A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-04-23 / 17. szám
MINERVA Sokkterápia és fogyókúra? A Szlovákiai Magyar Tudományos Társaság 1993. március 27-én Ipolyságon konferenciát szervezett Dél-Szlovákia mezőgazdaságának jelenéről és jövőjéről. Három, vitaindítónak szánt előadás hangzott el. Varjú János parlamenti képviselő (DBP) Közép-Európa mezőgazdaságának túlélési esélyeiről szólt; Pósa Lajos, a Szlovákiai Mezőgazdasági Bank vezérigazgatója a bankok szerepét elemezte a mezőgazdaság privatizálásában; Bugyi István, a tanácskozásnak otthont adó ipoíysági középfokú mezőgazdasági szaktanintézet igazgatója a középfokú agrárszakember-képzés sajátosságairól beszélt. Az alábbiakban röviden összefoglalnám a tanácskozáson elhangzott legfontosabb megállapításokat és — sokszor a felszólalók egyéni látásmódját is tükröző — véleményeket. A tanácskozás résztvevőinek egy csoportja Kelet-Közóp-Európa posztkommunista országaiban a rendszerváltozást követően sem sikerült még megállítani a gazdasági hanyatlást. Ez részben objektív okokra vezethető vissza, részben a tapasztalatlanság számlájára írható. A szocialista típusú tervgazdálkodás ugyan megszűnt, de az annyira óhajtott piacgazdálkodás még nem alakult ki, mivel a térség gazdasága a korábbi piacok összeomlása után nem talált új piacokra. A fejlett nyugati világ nem fukarkodott a szóbeli ígéretekkel, de amint eljött a tettek ideje, szomorúan kellett tapasztalnunk, hogy a nyugati tőke elsősorban az olcsó munkaerőre tart igényt, s termékfeleslegét kívánja mifelénk értékesíteni. Az egykori Szovjetunió már nem képes befogadni, illetve ellentételezni a kelet-közép-európai országok ipari és mezőgazdasági termékeit, Nyugat-Európában viszont a kelet felől érkező áru útját védővámokkal vagy behozatali tilalommal nehezítettók-akadályozták. Bárhogyan is szépítjük a dolgot, úgy tűnik, mintha a posztkommunista országok gazdaságát szándokosan kívánták volna még nehezebb helyzetbe hozni, hogy aztán a nyugati vállalatok a tényleges értéküknél jóval olcsóbban hozzájuthassanak a számukra érdekes gyárakhoz és cégekhez. Noha a világ számos térségében milliók éheznek, a mezőgazdaság túltermelési válsággal küzd, a posztkommunista országok pedig nem tudnak mit kezdeni a megtermelt áruval. Hiába olcsóbb a mezőgazdasági termelés errefelé, Nyugat-Európában csak kevés termék exportképes, mert a mezőgazdaság támogatottsága ott olyan fokú (pl. Bugyi István Franciaországban eléri az 50 százalékot), hogy azzal szemben Kelet-Közép-Európa teljesen tehetetlen. Mindennek tetejébe a posztkommunista országok arra kényszerültek, hogy radikálisan csökkentsék a saját mezőgazdaságuk központi támogatását, így jelentősen megnőttek az eladási árak. Az áru nagy része eladatlan maradt, illetve a termelők késve kapták meg a pénzüket (már aki megkapta egyáltalán), s időközben eladósodott még az is, aki különben nyereségesen termelt. Ilyen körülmények között zajlik jelenleg a mezőgazdaság privatizálása és a termelőszövetkezetek transzformációja. Varjú János szerint a magántulajdon fetisizálódik, és sokan elfelejtik, hogy a privatizáció nem cél, hanem eszköz. Ebben kétségtelenül sok igazság van, viszont az is tény, hogy az egykori tulajdonosok csak nehezen kapják vissza földjüket, s ha a sok bürokratikus tortúra után végre mégis hozzájutnak, az eszközök és az anyagiak hiánya miatt nem tudnak mit kezdeni vele. Számos mezőgazdasági nagyüzem talán örömmel megszabadulna bizonyos ingatlanoktól és gépektől is, hiszen a fenntartásuk többe kerül, mint amennyi hasznot hoznak, de az újdonsült magángazdálkodónak nincs annyi pénze, hogy beindítson egy mezőgazdasági vállalkozást. Szlovákiában szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy a mezőgazdaság túlméretezett. Jóval több a termelő üzem, az épület, a géppark, mint ahányat valójában működtetni érdemes. Elkerülhetetlen egy nagyobb méretű “fogyókúra", vagyis számos, nagyon veszteségesen termelő mezőgazdasági üzem és vállalat felszámolása. Nem lehet tovább eleve veszteséges termelést központi támogatással vagy hitelekkel fenntartani. A kérdés csak az, hogy hol kell elkezdeni a leépítést? Nyilván ott, ahol a mezőgazdaság a leginkább veszteséges, vagyis az ország északi területein. Ez előreláthatóan nemcsak helyi szinten okoz majd problémát, hanem óhatatlanul egyfajta észak-dél konfliktus veszélyét is magában hordozza. Mivel nemcsak az agrárágazat, hanem az ipar is súlyos gondokkal küzd, nem valószínű, hogy 14 A HÉT
