul szól hozzánk, míg a többiek még véletlenül sem ejtenének ki egy magyar hangot. A mészáros meglepődve hallgatott néhány pillanatig. Aztán elfelhősödő arccal felelte. — Ennek az az oka, uram, hogy nem bírnám elviselni... nem bírnám elviselni, hogy maguk a mi gyönyörű szlovák nyelvünket kerékbe törjék. Inkább én beszélek magyarul. Biccentett a fejével, s a kalapját megemelve gyorsan odébbállt. Mi meg földbegyökerezett lábbal bámultunk utána. DÉNES GYÖRGY A HÉT 1
